aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: hangyányi Takács Máté
2015. július 27. 14:22:00

Kategória: film Szólj hozzá!

Ahogy sejteni lehetett, mi nem álltunk kígyózó sorokban A Hangyára úgy, mint egy hete az amerikaiak, de az alacsonyabb elvárások legalacsonyabbját azért szállította ez a hős is. Arányaiban sokkal jobban indított az Önkívület, ami nem csak a tengerentúli kudarc fényében okozott meglepetést majd' 20 ezer nézőjével. A Minyonokkal azonban egyik sem bírhatott – a rajzfilm túl van a félmillió látogatón.

> új filmek
Némi fáziskéséssel ugyan, de a magyarok is rendesen ráhangolták magukat a szuperhős-kultúrára a moziban, azon belül is leginkább a Marvel-márka cseng már sokaknak csábítóan. De hogy mennyire is voltunk lemaradva még 2012-ben is, a Bosszúállók premierjekor, jól szemléltette idén az Ultron kora, ami minden korábbinál többeket szegezett a vásznak elé. Az új bemutatkozók viszont továbbra is kénytelenek bejárni ugyanazt az utat, mint anno a többiek: A Hangya csak 33.787 jegyre volt jó csütörtök és vasárnap között a honiaknak, a szerda esti, premier előtti vetítésekkel együtt pedig 36.201-en látták. Ez a debüt kevéssel fejeli meg a Thor (32.537), A Vasember (30.910) és az Amerika Kapitány: Az Első Bosszúálló (30.046) számait, vagyis amennyit nyert a Marvel márka az utóbbi időkben, annyi veszett a mostani szuperhős szokatlanságát. A Forum Hungary 65 teremben nyomatott bemutatója előtt pedig viszonylag szabad volt az út (ami direkt konkurenciát jelentett volna, az már nagyjából lecsengett), s az időjárás is kedvezőnek bizonyult egy kis mozihoz. Sebaj, a kötelezőt azért hozta A Hangya, és már csak azon lehet izgulni, hogy ne porladjon szét egyből (mint anno Amerika Kapitány első bevetése), és elérje a 100.000 nézőt.

Nagyon félrement az amerikai mozikban az Önkívület című sci-fi thriller, ám olybá tűnik, ez a műfaj-összetétel és egy-egy beazonosítható színész nagy hatással bír ránk. A Freeman Film terjesztése 19.441 nézővel a negyedik helyre kapaszkodott fel, ami kiváló eredmény példának okáért nem csak a Magic Mike XXL-nél (16.516) , de még a Törésvonalnál (17.377) is nyerőbbnek bizonyult, pedig elsőre azt gondolnánk Ryan Reynoldsról, hogy Channing Tatum és Dwayne Johnson is elbánna vele a kasszáknál. Persze, nem eszik azt olyan forrón, a környezet barátságosabb volt most, és ilyen komolyabb darab se jött már szembe jó ideje a sok nyári látványosság között. A 42 mozivásznon pergő film kedvező esetben 75 ezer látogatóig is viheti. Ha önkívületi állapotba nem is kerülnek a forgalmazónál, pezsgőt bonthatnak.

Mostanság egész jól mennek a francia (nyelvű) filmek, erre a legújabb példát A Bélier család szolgáltatja. A Vertigo Média szinkronizáltan és feliratosan egyaránt elérhetővé tette (22 teátrumban) a hazai kritika által kifejezetten éltetett családi drámát, amire 3.171 magyar volt kíváncsi. Nem csinálunk rendszert belőle, hogy az Életrevalókhoz hasonlítsunk mindent, de tény, hogy az a világraszóló siker alacsonyabban kezdett anno, s az is tény, hogy a Bazi nagy francia lagzik idején sem vettük hiába szánkra ezt a címet. Ha ilyen megváltást nem is hoz a jövő a 3.8 millió forintot begyűjtött filmnek, 25 ezer nézőig akár még elviheti a visszhangja.

> korábbi filmek
Harmadik hete uralja Magyarország mozijait a Minyonok. A UIP bombasikere ezúttal 57.677 nézőt járultatott a kasszákhoz, ami 44%-os ereszkedést jelent ez animációs filmtől elég soknak számít, de ilyen tempót diktálva és hétközbeni számokat produkálva nem elfogadhatatlan. Immáron félmilliónál is többen voltak tanúi a sárgák ténykedéseinek, amely szintet legutóbb három éve, a Jégkorszak 4: Vándorló kontinens esetében tapasztalhattuk meg (de rövidesen ő is le lesz hagyva). A bevételi öröklistán a 7. helyre lépett elő a Minyonok a maga 680.9 millió forintjával.

A kelleténél nagyobbat esett vissza a Ted 2., s így két hétvége után nyúlfarknyi előnyéből hátrány keletkezett az első részhez képest. Most 27.237-en választották a UIP filmjét (vs. 30.360-an három éve az elsőt), összesített nézettsége pedig nem éri el a 100.000-et tizenegy nap után (vs. de három éve). Van azonban még több mint egy hónap a nyárból, úgyhogy egyelőre még nem kell a végeredményt is a legutóbbi alá kalkulálni, de komoly maradóerőre lesz szükség, pláne Adam Sandler támadása mellett.

> végszó & ami jön
Amennyit A Hangyán vesztett a top 10 forgalma, annyit nyert az Önkívületen így is fel lehet fogni, de egyébként az élmezőnyre jegyet váltó csaknem 178 ezer látogató mindenképpen derekas szám. Talán lehet növelni rajta, ha nálunk pont ellenkezőleg sül el a Pixel, mint odaát: Adam Sandler kedvelői és a sci-fi vígjátékok hívei egyesülhetnek a nézőtereken, s akkor 40 ezer néző feletti bemutatkozás várható. A Papírvárosok alighanem jobban nyit a nálunk leszereplő Csillagainkban a hibánál, de 10 ezer nézőnél többre nemigen számíthat első körben. A Münó, a holdbéli manó piacképesebbnek fest a másodvonalbeli rajzfilmek zöménél, de ez sem ígér többet minyonsújtotta időkben 15 ezer látogatónál.

A magyar box office-jelentés elkészültét biztosította: a UIP-Duna Film.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 1  Minyonok
75.7m -43.6% 680.9m 510.769
2 ú  A Hangya
49.7m - 53.5m 36.201
3 2  Ted 2.
35.6m -41.7% 123.1m 96.138
4 ú  Önkívület
27.6m - 27.6m 19.441
5 5  Agymanók 15.4m -5.0% 254.5m 191.272
6 4  Jurassic World
11.9m -34.1% 667.3m 454.372
7 3  Terminator: Genisys
10.2m -52.5% 207.0m 138.724
8 6  A kém
9.8m -20.0% 317.8m 233.242
9 8  Bazi nagy francia lagzik
5.4m +7.1% 79.5m 55.448
10 7  Magic Mike XXL
5.2m -54.2% 89.5m 69.042

Címkék

thriller box office marvel forum hungary ryan reynolds minions box office hazai vertigo media french cinema ant-man freeman film

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr397658276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása