aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: halálhajó [event horizon] (1997) Takács Máté
2017. augusztus 26. 11:27:00

Kategória: film 2 komment

Utazás az ismeretlenbe, utazás egy idegen helyre... Külön érdekesek azok a sci-fik, amelyek kifejezetten a tudomány határáig merészkednek, majd szépen átkúsznak a fantasztikusba. Mintha csak egy dimenziókapun lépnének át. Egyszer itt, majd ott, nincs keveredés. Paul W.S. Anderson húsz év után is, sőt inkább kifejezetten ma meglepő filmje talán a kelleténél rövidebb úton jut el A-ból B-be, de végül mind tudományos-fantasztikus filmként, mind a horrorként megszolgálta egyszerűségeit.

event_horizon_kiskep.png

2047-ben a Lewis and Clark nevű hajó útnak indul a naprendszer távoli végébe, miután az évekkel korábban eltűnt Event Horizon felderítőhajóról hívójel érkezik. A célhoz közeledve a legénység (és az Event Horizon tervezője, Dr. Weir) egyre gyakoribb és drasztikusabb érzéki csalódások hatása alá kerül: félelmeik, terheik kísértik őket, meglehetősen explicit módon. Önmagukban olcsó ijesztgetések volnának ezek a fel-felvillanó rémképek öngyilkos feleségről, szenvedő gyermekről, balsorsú bajtársról, szóval a Halálhajó első benyomásra halálosan ismert és unt vidékre hajózik. Ehh.

Ám ahogy felsejlik az egyéni lidércnyomások közös háttere, mocorogni kezd minden nézői érzék, ami az igazi baljóslatra csak reagálni tud. A kissé gyanús Weir doktor megosztott ezt-azt a legénységgel, ami alapján formálódni kezd a stájsz: az Event Horizon rövidíteni próbált útján egy laza térhajlítással, s a kiinduló- és célpont között olyan helyre tévedhetett, ahonnét jobb lett volna, ha vissza se jön. Hogy pontosan hol is járt, azt mintha az egyre gyanúsabb Weir doktor erősen sejtené, de a megnevezés a nézőre marad. Jobb - és ismertebb - híján bibliai szavakkal leírható vidékről kúszott vissza (hét év után, ez a szám se véletlen, ha úgy tetszik), és most magának akarja a Lewis és Clark legénységét - a félelmeiken keresztül.

És láss csodát: a Halálhajó valóban a félelmen keresztül próbál hatni nézőjére. Mindig az a legborzongatóbb, ami rejtve marad; kevés horror meri megfoghatatlanként hagyni a gonoszt, nem leleplezni a rettegés forrását, és hogy pont egy költséges stúdiófilm húz ilyen szokatlant, az.... nos, szokatlan. Persze, kóstoló azért jut, és máig a legemlegetettebb eleme ez a filmnek: a gyomorforgató villanások az Event Horizon legénységének sorsáról, melynek felvételeihez amputáltak és szexfilm-színészek szolgálatait vették igénybe a forgatáson. Ugh.

A kreativitás azért a szemet inkább gyönyörködtető, semmint eltakarásra késztető jeleneteket is kiszolgált: az Event Horizon nem csak formájában markáns, de belső terei is figyelemreméltóak. A központi szerephez jutó gravitációs meghajtóé a fő érdem, persze, eme egyszerre csodálnivaló és fenyegető objektumé. Tudvalevő, hogy a bajok forrása, mégis: kevesen akadnánk, akik ne érintenénk meg, ha ott állnánk előtte.

Tehát horrorként is sci-fiként is szolgál a film olyasmivel, amivel belevájja magát a nézőbe, viszont mikor le kell vezetnie mindazt, amit felfuttatott, kissé megbicsaklik. Egy ilyen teríték után csak gyorsan ide-oda zavarni a figurákat már-már kiábrándító, és oszlatja az addig épült feszültséget. Szó se róla, a Weirt játszó Sam Neill irtózatosan néz ki a végjátékban, mégis mennyivel borzongatóbb az a korábbi, röpke momentum, mikor a jelentőségteljes "Otthon vagyok." sor hagyja el száját, mielőtt hátralép az Event Horizon sötétjébe. Brrr.

A befejezésből az cseppet sem hiányzik, hogy feltáruljanak különféle dimenziók - mármint a szó konkrét értelmében -, ellenben egy ilyen sokkolni képes szituációt robbantással, bunyóval, egyéb földhözragadt, fantáziátlan fogással oldani a másik véglet, a záró képsor pedig banálisabb nem is lehetne. Miként lehetett volna másképp? E kérdés adott azok fejében, akik ismerik a Halálhajó elkészültének ügyes-bajos dolgait: a Paramount a Titanic odázódása miatt (1997 nyaráról került decemberre a bemutató) mindenképpen a mozikban akart tudni egy sikerképes filmet még a nyáron, így viszonylag sebtiben fejeződtek be a munkálatok. Az eredeti változat 130 perces volt, amit Anderson is soknak érzett, mindazonáltal csaknem 40 percet kivágni? Alighanem éppoly őrület lett rajta úrrá, mint az Event Horizon legénységén, és meg is ette az eltávolított anyagot, mert bizony az elveszettnek lett nyilvánítva. Időnként aztán felröppen, hogy valahonnan mégis előkerült egy VHS-en, és akkor Anderson is adja alá a lovat, hogy a következő alkalommal teljesen lelombozza a rajongókat.

Mindez ugyanakkor csak erősíti a Halálhajó kultstátusát, mítoszát. A korabeli kritika alaposan helybenhagyta, és ez érthető: hiába látványos és félelmetes úgy igazán, túl sok másik sci-fihez és horrorhoz hasonlítható. Mára némileg revideálták, akik egyáltalán hajlandóak foglalkozni vele, ahhoz pedig kétség sem férhet, hogy Paul W.S. Anderson legjobb rendezéséről van szó. A munkát egyébként a Mortal Kombat sikere miatt kapta, de a feltörekvés látszólag itt megtört: a film 50-60 millió dollárt emésztett fel és feleannyit sem termelt a kasszáknál (majd jött a még nagyobb kudarcot elszenvedő A katona). Magyarországon arányaiban melegebb fogadtatásra lelt - karácsonykor -, hiszen több mint százezren látták. És csak kevesen szabadultak meg utána a szemeiktől.

event_horizon.png

Címkék

kritika horror sci fi 1997 paramount laurence fishburne sam neill event horizon paul ws anderson 7csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr4712780322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2017.09.03. 07:29:12

Pont tegnap este néztem újra és még mindig félelmetes

Exide 2018.02.28. 09:08:31

Nekem nagyon tetszett a film régen. Most is tetszik. Talán amiatt is amit említettél, hogy megfoghatatlanként hagyják a gonoszt. Számomra ez mindig hatalmas pozitívum, mert nagyon kevés kivételtől eltekintve a sokáig előkészített mumus mindig csalódás amikor előlép a rivaldafénybe. Jobb meghagyni az elmének, hogy elképzelje, úgy sokkal félelmetesebb.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása