trip to the city. meg kell állapitanom, hogy eddig kis(röp)pályás utazó voltam. a kontinenst még soha nem sikerült elhagynom, repülő-szüzességemet is tavaly veszitettem el először, igy elég nagy lépés ez nekem, hogy átszeltem az atlanti óceánt. rajtam keresztül az emberiségnek is nagy ez az ugrás, hisz mostantól mostantól amerika belépett az életembe, mint mérce, amelyhez minden más mérhető: hogy pozitiv vagy negativ irányban - mikor hogy. szeretném azt hinni, hogy az utazások nem csupán emlékeket és élményeket nyújtanak, hanem abban is segitenek, hogy megértsd, miért is vagyunk itt, mi a célunk, mi az életünk értelme.

9 órás repülőút várt rám: a malév egyik lehracolt gépezete vett szárnyai alá, de az itt-ott felfedezhető rozsdafoltok és számtalan kis gebaszka nem rémitett meg túlságosan: annyit mondok, ezeréves sólyom. :) hogy milyen gebaszokra gondolok? pl. a beigért 10 különböző zenei csatornából összesen négy szólt, abból is kettő olyan hamisan, mintha nem csak a szalagot, de az előadókat is nyúznák. a négy adó: jazz (szinte mindig ugyanaz az idegörlő blues-bebopba futottam), komolyzene (szintén ideghegyező zongoraszeletelés), relaxációs zene (liftzene minőségű remekek) és örökzöldek (frank sinatra és társai, na jó reggelt). az ülésekre szerelték a kihajtható irányitópanelt egyszer ki lehetett hajtani, de soha többé nem tudtam visszazárni, aztán az én kapcsolómmal tudtam felkapcsolni a szomszédom lámpáját, ő pedig az enyémet a sajátjával. biztos ezzel próbálták arra ösztönözni az utazóközönséget, hogy kommunikáljnak egymással. derék dolog!

ez a kis információs panel hasznos adatok mellett egy térképen is megmutatta, hogy hol tartunk

az én single serving friendem (a'la fight club) igazán kellemes utitásnak bizonyult: több tizezer repülőkilométerrel a háta mögött felkészitett egy-két dologra útunk során. pl. érdemes vegetáriánus kaját rendelni, mert ugyanazt a fejedelmi éteket kapjuk, mint a business class utasai, s lőn. amúgy is zöldségnapom volt, igy mig mások egy sonkás szendvicset pusztitottak, mi ketten egzotikus salátát kaptunk gombamártással. ez volt a vacsora: ebédre csirkepörköltöt kaptunk rizzsel, miegymással: én egy kicsit később jutottam hozzá a kajámhoz, mivel pont akkor fogytak ki belőle, mikor hozzám ért a felszolgálás, aztán utána elfelejtettek visszatérni hozzám. ez legyen a legnagyobb baj!

de nem ez volt, hanem a vetitett filmek: miss congeniality 2 (2004): ahogy arra számitani lehetett az előzetes alapján, a folytatás az eredeti koncepciót felrúgva, idétlen beszólásokra, még idétlenebb szituációs poénokra (seggre esés orrba-szájba) és a két főszereplő konstans veszekedésére épitett (ugyanez a kis fekete fruska óbégatott a legally blonde 2-ben is, ha jól emlékszem). nem gondoltam volna, hogy william shatner miatt adok rá  csillagot. a második film a moulin rouge! (2001)  volt, amit az utóbbi időkben megtanultam szeretni, ám a hangot olyan csúnyán túlvezérelték a fülhallgatóban, hogy képtelen voltam elviselni, pedig a fullscreennel és a két percenként előttem átvonuló emberkékkel még csak-csak megbirkóztam volna.

szóval se zene (a discman használata tilos), se film nem segitett abban, hogy gyorsan elszáljon a 9 óra, mégis meglepően fürgén peregtek az órák, talán a leszállást követő szöszmötölés volt a legfárasztóbb (nem kaptunk parkolóhelyet, igy a gépünk jó fél órát vesztegelt a pályán, majd a csomagokra kellett lehetetlenül sok időt várni, ellenben a beléptető ellenőrzés pillanatok alatt lezajlott: akár áprilisig is maradhatok. :)

megjöttem!