aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: dzsungeltudat Takács Máté
2016. április 25. 16:40:00

Kategória: film 3 komment

A dzsungel könyve és A vadász és a jégkirálynő a magyar mozikban egyszerre veselkedett neki, és a végeredmény a nemzetközi trendekhez igazodik: a Disney filmje dobbantott, míg a Universal fantasyje szerénykedő másodikként futott be. A Beépített tudat ezalatt nem kavart örvényeket, ám forgalmazója legeredményesebbjei közé sorol be nyitányával.

> új filmek
Manapság ugyan nincs oly nagy becsben tartva, mégis az egyik legsikeresebb Disney-rajzfilmnek minősül nálunk is az 1967-es A dzsungel könyve. Először 1979-ben játszották, akkor több mint kétmillióan tekintették meg, s e siker felújítást is vonzott magával 1988-ban, ismételten százezreket késztetve jegyvásárlásra, majd az InterCom is kivette belőle a részét 1994-ben, újabb százezer néző figyelmével kísérve. Mindez persze rég volt, így a friss változatnak saját erőből kellett dolgoznia. A dzsungel könyve a Disney korábbi élőszereplős meséinek mezőnyéből állati szereplőivel jól ki tudott tűnni, így az biztosra vehető volt mindig is, hogy a Demónánál (26.762 – 152.609) vagy a Hamupipőkénél (26.414 – 124.056) jobb sorsra számíthat. A jobb sors 52.092 nézővel kezdődik, ami nem sokkal marad el a hat évvel ezelőtti Alice Csodaországban (58.376 – 260.283) rajtjától, s elég biztos alapnak tűnik ahhoz, hogy a vég 200.000 néző fölé érjen. A Forum Hungary 69 vásznon, köztük IMAX-ben és 4DX-ben futtatja ezt az aktuális globális sikert, és még a következő hétvégén biztosan meg is dolgozza e spéci termeket, hogy aztán Amerika Kapitány kitessékelje onnan. A dzsungel könyve tehát nagyjából papírforma szerint teljesít Magyarországon. Nem egetrengető, de korrekt mértékben robbantja a kasszákat.

A Hófehér és a vadászra 37.321-en ültek be az első hétvégén 2012 nyarának kezdetén, majd 130 ezer fősre duzzadt az érdeklődők tábora. Nem egy nagy teljesítmény, ám azon a nyáron ilyesmikre futotta. A vadász és a jégkirálynő címet viselő folytatás nálunk alapvetően jobb kilátásokkal bírt, mint hazájában, bár az első rész mérsékelt népszerűsége azért nem kecsegtetett azzal, hogy komoly kihívója lehet A dzsungel könyvének a UIP 47 vásznon látható gondozottja. 22.749-en voksoltak erre a mesefilmre, ami egy komoly aspiránstól igen szerény, de a körülmények nem kedveztek neki. A Westend 4DX-termében egy héten át napi háromszor tartottak vetítéseket premier előtt, ezeken 1.050-en gyűltek össze, így 23.799-en áll a mutató jelenleg. 100.000 nem lesz belőle, ami felénk azért csalódás, de külön nem kell szégyenkeznünk miatta.

Egy Kevin Costner-filmet nem árt már megbecsülni az amerikai mozikban is, nemhogy a magyarokban. Azért elég sok független forgalmazó ténykedik ott is és itt is, hogy a színész kedvelői ne maradjanak hoppon, és az ADS elég gyorsan le is csapott a Beépített tudatra. A sci-fi krimi éppúgy nem számíthatott azonban nagy érdeklődésre nálunk se, mint a tengerentúlon, szóval 7.649 nézőjéről elmondható, hogy rosszabb is lehetne a helyzet. A forgalmazó ilyen valamirevaló nézőszámot amúgy is szinte csak animációs filmekkel tudott elérni eddig, úgyhogy bizonyára elégedettek a 29 teátrum műsorára felkerült film eredményével. Más kérdés, hogy 25 ezer néző stúdiófüggő produkciónál halálos ítélet lenne Costner további munkáinak itthoni terjesztésére.

> végszó & ami jön

A múlt hétvégi éves mélypont után alaposat ugrott a forgalom, kérdés, lehet-e tartani a szintet ezen a héten egy olyan filmmel, mint az Anyák napja? Nálunk még a Szilveszter éjjel is jól muzsikált, nemhogy a Valentin nap, úgyhogy vannak elvárások. Jön még a Ratchet & Clank - A galaxis védelmezői, a Gyilkos páros és egy friss magyar, a Tiszta szívvel.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
csüt-vas
nézők
Ft össz-
bevétel
össznéző
1 ú  A dzsungel könyve
75.0M 52.092 75.0M 52.092
2 ú  A vadász és a jégkirálynő
33.4M 22.749 36.4M 23.799
3 1  A főnök
18.2M 12.775 103.4M 75.885
4 5  Zootropolis - Állati nagy balhé
11.8M 8.544 388.3M 291.569
5 ú  Beépített tudat
11.8M 7.649 11.8M 7.649
6 2  Cloverfield Lane 10.
9.9M 6.717 29.4M 20.074
7 4  Bazi nagy görög lagzi 2.
9.2M 6.189 119.6M 86.414
8 3  Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3.
7.5M 5.159 23.5M 17.034
9 6  Batman Superman ellen
5.7M 3.722 278.7M 192.137
10 8  Kung Fu Panda 3.
5.6M 3.982 187.7M 139.210

 

Címkék

disney fantasy box office forum hungary kevin costner children movie uip duna film box office hazai ads service the jungle book

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr988662412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2016.04.25. 18:27:47

Nagy kár, hogy a Hurok máris eltűnt a TOP 10-ből.:(

Repce Manó 2016.04.25. 22:53:38

A Top10-ben egy remake, egy előzmény, egy spin-off szerűség és négy folytatás.

A Beépített tudat számomra egy igazán szórakoztató darab volt, én nyugodt szívvel ajánlanám bárkinek.

Csaba Turbucz 2016.04.26. 10:23:08

@Repce Manó: kár,hogy nálunk nem adják. A BvS meg szégyenteljes. Itthon még a 200 ezret se éri el

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása