A Sundence-en sikerrel futott és díjjal elismert Dope első teasere pár hete bizonyította, amivel a filmet reklámozták, hiszen ahogyan azt a sztoriról szólva itt már leírtuk, az alkotók ihletadó forrásként a Yo! MTV Raps műsorát és a YouTube-ot emlegették. Az ennek megfelelő stílusban fogant, kép- és hangmintákból építkező kollázson kívül elég csak az első plakát jellegzetes tipójára pillantani, és máris megidéztük az adott korszak hangulatát. A Puff Daddy és Pharrell Williams executive produceri támogatását maga mögött tudó Forest Whitaker a produceri teendők mellett a narrációt is magára vállalta, bár ebből semmit sem hallani a történetmesélős, első igazi előzetesben. Mindkét trailert a lapozás után nézhetitek meg.


Az oldalon található tartalmak kizárólag








