zodiac (2007). néha sajnálom, hogy sötét van a moziban. nem, ne kezdj el örömködni: nem cidriztem, egyáltalán nem erről van szó. ha világosabb lett volna, akkor használhattam volna jegyzetfüzetet, és lett volna esélyem a filmmel szemben.
talán némivel több, mint azoknak a san franciscói nyomozóknak és újságíróknak, akik hosszú éveket töltöttek a zodiákus gyilkos utáni nyomozással. a hatvanas évek végén öt embert biztosan megölt az a fehér férfi, aki leveleket, titkosírással szövegezett üzeneteket küldött a rendőrségnek és a sajtónak, nem ritkán névreszólóan. az ilyen kihívás persze sosem talál süket fülekre, s ugyan évente több száz embert meggyilkolnak san franciscóban, a jófiúk közül néhány arc személyes kihívásnak veszi a nagyfenekű kekeckedést. ők sosem tudtak lejönni az ügyről, ami a mai napig megoldatlan maradt.
nem túl jó kiindulópont ez egy sorozatgyilkosos filmnek, amit ráadásul az a david fincher dirigált, aki öt éve hallgatott, s akitől ilyen hosszú pauza után minimum csodát várna az ember, főleg ebben a zsánerben. hiba lenne ilyen előítélettel beülni erre a mozira, melynek végkifejlete mindenki előtt ismert, aki nem most hall először a zodiákusról. viszont az nem róható fel a nézőnek, hogy egy fincher-filmtől fincher-élményt vár; a rendező azonban úgy döntött, hogy a decens kameramunkát leszámítva mellőzi a védjegyévé vált - és azóta rendesen kifosztott - manírjait. nincsenek műtermi szögek, felfedező kamerafarchtok, teáscsészén átcsalt nézőpontok, stb-stb.
fincher inkább a sztorira összpontosít, amely a karikaturistából lett kódfejtő, majd önjelölt nyomozó, robert graysmith (a filmben jake gyllenhaal) dokumentumregénye alapján készült. én is erősen koncentráltam, de a közel 50 szereplő és a legalább kétszer ennyi név hamar kifogott rajtam, így aztán egyre messzebb és messzebb sodródtam a történésektől, miközben graysmith egyre inkább belelovalta magát azokba, s hát te is ismered a krónikus munkamánia körülményeit: előbb a családod, aztán a munkatársaid fordulnak el tőled, végül aztán az egész világ... de hol voltam én már ekkor? nyakkendőket és irodákat számoltam, aktákat és telefonokat stócoltam, okfejtéseket és megbeszéléséket pipálgattam, s azon morfondíroztam, hogy bármenyire is színpadias a se7en, bármennyire valósághű a zodiac, az előbbi az életrevalóbb mozi. (trailer)