az empire-nek adott interjújában ridley scott deklarálta, hogy ő filmeket rendez, és nem mozikat, mivel a mozik csak szórakoztatnak, a filmek pedig mélyebbre ásnak, nagyobb összefüggésekről, az igazságról regélnek. szépen csomagolt bullshit ez a g.i.jane és a történelemferdítő gladiátor rendezőjétől, ám a kijelentés végére fűzött megjegyzés jelen recenzió tárgyával könnyen összekapcsolható: "ezekkel a dolgokkal már csak a klasszikusokban találkozhatunk".

az idén 70 éves ridley scottot az a cél vezérelte, hogy igazi klasszikust forgasson - a szó hagyományörző értelmében véve. számítógépes effektusoktól, ideges vágástól, kameratrükköktől, háttérvetítéstől, túldimenzionált díszletektől és egyéb trendkövető, éppenséggel kísérletezgető flikk-flakktól mentes rendezése valóban azokat az időket idézi, mikor a filmek még filmek voltak. manapság igazán üdítő érzés ilyet látni - főleg tony scott bátyjától.

ugyanakkor az american gangster témájában és cselekményében csupán egy jól összerakott zsánermozi, amely a gengszterfilmek unásig ismert kliséiből építkezik, szerencsére látványos erőlködés és szembeszökő túlzásoktól mentesen. de palma féle vagánykodással, scorsese védjegyévé vált hegyi beszédekkel és coppolára jellemző színpadiassággal nem fogsz találkozni ebben a filmben, és scott még a kézenfekvő narrálásról is lemond, hisz a nézők valószínűleg kilométerekre előre látják, merre tart a cselekmény, nem akarja külön ezt a szájukba is rágni.

főleg, hogy az egészet a valóság ihlette: frank lucas (denzel washington) a hetvenes évek legnagyobb, és első fekete bőrű drogbárója volt, aki egészen sajátos módszerrel csempészte a drogot, richie roberts (russell crowe) pedig serpicóként harcolt párhuzamosan a korrupcióval és a bűnözéssel: nem is volt túl sok barátja. lucas és roberts akkoriban ellenfelek voltak, manapság jó barátok.

a film halvány utalásokat tesz a hetvenes években lezajlott korszakváltásra, mikor a cosa nostrát felváltotta a dél-amerikából, távol-keletről beszivárgott bárók és császárok uralma, de mélyfúrás helyett inkább épkézláb történetet prezentál hihető figurákkal, valósnak ható környezetben és reális párbeszédekkel. ez pedig ritka erény egy popcorn-mozitól. (trailer)