aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: leghalálosabb iram Takács Máté
2015. április 07. 16:17:00

Kategória: film 3 komment

A nyitónapi eredményeket látva már sejthető volt, hogy a Halálos iramban 7. itthon is minden korábbinál nagyobbat fog szólni, de hogy hétfővel máris a sorozat legnézettebb része legyen, az azért még úgy is kemény.

furious7.jpg

> új filmek
Pedig így történt. De hogy kezdődött? 2001 novemberében elrajtolva a Halálos iramban akkoriban átlagos közép-blockbusteri számokat produkálva (lásd lentebbi táblázatunk) alapozta meg a szériát, hogy aztán nálunk eltérő módon folytatódjon a menet: a Halálosabb iramban 2003 nyarán többeket vonzott, és bár a hatodik rész két éve közel került, meg is maradt bajnoknak – egészen mostanáig. A Halálos iramban 7. ugyanis valósággal letarolta a 63 mozit, amiben műsorra került (köztük IMAX-ben és 4DX-ben), hiszen csütörtök és vasárnap között, azaz a rendes hétvégi időszakban 136.568 magyar váltott rá jegyet, ami például máris több, mint az első rész komplett nézettsége, de hozzáadva a szerda esti forgalmat is, 146.224 főt kapunk, aminél pedig már csak nevezett második és hatodik epizódok érdekeltek többeket. Hát azok se sokáig: a hétfői szünnapon újabb 34.988 jegyet értékesítettek, így tehát a mai napnak 181.212 nézővel vágott neki a szinkronizált akciófilm. Embertelen szám, de lassan már hozzászokunk idén, ahogy alighanem a forgalmazó UIP-Duna Film is, hiszen február közepén hasonló magasságokba tört (igaz, szűkebb időintervallumban) A szürke ötven árnyalata is. Mondani sem kell, hogy a 180.1 millió forintos nyitány ott van minden idők 10 legnagyobbja között (ezt is lásd alábbi táblázatunkban), ami persze a rohamosan növekvő jegyárak mellett lényegtelenebb bravúr a nézettségi mutatók kiakadása mellett. Szóval hogy jött ez össze? Ugyanúgy, mint odaát: a március nálunk még nagyobb nulla volt, mint Amerikában (erről itt regéltünk röviden), ami visszatartotta a keresletet, s így most zúdulhatott, na meg iskolaszünet is van, és hát a sorozat mifelénk is folyamatosan növelte közönségét a negyedik rész óta. Továbbá, egy Halálos iramban esetében még annál is jobban tudja az ember, mire is vált jegyet, mint más blockbuster-folytatásoknál. Az tehát nem is volt kérdés, hogy megcélozza a 100.000 nézőt a film, ám a túlteljesítés ugyanolyan meglepő mértékű, mint Észak-Amerikában. A 200.000 néző legkésőbb holnap (szerdán) meg is lesz, amivel a 2015-ös abszolút sikerek száma négyre nő – ebből három a UIP-hez tartozik, és 3-4 fix robbantó még akad a disztribútor idei repertoárjában...

Halálos iramban-filmek a magyar mozikban
epizód nézőszám premier
 Halálos iramban 121.531  2001.11.01.
 Halálosabb iramban 167.120  2003.06.19.
 Halálos iramban: Tokiói hajsza 99.965  2006.07.27.
 Halálos iram 101.736  2009.04.09.
 Halálos iramban: Ötödik sebesség 143.052  2011.05.05.
 Halálos iramban 6. 166.323  2013.05.23.
 Halálos iramban 7. 181.212*  2015.04.02.

* Április 6-ig mért adat. További növekedés várható.

Nyitóhétvége toplista
#1 film cs-v nyitány
premier
1.  A szürke ötven árnyalata
244.373.593 Ft  2015.02.12.
2.  Star Wars III. rész: A Sith-ek bosszúja
229.419.264 Ft  2005.05.19.
3.  Harry Potter és a félvér herceg
 192.821.750 Ft  2009.07.23.
4.  A Gyűrűk Ura: A király visszatér
185.921.018 Ft  2004.01.08.
5.  A hobbit: Az öt sereg csatája
183.923.142 Ft  2014.12.18.
6.  Harry Potter és a Halál ereklyéi (1. rész)
183.810.590 Ft  2010.11.25.
7.  Harry Potter és a Főnix Rendje
181.487.180 Ft  2007.07.12.
8.  Harry Potter és a Tűz Serlege
181.296.724 Ft  2005.12.01.
9.  Halálos iramban 7.
 180.063.131 Ft  2015.04.02.
10.  Harry Potter és a Halál ereklyéi (2. rész)
 178.136.360 Ft*  2011.07.15.

* Csak péntek-vasárnap.

2012 májusában 4.752 nézővel indult útnak a Keleti nyugalom - Marigold Hotel. Az InterCom istápolta drámai komédia végül 30 ezer néző fölé verekedte magát, ami tisztességes eredményt jelent egy feliratos, jobbára az idősebb korosztályt megszólító produkciótól. A folytatás, azaz a Keleti nyugalom - A második Marigold Hotel már táplálkozhatott az előd kedveltségéből, igaz, ez nem az a filmfajta, ami folytatásért kiált és automatikusan visszatereli a korábbi híveket a mozikba. 24 moziba, ahová azért valamicskével így is többen zarándokoltak el csütörtök és vasárnap között, mint három éve, így az új rész 5.492 nézőt toborozva bérelhette ki magának a 8. helyet. Remélhetőleg sikerül hasonlóan hosszú pályát befutni ezúttal is.

16 moziban látható a Mozinet forgalmazta Havannai éjszaka. A spanyol nyelvű francia filmre 544-en ültek be a hétvégén 544 ezer forintos bevételt generálva, a teljes nézettsége pedig 1.237 főt mutat, 1,2 millió forintos bevétel mellett.

11 mozi premier előtt játszotta a Sam - Kismadár nagy kalandja című belga animációs filmet. A Big Bang terjesztését 1.360-an csekkolták, ami 2 millió forintos bevételt eredményezett. A film április második felében teljesedik ki a mozikban.

> korábbi filmek
Őrzi második helyét immáron harmadik hete a Hamupipőke. A Forum Hungary mesefilmjére most 16.492-en szavaztak, amivel össznézettsége megközelíti a 75 ezret. A 100-as bevétele biztosra vehető, így a Demónához mérten azért nem olyan nagy kudarc ez a Disney-fantasy sem, de kétségtelen, hogy nem arat méltó sikert minálunk.

A harmadik helyre csúszott vissza az elsőről A lázadó. A folytatás már túl van A beavatott teljes nézettségén a mostani 12.475 újabb jegyváltónak köszönhetően, és egy hét múlva már a Big Bang első 100 ezres nézettségű bemutatója lesz.

Növelt nyitányán a Végre otthon! Az InterCom animációs mozijának alaposan megártott, hogy a Cinema City nem tűzte műsorra, mindazonáltal a tavaszi szünetben azért sikerült oly mértékben magára vonnia a figyelmet, hogy 13.394 látogatóval a hétvége 3. legnézettebbje legyen. Bevételt tekintve a DreamWorks-mese csak az ötödik, 11 nap után összegyűlt 27.349 nézője pedig sajnos így is, úgy is lópikula.

> végszó & ami jön
Nem kevesebb, mint 220 ezer magyar választotta a top 10 filmjeit csütörtök és vasárnap között, amivel a márciusi lanyhulás után ismét formába jött a hazai forgalom. Persze, tavaszi szünet és hosszú hétvége csak egyszer volt, márpedig innentől ez a hónap igen szegényes lesz: a jövő héten például A Lazarus-hatás című horror képezi a fő attrakciót – 7-8 ezer nézőnél többre nem tarthat számot. A Halálos iramban 7. pedig legalább három hétig regnálhat, de akár négyig is.

A magyar box office-jelentés elkészültét biztosította: a UIP-Duna Film.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 ú  Halálos iramban 7.
180.1m - 192.2m 146.224
2 2  Hamupipőke
20.8m -13.0% 93.5m 74.598
3 1  A lázadó
18.0m -39.9% 130.9m 91.245
4 3  Bérhaverok
15.8m -12.5% 39.5m 29.004
5 5  Végre otthon!
15.7m +21.4% 32.2m 27.349
6 4  A szomszéd fiú
11.6m -21.4% 31.5m 23.237
7 10  SpongyaBob: Ki a vízből!
10.2m +94.2% 285.6m 219.452
8 ú  Keleti nyugalom - A második Marigold Hotel
7.9m - 7.9m 5.492
9 8  A cipőbűvölő
5.8m -8.6% 55.4m 40.393
10 6  Éjszakai hajsza
5.6m -36.9% 75.2m 53.871

 

Címkék

box office mozinet action intercom sequel fast and furious uip duna film box office hazai big bang media

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr727347772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

misafeco 2015.04.07. 16:23:43

Húsvét hétvégéje úgy tűnik, hogy nagyon jó alkalom indítani egy komolyabb blockbustert. Jövőre jön a Batman v Superman ugyanott, és az is jó eredményeket érhet el.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2015.04.07. 16:28:47

A Halálos iramban táblázatnál az utolsó premierjét elírtad.

Nagyon durva egyébként, amit ez a franchise produkált ezen a hétvégén...

Csaba Turbucz 2015.04.07. 16:37:30

@misafeco: az még októberben is kaszálna! :)

Már csak 30 nap!! :))

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása