aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: ifjúság [youth] (2015) Richter Viktor
2015. december 23. 21:07:43

Kategória: film 3 komment

 - SPOILERMENTES -

Fred Ballinger (Sir Michael Caine) aktív éveiben a legnevesebb zeneszerzők közé tartozott, de már visszavonult a komponálástól. Életművét lezártnak tekinti, további ambíciói és tervei nincsenek. Vele szemben Mick Boyle rendező (Harvey Keitel) legújabb, és egyben hagyatékának szánt utolsó filmje forgatókönyvén dolgozik ifjonc segítőivel, mert benne még él az alkotás misztériuma iránti vágyakozás.

youth001.png

Az évtizedek óta jó barátságban lévő két öregúr egy szanatóriumba oltott svájci luxushotel átmeneti lakóiként két fürdőkúra és masszás között a tovaszállt éveken és az elillant lehetőségeken elmélkedik. A színpadi visszatérés esélye Ballingert akkor sem kísérti meg, amikor az angol királynő kéri fel legnépszerűbb szerzeményei ünnepélyes dirigálására. Lánya, Lena (Rachel Weisz) magánéleti válsága nyomán a kettejük között kibontakozó párbeszéd lesz önvizsgálatának katalizátora, ami elvezeti a felismeréshez, hogy fiatalkori sikereinek ára családtagjai elhanyagolása volt. Gyerekkori barátja, Boyle ezzel szemben karrierje összegzésével igyekszik megbirkózni, az új szkript megírása ezáltal válik számára munkássága átértékelésének kiindulópontjává.

Az Oscar-díjas Paolo Sorrentino rendező az Ifjúsággal másodszor idézi meg hazája talán legismertebb filmese, Federico Fellini világát. Míg két évvel ezelőtti alkotása, A nagy szépség az 1960-as Az édes életre adott reflexióként is felfogható, addig idei, művészetelméleti és egzisztenciális kérdéseket is feszegető mozija nagy elődje 8 és ½-jéhez hasonlít. Epigonizmusról azért szó sincs, Sorrentino van annyira nagyszerű szerző, hogy meggyőzzön róla, hasonló témák foglalkoztatják, mint amelyek korábban Fellinit, és – filmje címével ellentétben – a felvetéshalmazhoz egyúttal az öregedés topikját is hozzáadja.

youth002.jpg

Az egyetlen helyszínen játszódó Ifjúság ezen kérdések feltevésének és kibontásának érdekében bizarr figurákat – mint pl. a komolyabb művészi elismerésre vágyó színészt, Jimmy Tree-t (Paul Dano), az egymás közti kommunikációra képtelen házaspárt (Heidi Maria Glössner és Helmut Förnbacher), egy állandóan meditáló szerzetest (Dorji Wangchuk), és egy sor másik alakot –, abszurd helyzeteket, illetve a valósággal keveredő (vágy)álmokat egyaránt felsorakoztat.

A hegyvidéki szanatóriumban mintha megállt volna az idő, melynek érzetét a ráérős tempójú párbeszédek is felerősítik. E dermedt idő, illetve a kívülről nézve látszólag állandósult művészeti és magánéleti krízisek ellenére az Ifjúság nem filozofikus mozgókép, sőt: bár az előbb már említett, szemgyönyörködtető beállításokkal bemutatott álmokkal kevert realitásba nagyon könnyű belefeledkezni, azt rendre klipszerű bevágások, vagy hangulatfestő montázsok szakítják meg. Az epizodikus szerkezet így egyrészt tartja a 8 és ½-lel való párhuzamot, másrészt pedig a történet mellékszereplőit érdekes figurává avatva kontextusba helyezi őket.

youth003.jpg

A film egésze a főbb karaktereket alakító színészek vállán nyugszik, és ebben kérdés nélkül Caine és Keitel viszi a prímet: dialógusaik és riposztjaik szellemesek, játékuk őszinte és méltóságteljes. Kettejük mellett Weisz és Dano is kitesz magáért, ha a képi megoldások tartalommal való megtöltéséről van szó, a Boyle múzsáját, Brenda Morelt alakító Jane Fonda egyetlen jelenetében pedig valósággal lejátssza a vászonról a központi négyesfogatot.

A nem mindennapi alakokat mozgató Ifjúság hol humorral, hol pedig drámai felütéssel mesél szülőkről és gyerekeikről, idős korról és fiatalságról, barátságról, érzelmekről, alkotásról, művészetről és a művészekről – röviden szólva: az életről –, ugyanakkor zsúfoltnak tűnő tematikája ellenére szinte végig koherens egészet alkot. Kiegyensúlyozott cselekménye csak akkor billen meg kissé, amikor a lezárás előtti percekben eltávolodik a Thomas Mann Varázshegyét is felidéző közegtől, ez azonban nem olyan mértékű, hogy felülírná fanyar, de egyben életigenlő hangnemét. Paolo Sorrentino A nagy szépség után ismét egy számvetéssel és visszatekintéssel foglalkozó alkotást tett le az asztalra, ami egyszerre hat a szívre és az agyra, és amelynek olyan mozgóképek a legközelebbi rokonai, mint A nap vége Bergmantól, illetve a 8 és ½ Fellinitől. Emlékezetes élmény megtekinteni, lebilincselő hatása napokig elkíséri az embert, hiszen ahogy Mick Boyle mondja: "Csakis az érzelmek számítanak".

Kövess minket facebookon és twitteren!

youth_poster.jpg

Címkék

kritika fox ***** cannes mozinet harvey keitel michael caine rachel weisz jane fonda paul dano paolo sorrentino eurocinema studiocanal cannes 2015

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr1008186282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andrews 2015.12.23. 22:46:21

Én premier előtt láttam a Mozinet vetítésen októberben, de máig emlékszek, rá lehet kéne egy újranézés, nagyon bejött! Az idei év nagy meglepetése számomra, mint tavaly a Kálvária. Jó a kritika lett gratula!

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2015.12.24. 08:46:12

Szintén két hónapja láttam a jó kis szentendrei P'Art moziban. Maradandó élmény, Michael Caine régen volt ennyire jó (pedig ő mindig az).

Ik4r0s 2015.12.25. 01:06:17

Én is két hónapja láttam az Urániában. Először voltam ott és az atmoszféra csak fokozta a film katarzisát. Többször megkönnyeztem a látottakat. Nálam mindenféle kétség nélkül az Ifjúság az év filmje.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása