Paul Feig más vizekre evez egy halom vígjáték után, sőt Melissa McCarthyt is hátrahagyta. Van helyette a szintén jellemzően komédiákban látott Anna Kendrick, illetve Blake Lively, akik ismert, de nem legbejáratottabb magyar hangjukon szólalnak meg.
2019-ben 30 éves a Kedvencek temetője (és jön a remake), 20 éves a Toy Story - Játékháború 2. (és jön a folytatás), 10 éves a Halálos iram (és jön az új rész), 5 éves A LEGO-kaland (és jön a folytatás). Jön még több más folytatás, remake és egyéb is.
Nem csak a józsefvárosi mozik műsorára kerül fel holnaptól a Magyarországon forgatott akció-vígjáték, amelyben Mila Kunist valaki dobja, ezért műfaját tekintve a fantasyvel is kacérkodik. Ki kém, ki nem kém budapesti helyeken, idén már nem először.
Több a szinkronstáb-tag, mint a szinkronhang ebben a drámában, amely exkluzívan szinkronizált változatban sodródik a hozzád legközelebbi moziba. Éhezők viadala a tengeren, csak a beavatottaknak.
A Sicario - A bérgyilkos nem az a film volt, amit nem lehetett volna csupán feliratosan elképzelni még 2015-ben is, de mondjuk, hogy kellett a szolidabb itteni sikerhez, hogy angolul ne, csak spanyolul halljuk még a szereplőket magyaron kívül. A folytatásban hárman térnek vissza az első részből;…
A magyar nézőket egyszerre két vígjátékkal bombázták - avagy kényeztették - a forgalmazók pár blockbuster után, s a Könyvklub és az Átejtve relatíve jól megfértek egymás mellett, és korrekt eredményt szállítottak. A dobogó első két helyét viszont változatlanul a Solo: Egy Star Wars-történet és a…
A szürke ötven árnyalata-trilógia lezárult, de szelleme tovább él egy minden szempontból színvonalasabb filmben, ami igen komoly színészveterán-gárdát vonultat fel, a vásznon és a mikrofon mögött is.
Az év eddigi forgalmához viszonyítva mondhatni kísértetjártává váltak a magyar mozik. A premierek közül az Éjjeli napfénynél mutatkozott érdemleges mozgolódás, de így is csak tisztes távolságból az első helytől. Az ezúttal is a Rampage - Tombolást illeti.
Kerma:
Rengeteg kritika van itt, ez totál sok munka! Gratulálunk! Egy jó film tele van jobbnál jobb képek... (2024.05.13. 14:52)hazai bemutatónaptár 2019
Kerma:
Nem gondoltam volna, hogy filmekről ilyen sokat és ennyi érdekeset lehet írni! Köszönjük a cikket!... (2023.07.03. 10:46)usa box office: új élmény
Beszélt