Magyar animációs film és ráadásul 3D-s? Gondolom, most mindenki a rókás mesére asszociál. A Kis vuk előzetese bennem is maradandó nyomokat hagyott, megtekintése után majdnem viszontláttam nagyobb testvérét. Erre vagyunk csak képesek? Az egykor oly termékeny és világszínvonalú magyar animáció hosszú évek óta nem tud kimászni a saját maga által ásott gödörből, csak 1-2 fellángolás zavarja meg az állóvizet, de ezek is inkább kevesebb, mint több sikerrel jártak. Az idei év kulcsfontosságú ebből a szempontból, hiszen a már fentebb említett rókák után visszatérnek a Macskafogó hősei is, most pedig Egon és Dönci ostromolja a mozikat. Térjünk is rá a címben említett alkotásra.

Ha Fliegauf Benedek a Tejutat ambient természetfilmnek tartja, akkor én az Egon és Döncit ambient animációs filmnek mondanám. Hogy mit is jelent ez az ambient szócska? A néző saját maga döntheti el, hogy milyen mélységig merészkedik az alkotásban, szabad kezet kap az értelmezéshez. Mélyfilozófiai gondolatoktól a leghétköznapibb dolgokig, szinte bármi belefér, a műfaji korlátok szertefoszlanak.

Hogy is jön mindez egy meséhez? Ha azt mondom, hogy az Egon és Dönci egy olyan animációs film, amiben a két főszereplő elvétve szól egymáshoz (akkor is csak alig kivehető szövegfoszlányok formájában), akkor már kicsit közelebb kerülök az igazsághoz.

Egy mese, amiben nem beszélnek? Merész húzás, az egyszer biztos. Az előttem ülő apuka meg is kérdezte a fiától, hogy "Akkor ugye most legalább fél évig nem jössz velem moziba?", a válasz azonban elmaradt. Szavakkal ugyanis elég nehéz kifejezni a film 72 percét. Nem is egy film, sőt, nem is egy mese pereg szemeink előtt, akarva-akaratlanul egy nem mindennapi élmény részesei leszünk. És ez az, ami megkülönbözteti az Egön és Döncit hasonszőrű társaitól, ugyanis képes kiragadni a valóságból és Egon űrhajójával a mi gondolatainkat is világkörüli útra viszi. Teszi mindezt úgy, hogy a lélegzetelállító animáció mellett nem feledkezik meg a fiatalabb korosztályról sem. A verbális humor helyett inkább a vizuálisat részesíti előnyben, így a legkisebbek sem érezhetik magukat becsapva.

Azt ugye elfelejtettem mondani, hogy Egon és Dönci űrlények? Lehetnének akár a mi Wallace & Gromitunk is, csak egy bökkenő van, nem a Föld nevű bolygón látták meg a napvilágot. Én itt össze-vissza áradozok a párját ritkító képivilágról, aztán az egyszeri mozinéző lát két alig kidolgozott figurát a plakátokon. Némi ellentmondást vélek felfedezni a két dolog között. Azok a srácok, akik egy olyan étkezőasztalt tudnak csinálni, amin az ételek kidolgozása már majdnem fotorealisztikus, ott nem hinném, hogy a szakmai tudással van probléma. Lehet, hogy Egon és Dönci a két mesehős, de ez nem az ő történetük. Az igazi főszereplők mi vagyunk, de ez csak az utolsó pár percben lesz nyilvánvaló. Vagy lehet, hogy még akkor sem.

Már épp kezdtem leírni az idei animációs felhozatalt, Pixar ide, Simpsonék oda, sajnos egyre gyengébb színvonalú alkotások készülnek. Egy újabb animációs film már nem számít akkora kuriózumnak, mint régebben, évi 2-3 darab helyett közel tízszer ennyit mutatnak be. A mennyiség pedig a minőség rovására megy, itt nem lehet két perc alatt összecsapni a renderelést, mert az meglátszik a végeredményen. Ezért is emelem nem létező kalapomat az AEnima CGS előtt, mivel egy merőben szokatlan koncepcióval is képesek voltak világszínvonalú munkát alkotni és kinyitották a kaput a hazai egészestés 3D-s animáció előtt. Nem is kezdődhetne jobban a dolog. (honlap trailerrel)