aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: a második negyedév és az első félév Takács Máté
2017. július 06. 19:59:00

Kategória: boxoffice Szólj hozzá!

2017 első három havának becsült összforgalma elmaradt az egy évvel korábbitól. Ennek fő oka, hogy a Deadpool és a Nagyfater elszabadul frenetikus sikerét semmi sem tudta pótolni, még ha akadt is bőséggel szépen termelő. Az éves összevetésben beállt mínuszt viszont április - június időszaka ledolgozta.

elsofelev.png

Ez a három hónap jobban pörgött 2017-ben, mint 2016-ban, és gyakorlatilag ugyanolyan számokat hozott, mint január - március. Nagyvonalú becsléssel, ezúttal is 3,4 millió jegy fogyott, ami megint csak 4,8 milliárd forintos bruttó bevételt jelentett a moziknak. Tekintve, hogy 2016-ban ez az időszak volt a leglassúbb (2,8 millió jeggyel és 3,9 milliárd forinttal), 2017 behozta a lemaradást, és az első félév után mérhető hozzávetőleges számok 9,5 milliárd forintot és 6,7 millió nézőt indikálnak. Nagyjából tehát ugyanúgy áll az idei év hat hónap után, mint a tavalyi.

A fő attrakciók a második negyedévben a Halálos iramban 8., a A galaxis őrzői vol. 2. és A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja voltak, ezek együtt több mint 900 ezer jegyért felelősek. Hasított a Bébi úr is, és egyetlen hét alatt a Gru 3.-at is megnézték annyian, mint a DreamWorks-mesét. A korábbi hónapokból A szépség és a szörnyeteg és mindenekelőtt a Kincsem tett hozzá jócskán az összeredményhez.

2017 első felében 9 filmet mutattak be, ami teljesítette a 200 ezer nézőt, 2016-ban ez a szám éppen ugyanennyi volt. A növelésen a harmadik negyedévben olyan filmek segíthetnek, mint a Baywatch, a Valerian és az ezer bolygó városa és a Pappa pia.

A 2017-ben bemutatott legnézettebb filmek az első félév zárultával
1. Kincsem (409.401)
2. Halálos iramban 8. (341.716)
3. A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja (302.960)
4. A galaxis őrzői vol. 2. (289.785)
5. A szépség és a szörnyeteg (289.310)
6. A sötét ötven árnyalata (262.737)
7. Logan - Farkas (205.049)
8. Gru 3. (203.432)
9. Bébi úr (201.854)
10. Utazók (197.289)

Címkék

toplista box office fast and furious box office hazai the boss baby guardians of the galaxy vol 2 despicable me 3 pirates of the caribbean dead men tell no tales

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr6412645995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása