dog day afternoon (1975). két évvel a serpicót követően pacino és lumet ismét összejött egy újabb botránytéma kedvéért. a filmet ismét a valóság ihlette, ezért drámai fordulatokat, szentimentális kirohanásokat, hősies berohanásokat nem érdemes várni tőle. ez csak egy elszabott bankrablás szimpla krónikája, amely egyszerű, mint a kisujjam, olyan lineárisan előadva, amitől tarantino menten szívrohamot kapna. pacino és ingatag-hallgatag társa (john cazale a the godfatehrből) bankot rabol, ám mielőtt leléphetnének, kiszáll a rendőrség, s elkezdődik a macska-egér játék a túszokért, illetve a kijutásért. lumet filmje pont azért hatásos, mert elejétől-végéig hiteles. nincsenek benne mesterkélt dumák, sztereotíp figurák, érezhetően megrendezett szituációk - a drámaiság fokozása végett: a sztori mégis abszurdba hajlik; pacino homokos élettársának (chris sarandon) szexműtétje finanszírozása miatt vetemedett bakrablásra. az élet már csak ilyen őrülten aberrált. talán merész dolog ilyet állítani, de pacino élete legjobbját nyújtja ebben a filmben, amely nem csak miatta érdemel csilagos ötöst (illetve nálam tizest): frank pierson életszagú dialógusai, sydney lumet dokumentarista, filmzenét és egyéb mozis machinációkat mellőző rendezése, valamint az a valóságshow-kat rendesen megelőző teória ügyes kibontása, hogy a legutolsó senkiből is lehet sztár, ha jól adják el - ezek miatt lesz a kánikulai délután felejthetetlen alkotás.