aeon flux

ready for the action now, danger boy?

a hét mesterlövésztől a hét mesterlövészig: westernfilmek a magyar mozikban Takács Máté
2016. szeptember 25. 10:18:00

Kategória: film 13 komment

Mozikban az új A hét mesterlövész, ami hosszú idők óta a legnagyobb közönségsikerre számot tartó klasszikus tematikájú, vadnyugatos western a magyar mozikban. A tengerentúlon a kasszarobbantás biztosított, hiszen a manapság ritkán képviselt műfaj könnyen talál közönséget ott, ahonnét -javarészt- gyökerezik. És fénykorában, sok-sok évtizeddel ezelőtt Magyarországon is éppoly figyelem kísérte őket, mint hazájukban; ez persze a korszellem mellett annak volt köszönhető, hogy szimpla, egyenes sztorijuk miatt előszeretettel vásároltak belőlük hazai forgalmazásra, s így a kevés nyugati produkció jelentős hányadát tették ki. Azokra pedig automatikus módon fizettek be a magyar nézők, ugyebár. Utánajártam, hogy az 1960-as A hét mesterlövész és a 2016-os A hét mesterlövész között mely westerneket láthattuk a vásznon.

magnificent_sevens.jpg

1971. március 25. Ekkor, tizenegy éves késéssel, de bizonyára nem minden hírverés nélkül érkezett meg hozzánk A hét mesterlövész. 3,8 millióan szegődtek a fegyverforgatók nyomába, Charles Bronson fényes magyarországi pályafutása kezdetét vette, a hatlövetű pedig ezt követően csak egyszer szólt hangosabban, már ami a jegyeladásokat illeti. Évtizedének dobogós filmsikere. Két hónappal később újabb nevezetes darab, a Ben Wade és a farmer érkezett meg; kevéssé ismert főszereplők híján csak az "amerikai western" tényező hajtotta malmára a vizet, ám az Elmore Leonard-adaptáció (amely szintén megélt egy újabb feldolgozást) így is több mint egymillió magyar ültetett a vásznak elé. Lee Van Cleef nevezetes figurájának első feltűnése is erre az esztendőre esett. A Hé, barátom, itt van Sabata! egy kis olasz színt vitt a kínálatba; e nemzet szorosan ott loholt Amerika nyomában a következő másfél évtizedben, olykor meg is előzve a jegyeladási téren...

És akik még szeletet kértek a tortából, azok természetesen a kelet-németek. Gojko Mitic indiánfilmjei a hazai westernkínálatot kérlelhetetlenül formálták kissé meseszerűvé. Az 1972-ben vetített Osceolában a jugoszláv születésű nép kedvence a szeminola törzs vezéregyéniségeként siet az ültetvényekről szökött rabszolgák segítségére. Nemes cselekedete előtt két és félmillióan hajtottak fejet, ami mondhatni szokványos szám volt e nemzet és e színész találkozásakor. Ugyanebben az évben Hollywood is ledobhatott egy nagyágyút. A MacKenna aranya is erősen tett róla, hogy Gregory Peck mint westernsztár vésődjön a magyarok eszébe (már csak a cikk által felölelt időszakot közvetlenül megelőző Idegen a cowboyok között miatt is), sikere pedig akkora volt, hogy később újra bemutatták.

A következő esztendőben sem maradtunk Gojko Mitic nélkül a Tecumseh jóvoltából, de Az Ezüst-tó kincse a nyugat-német termésből is juttatott; utóbbi - regényeredetije közkedveltsége nyomán is - szintén több ízben telepedett a vásznakra. A nagy nevek közül Charles Bronson tette tiszteletét a Chato földje címszerepében, de Dustin Hoffman is emlékezeteset alakított a Kis nagy emberben. Szintén milliós nagyságrendben vonzotta a nagyérdeműt az utókor számára már szinte ismeretlen A fekete farmer; a polgárháború után játszódó társadalmi drámában Jack Palance, David Carradine és Burl Ives is feltűnt. A gyakori vendég Kirk Douglast és a műfajtól kétségtelenül nem idegenkedő, ámbár szokatlan sztár Johnny Casht pöccintette egymás ellen a Pisztolypárbaj, amelyben két fickó - pénzszűkében lévén - jegyeket árusít saját párbajára.

1974-ben a Mokép letudta az Apacsokat és folytatását is a jó öreg Gojkóval, természetesen tömött nézőterek kíséretében. Lépjünk tovább. A két szenzáció közül kisebbik A fej nélküli lovas szovjet adaptációja volt, amely Maine Reid kiváló regényének inkább romantikus vonulatára helyezte a hangsúlyt, a dermesztő címszereplőnek csak néhány hatásos háttér-elvonulást hagyva. Kétségtelenül ez is kifizetődőnek bizonyult, több mint kétmillióan perkáltak. Kicsi ez a szám ahhoz képest, amit az év első havában behozott Volt egyszer egy vadnyugat generált. Felesleges a sok szuperlatívusz, Sergio Leone korszakos darabja magabiztosan tornyosul fél évszázad westernfilmjei fölé, alighanem nem csak nézettségben. Mi több: nyolc évig, a Ben-Hur bemutatójáig (azt se siették el) a bevételi örökrangsor első helyét is magáénak tudta több mint 50 millió forinttal. Az idők próbáját kiállta, jól szemlélteti, hogy tavaly ősszel esett újrabemutatója alkalmával is jó pár ezren járultak a pénztárakhoz.

Eztán mondhatni csendesedtek a pisztolyhangok, noha az 1975-ös esztendő első filmjei között érkezett A lopakodó hold korhatáros tartalma miatt nem kis visszhangot váltott ki; talán ez is felpörgette forgalmát, mígnem az újabb Gregory Peck-opust kétmillióan is letudták. Könnyedebb vizekre eveztünk 1976-ban: a Vigyázat, vadnyugat! Terence Hillt mint vadnyugati zavarkeltőt mutatta be nekünk, s nem győztünk hálálkodni, kétmilliós nézettség fölé tessékelve a vígjátékot. Két évvel rá Franco Nero is meginvitált minket a moziba a Keomában.

1979-ben két klasszikust pótolt a hazai forgalmazás. A vadnyugat hőskorában nem győzhette a közönség számlálni az ismerős arcokat, majd az év végén végre egy nagy ikont is prezentáltak, jobb-későn-mint-soha alapon. Clint Eastwood A jó, a rossz és csúf élén követelt helyet magának, bár az elkövetkezendőkben nem sokszor kutakodtak filmjei között a Filmátvételi Bizottság tagjai, legyen szó a westernekről vagy bármi másról. Leone mesterműve azonban több mint 1,2 millió jeggyel végezte be a '70-es évtizedet.

westernfilmek a magyar mozikban 1971 márciusa és 1979 decembere között

  • 1971.03.25. A hét mesterlövész (The Magnificent Seven, 1960, amerikai)
  • 1971.05.27. Ben Wade és a farmer (3:10 to Yuma, 1957, amerikai)
  • 1971.06.17. Hé, barátom, itt van Sabata! (Ehi amico... c'è Sabata. Hai chiuso!, 1969, olasz)
  • 1972.03.02. Osceola (1971, keletnémet-bolgár-kubai)
  • 1972.07.27. MacKenna aranya (MacKenna's Gold, 1969, amerikai)
  • 1973.01.04. A fekete farmer (The McMasters, 1970, amerikai)
  • 1973.03.08. Pisztolypárbaj (A Gunfight, 1971, amerikai)
  • 1973.03.22. Tecumseh (1972, keletnémet)
  • 1973.05.17. Az Ezüst-tó kincse (Der Schatz im Silbersee, 1962, nyugatnémet-jugoszláv-francia)
  • 1973.08.09. Kis nagy ember (Little Big Man, 1970, amerikai)
  • 1973.09.20. Chato földje (Chato's Land, 1972, angol)
  • 1974.01.17. Volt egyszer egy vadnyugat (C'era una volta il West, 1968, olasz-amerikai)
  • 1974.04.24. Apacsok (Apachen, 1973, keletnémet-román-szovjet)
  • 1974.08.01. A fej nélküli lovas (Vszadnyik bez golovi, 1972, szovjet-kubai)
  • 1974.12.05. Ulzana (1974, keletnémet-szovjet-román)
  • 1975.01.02. A lopakodó hold (The Stalking Moon, 1968, amerikai)
  • 1975.03.06. Oklahoma olaja (Oklahoma Crude, 1973, amerikai)
  • 1975.12.18. A fekete farkasok üvöltése (Der Schrei der schwarzen Wölfe, 1972, nyugatnémet)
  • 1976.02.12. A két aranyásó (Kit & Co., 1970, keletnémet)
  • 1976.04.21. Vigyázat, vadnyugat! (E poi lo chiamarono il magnifico, 1972, olasz-francia)
  • 1976.10.28. Vértestvérek (Blutsbrüder, 1975, keletnémet)
  • 1977.05.05. Indiánkaland Ontarióban (Die Lederstrumpferzählungen, 1969, nyugatnémet-francia-román-osztrák)
  • 1977.06.16. A farmer felesége (Zandy's Bride, 1974, amerikai)
  • 1978.08.10. Keoma (1976, olasz)
  • 1979.05.17. Meztelen bosszú (Cry for Me, Billy, 1972, amerikai)
  • 1979.07.12. A vadnyugat hőskora (How the West Was Won, 1962, amerikai)
  • 1979.10.04. Vendégek vadnyugaton (Profetul, aurul si Ardelenii, 1974, csehszlovák-román)
  • 1979.11.29. A jó, a rossz és a csúf (Il buono, il brutto, il cattivo, 1966, olasz-spanyol-nyugatnémet-amerikai)

westernek_01.jpg

Az új dekád újabb meghatározó alak bemutatkozásával kezdődött. A pap, a kurtizán és a magányos hős az első Peckinpah-film volt a hazai vásznakon, mondhatni karácsonyi meglepetésként. Emlékezetesebbnek bizonyult azonban a közönség számára a Skalpvadászok az év elején a maga 1,2 milliós látogatószámával; a Burt Lancaster fémjelezte Sydney Pollack-rendezés nem is olyan régen DVD-n is megjelent, bár a mozisikertől alighanem túl nagy távra ahhoz, hogy kelendő legyen. Még ebben az évben Giuliano Gemma is ropogtatta az Ezüstnyeregben.

A következő év megint ejtőzést hozott. Sehol a leonei vagy peckinpah-i feszültség, csak a Hill-humor. A Nevem: Senki és az Egy zseni, két haver, egy balek két hónapon belül pergett le, együttesen több mint négymillió néző szemei előtt. Azért akadt komolyabb nevező: a Jesse James balladájában családok (Robert, David és Keith Carradine; Randy és Dennis Quaid; Stacy és James Keach) pattantak nyeregbe. 1982-ben, az Újra szól a hatlövetűben a közönség régi ismerősei, Kirk Douglas és Burt Lancaster feszültek egymásnak, 900 ezer fős nézettséget megközelítően, majd a következő esztendőben John Reid, a magányos lovas vágtatott be Az álarcos lovas legendájában, korrekt felhajtást keltve, amiről a 2013-as új történet Armie Hammerrel csak álmodhatott.

1986, a pótlások éve: Peckinpah és Eastwood irányában is törlesztett a forgalmazás, hiszen a Vad banda és az Egy maréknyi dollárért is terítékre került. Előbbinek alighanem erőszakos mivolta szabott gátat korábban, ám 30 évvel ezelőtt már csak laza félmilliós nézettségre futotta tőle, pedig ha elkészültéhez közel érkezett volna meg... A dollár-trilógia foghíjas maradt, az utolsó megelőzte az elsőt, de azért az a közel 800 ezer néző végképp megtanulhatta, hogy ne vacakoljon egy ilyen ipsével, mint ez a Clint. Peckinpah ismét futott egy kört a Pat Garrett és Billy, a kölyökkel és a '80-as évek is megkezdődött végre 1987-ben, a Silveradóval. A sztárparádés modern western azonban hiába vonzott félmillió magyart, ezt az esztendőt a Sárga Haj és az arany erőd nyerte. Mese nincs, az olcsón adott szórakozás már három évtizeddel ezelőtt is átvágta magát a sűrűjén.

A vígjáték túlsúlyba került: A három amigóban Steve Martin, Chevy Chase és Martin Short, továbbá a lelőtt láthatatlan lovag és az éneklő bokor szolgáltatta a humort, miközben Bud Spencer és Terence Hill, azaz Az ördög jobb és bal keze is összepofozkodott 1,4 millió mozijegyet. 1988-ban, ily közel a változáshoz ez kimagasló eredménynek számított már.

westernfilmek a magyar mozikban 1980 márciusa és 1989 decembere között

  • 1980.02.14. Skalpvadászok (The Scalphunters, 1968, amerikai)
  • 1980.04.17. Ezüstnyereg (Sella d'argento, 1978, olasz)
  • 1980.10.09. Keresztül a Nagy Vízválasztón (Across the Great Divide, 1976, amerikai)
  • 1980.12.04. A pap, a kurtizán és a magányos hős (The Ballad of Cable Hogue, 1970, amerikai)
  • 1980.12.25. Egy kis indián (One Little Indian, 1973, amerikai)
  • 1981.07.09. Nevem: Senki (Il mio nome è Nessuno, 1973, olasz-francia-nyugatnémet)
  • 1981.09.03. Egy zseni, két haver, egy balek (Un genio, due compari, un pollo, 1975, olasz-francia-nyugatnémet)
  • 1981.10.15. A szőke indián (Blauvogel, 1979, keletnémet)
  • 1981.10.29. Jesse James balladája (The Long Riders, 1980, amerikai)
  • 1981.12.31. Cirkusz vadnyugaton (Artista, dolarii si Ardelenii, 1978, román)
  • 1982.01.21. A vízesés fia (Whitewater Sam, 1974, amerikai)
  • 1982.02.25. Földet veszünk vadnyugaton (Pruncul, petrolul si Ardelenii, 1981, román)
  • 1982.02.25. Újra szól a hatlövetű (Gunfight at the O.K. Corrall, 1957, amerikai)
  • 1982.10.09. A szelíd vadnyugat (Heartland, 1979, amerikai)
  • 1983.09.08. A két rodeós (Sing, Cowboy, sing, 1981, keletnémet)
  • 1983.10.13. Az álarcos lovas legendája (The Legend of the Lone Ranger, 1981, amerikai-angol)
  • 1984.11.08. Jim Craig (The Man from Snowy River, 1982, ausztrál)
  • 1985.08.01. Piszkos munka (Raw Deal, 1977, ausztrál-amerikai)
  • 1985.08.08. Fehér Toll (Der Scout, 1983, keletnémet-mongol)
  • 1986.05.08. Vad banda (The Wild Bunch, 1969, amerikai)
  • 1986.05.15. A fehér törzsfőnök (Triumphs of a Man Called Horse, 1983, spanyol-amerikai-kalandai)
  • 1986.05.22. Egy maréknyi dollárért (Per un pugno di dollari, 1964, olasz-spanyol-nyugatnémet)
  • 1987.02.05. Gregorio Cortez balladája (The Ballad of Gregorio Cortez, 1982, amerikai)
  • 1987.03.05. Sárga Haj és az arany erőd (Yellow Hair and the Pecos Kid, 1984, spanyol-amerikai)
  • 1987.04.30. Silverado (1985, amerikai)
  • 1987.07.03. Széljáró (Windwalker, 1980, amerikai)
  • 1987.08.13. Pat Garrett és Billy, a kölyök (Pat Garrett and Billy the Kid, 1973, amerikai)
  • 1988.01.07. Ránts fegyvert! (Draw, 1984, kanadai-amerikai)
  • 1988.02.25. Feltámad a vadnyugat (Westworld, 1973, amerikai)
  • 1988.07.21. A három amigó (¡Three Amigos!, 1986, amerikai)
  • 1988.08.11. Az ördög jobb és bal keze (Lo chiamavano Trinità..., 1970, olasz)
  • 1989.05.25. Moziháború vadnyugaton (Cselovek sz bulvara Kapucinov, 1987, szovjet)

westernek_02.jpg

1990. A lejtmenet kezdetét vette. A Vissza a jövőbe III. még népszerű blockbuster-folytatásként vett fedélzetére pár százezer magyart, ám a friss, színtiszta westernek mélyrepülésbe fogtak: az első áldozat A vadnyugat fiai volt alig 40 ezer eladott jeggyel - ez a szint, ami manapság már kifejezett diadal a műfaj számára, de ne siessünk így előre... Kevin Costner indiánok közé keveredett, a Farkasokkal táncoló pedig a színész nagy-nagy népszerűsége, no meg a sok-sok Oscar nyomában haladva 398 ezer nézővel 1991 legnagyobb sikereinek egyikévé lép elő. Terence Hill is képes volt értékelhető szintre emelni a Lucky Luke-ot, noha egy évtizeddel korábban a képregény-adaptáció 165 ezer körüli forgalma egymillióval is magasabbra jutott volna, alighanem.

Mit tesz pár év, ha más a berendezkedés? Az ördög jobb és bal keze 2. 1992-ben már csak alig több mint 120 ezer embert érdekelt, egy (azaz két) csillag leáldozott. A western pedig csak hibridekben vegetált: az év másik vadnyugati filmje a Mesés Amerika: Egérke Vadnyugaton - Spielberg rajzfilm-produkciója limitált terjesztés mellett pár tízezer látogatót érdekelt csupán.

Clint Eastwood nálunk is eltemette a műfajt 1993-ban. A Nincs bocsánat Oscar-díjai és sztárjai segedelmével 71 ezer nézőig baktatott, ami már-már csúcsteljesítmény az elmúlt negyed évszázad viszonylatában. Azért a végén Mario Van Peebles is beleszólt: a Mokép látott fantáziát a Jesse Lee bosszújában, a nézők (kevesebb mint 10 ezer fő) viszont nem. 1994 mondhatni vérfürdő volt. Ugyan a Maverick vonzó sztárjai okán 100 ezer néző felett teljesített, a Tombstone - Halott várost már alig-alig mentette meg Kurt Russell és Val Kilmer kettőse, s be kellett érnie 60 ezer eladott jeggyel. A Rosszlányok, a Wyatt Earp és a Jack, a villám súlyos érdektelenségbe fulladt.

Nem járt másképpen a Gyorsabb a halálnál sem: Sharon Stone és Gene Hackman más égtájon, más időben bízhatott volna százezres táborban, Sam Raimi modern fogása azonban teljesen a porban maradt alig 40 ezer eladott jeggyel. A Bunyó karácsonyig ezzel egy időben érdemtelen végszóként pukkant egy nagy páros számára 1995-ben.

Hazájában az ezredforduló legnagyobb box office-égései közé nyert bebocsátást a Wild Wild West - Vadiúj vadnyugat. Látványorientált blockbuster lévén, no meg a menő Will Smithszel a főszerepben, megért nekünk több mint 170 ezer jegyet, de erős kivételként veendő jegyzékbe.

westernfilmek a magyar mozikban 1990 januárja és 1999 decembere között

  • 1990.05.31. A vadnyugat fiai (Young Guns, 1988, amerikai)
  • 1990.12.20. Vissza a jövőbe III. (Back to the Future Part III, 1990, amerikai)
  • 1991.04.26. Farkasokkal táncoló (Dances with Wolves, 1990, amerikai-angol)
  • 1991.10.11. Lucky Luke (1991, olasz-amerikai)
  • 1991.11.08. Irány Colorado! (City Slickers, 1991, amerikai)
  • 1992.06.26. Az ördög jobb és bal keze 2. (Continuavano a chiamarlo Trinità, 1971, olasz)
  • 1992.11.06. Mesés Amerika: Egérke vadnyugaton (An American Tail: Fievel Goes West, 1991, amerikai)
  • 1993.02.19. Nincs bocsánat (Unforgiven, 1992, amerikai)
  • 1993.12.01. Jesse Lee bosszúja (Posse, 1993, angol-amerikai)
  • 1994.06.09. Tombstone - Halott város (Tombstone, 1993, amerikai)
  • 1994.06.23. Az utolsó törvényenkívüli (The Last Outlaw, 1993, amerikai)
  • 1994.08.04. Rosszlányok (Bad Girls, 1994, amerikai)
  • 1994.10.13. Maverick - Halálos póker (Maverick, 1994, amerikai)
  • 1994.11.03. Wyatt Earp (1994, amerikai)
  • 1994.11.17. Jack, a villám (Lightning Jack, 1994, amerikai-ausztrál)
  • 1995.05.04. Bunyó karácsonyig (Botte di natale, 1994, olasz-német-amerikai)
  • 1995.08.03. Gyorsabb a halálnál (The Quick and the Dead, 1995, amerikai)
  • 1996.04.25. Halott ember (Dead Man, 1995, amerikai-német-japán)
  • 1999.08.26. Wild Wild West - Vadiúj vadnyugat (Wild Wild West, 1999, amerikai)

westernek_03.jpg

Az új évezred első évtizedében európai alkotások és sorsdrámák kerültek előtérbe: a Manitu bocskorát a németek, a Blueberry - A fejvadászt, a Melquiades Estrada három temetését, a Lucky Luke és a Daltonokat és a Las Bandidast a franciák pénzelték, és egyik sem alakított említésre méltót. A komolyabb darabok közül a Fegyvertársak jobb híján jutott csak el hozzánk, több mint fél évet késve és pár ezres közönséget csábítva, míg a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford bemutatása presztízskérdésként merülhetett fel a forgalmazóban; kevesen nézték meg.

2008-ban, a Börtönvonat Yumába kifejezetten megmutatta pár ezer nézőjével: nálunk tényleg halott a western. Néhány évvel később A félszemű ehhez mérten egész magasra, 30 ezer fölé verekedte magát a díjszezonos érdekeltségének hála, miközben fél évvel később a Cowboyok és űrlények nem sokkal haladta meg ezt: 40 ezer néző tájékán bukott ki a mozikból a sci-fivel kevert vadnyugati kaland.

Néhány éve Quentin Tarantino kezdett el a westernnel babrálni, és neki megengedjük: a Django elszabadul 200 ezernél is több magyart vonzott, idén év elején az Aljas nyolcas szintén jó számokat produkált. Ugyancsak másféle westernként A visszatérő hatalmas sikert aratott, jobbára Leonardo DiCaprio jóvoltából. Nyáron a Csontok és skalpok ötvözte a magyarok által leghanyagoltabb műfajok két éllovasát; a western-horror csak módjával merészkedett a vásznakra, hogy a filmbarátok megkapják, amit megérdemelnek.

És most 2016 szeptemberét írjuk, az új A hét mesterlövész várja az ítéletét. Elég a sztárparádé és az akciódúsra vett figura az üdvösséghez?

westernfilmek a magyar mozikban 2000-től

  • 2000.07.27. Hi-Lo Country (The Hi-Lo Country, 1998, angol-német-amerikai)
  • 2000.08.10. Új csapás (Shanghai Noon, 2000, amerikai-hongkongi)
  • 2002.07.25. Manitu bocskora (Der Schuh des Manitu, 2001, német)
  • 2004.05.20. Fegyvertársak (Open Range, 2003, amerikai)
  • 2005.02.03. Lucky Luke és a Daltonok (Les Dalton, 2004, francia-német-spanyol)
  • 2005.04.28. Blueberry, a fejvadász (Blueberry, 2004, francia-mexikói-angol)
  • 2006.08.10. Las Bandidas (Bandidas, 2006, francia-mexikói, amerikai)
  • 2007.05.17. Melquiades Estrada három temetése (The Three Burials of Melquiades Estrada, 2005, francia-amerikai)
  • 2008.02.28. Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford (The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford, 2007, amerikai-kanadai-angol)
  • 2008.05.01. Lucky Luke: Irány a vadnyugat! (Tous à l'Ouest: Une aventure de Lucky Luke, 2007, francia)
  • 2008.05.24. Börtönvonat Yumába (3:10 to Yuma, 2007, amerikai)
  • 2008.10.09. Az ajánlat (The Proposition, 2005, ausztrál-angol)
  • 2009.01.22. Sukiyaki Western Django (2007, japán)
  • 2011.02.17. A félszemű (True Grit, 2010, amerikai)
  • 2011.03.03. Rango (2011, amerikai)
  • 2011.08.25. Cowboyok és űrlények (Cowboys and Aliens, 2011, amerikai)
  • 2013.01.17. Django elszabadul (Django Unchained, 2012, amerikai)
  • 2013.07.11. A magányos lovas (The Lone Ranger, 2013, amerikai)
  • 2016.01.07. Aljas nyolcas (The Hateful Eight, 2015, amerikai)
  • 2016.01.14. A visszatérő (The Revenant, 2015, amerikai-hongkongi-tajvani-kanadai)
  • 2016.07.07. Csontok és skalpok (Bone Tomahawk, 2015, amerikai-angol)
  • 2016.09.22. A hét mesterlövész (The Magnificent Seven, 2016, amerikai)

westernek_04.jpg

Címkék

western bud spencer lucky luke tarantino will smith johnny cash franco nero sharon stone steve martin clint eastwood kurt russell sam raimi leonardo dicaprio kevin costner val kilmer charles bronson sergio leone kirk douglas terence hill lee van cleef sydney pollack gregory peck gene hackman martin short burt lancaster chevy chase sam peckinpah mario van peebles back to the future gojko mitic the magnificent seven

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr6711740637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thibiht 2016.09.25. 11:26:34

Kb 84-ben láthattam kis falum mozijában az azt hiszem Vértestvérek című NDK westernt, talán a Blutsbrüder című Gojko Mitic-Dean Reed film volt.
1993-ból pedig kimaradt Az utolsó Mohikán, azt sorkatonaként a főiskola-laktanya mozijában láttam

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2016.09.25. 11:58:07

@thibiht: A Vértestvéreket beírtam, Mann Az utolsó mohikánját viszont én nem mondanám konkrétan westernnek.

Seraphin 2016.09.25. 12:01:55

a Kaktusz Jack nem volt moziban?

thibiht 2016.09.25. 14:12:45

@Takács Máté: Tényleg ott van, csak a hetvenes években nem tűnt fel, mert jóval később láttam,lehet hogy újból bemutatták. Amúgy hogy volt ez régen? Hány évig futott a mozikban egy film? Illetve hány kópia lehetett egy filmből?
Az utolsó mohikán tényleg határeset, de én nem tudom ,hogy pontosan mi tekinthető westernnek.
(A Ben-Hur bevételéről: amikor láttam a mozinkban,a szokásos fiatal nézőkön kívül rengeteg öregasszony is volt a nézők között, a film végén rájöttem,hogy a pap a misén biztos elhintette,hogy nézni kell)

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2016.09.25. 16:07:27

@thibiht: Úgy értem, beírtam, miután jelezted, hogy kimaradt (sokan volt ilyenből, átsiklottam felette). :) És igen, ezt is "felújították", vagyis újra bemutatták 1984. augusztus 23-án. Hogy hány évig futottak, azt gondolom a közönségsiker határozta meg főképp, illetve hogy hány évre vették meg a jogait.

Terézágyú 2016.09.27. 16:21:51

@thibiht:
"A Ben-Hur bevételéről: amikor láttam a mozinkban,a szokásos fiatal nézőkön kívül rengeteg öregasszony is volt a nézők között, a film végén rájöttem,hogy a pap a misén biztos elhintette,hogy nézni kell) "

A mi falunkban emlékeim szerint külön vetítés volt a Ben Hurból a pap szervezésében...

"Az utolsó mohikán tényleg határeset, de én nem tudom ,hogy pontosan mi tekinthető westernnek."

Az utolsó mohikán a 18. század végén játszódik. A western pedig a 19. század közepétől a huszadik század elejéig játszódhat úgy igazán...

És a western nem egyenlő az indiántörténettel.

Fejlődő szervezet 2016.09.27. 20:24:36

Ha már az Alföldön játszódó Délibáb bekerült, mint "eastern", akkor a Rosszemberek és a Talpuk alatt fütyül a szél c. magyar filmeknek is itt a helye, nem?

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2016.09.27. 22:28:57

@Fejlődő szervezet: Inkább a Délibábot szedtem ki. A szűkebb értelem a cél... mert végső soron még a Gyilkos bolygót is bele lehetne írni! :)

Próbálkozó Kisiparos 2016.09.28. 11:29:50

Hiányolom a Meztelen Bosszú című filmet. (Cry for Me, Billy, 1972)

spinat 2016.09.28. 13:35:55

Limonadovi Joe

meg nekem a tövényenkívüli Josey Wales is tetszett

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2016.09.28. 21:58:49

@Próbálkozó Kisiparos: Már nem kell!

@spinat: Jók is, de kívül esnek a cikk tárgyán (más-más okból).

K. Kálmán 2016.09.29. 09:31:34

Piszkos munka /Raw Deal/ - 1985-ös hazai bemutató Ausztráliából.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása