memoirs of a geisha (2005). remélem, mikor megjelenik a film dvd-n, lesz a korongon különálló zenei sáv. szívesen végignézném újra úgy: csak gyönyörködnék a cseresznyefák, a cseréptetők és a törékeny nyakak harmónikus egyvelegében és fülem tetejéig merülnék john williams varázslatos muzsikájában. s nem kellene újra elviselnem azt a szörnyű angolt, amit az ázsiai színészek próbálnak kisajtolni magukból beszéd gyanánt. az nem lett volna megoldás, ha az autentikusságra törekedve japánul szólaltatják meg a hősöket, mivel a legfontosabb (női) hősök között nagyítóval kell keresni a japán színészt. a címszerepet játszó ziyi zhang kínai, a riválisát alakító gong li úgy szintén, a mentor szerepét pedig egy maláj hölgy, michelle yeoh ölti magára. de hát mit érdekli hollywoodot, ki játszik kicsodát egy olyan bestsellerben, amiből amerikában többet adtak el, mint a világ többi részén együttvéve. a ferdeszem ferde szem marad.

talán egy utószinkron segített volna.

s hogy megtudtam-e bármi olyat a gésákról, amit eddig még nem? nem jellemző. ha felütök egy útikönyvet, vagy egy szerencsesütit, ott is hasonlóan felszínes okosságokat fogok találni (a víz erős, kioltja a tüzet, elkoptatja a követ, elhordja a földet, blabla): arthur golden bestsellerében a tanuló órák leírását élveztem leginkább (vagy egyedül?), azt rob marshall rendező összecsapja egy 5 perces montázsban, hisz jobban izgatja őt az a melodráma, hogy ki kit szeret, ki kivel rivalizál, s végül ki zavarja bele először az angolnáját szajuri barlangjába (tudod, ez egy ilyen japán kifejezés). a kis ziyi zhang elbűvölő teremtés, néha ugyan olyan képet vág, mintha tapsolni szeretne a fülével; szépség és nőiesség tekintetében viszont nyomába sem ér sem gong li-nek, sem michelle yeoh-nak. kár, borzalmas nagy kár, hogy amint megszólalnak e bájos hölgyemények, egész megjelenésük egy villanás alatt válik köddé, s helyét a görcsös koncentráció tölti be, hogy jaj, csak helyesen mondjam ki azt a szót, hogy "ejaculation".