aeon flux

ready for the action now, danger boy?

díjszezon: sundance filmfesztivál 2012 - 1.rész Németh Barna
2012. január 15. 13:25:05

Kategória: 3 komment

Nem akartam belemenni egy újabb „évadba”, miközben még ez a mostani is javában zajlik, de a Sundance már régen nem az az esemény, ami mellett el lehet menni szó nélkül. Most már hosszú évek tendenciája mutatja, hogy az itt berobbant filmek (Frozen River, Precious, Egy lányról, Animal Kingdom, Winter's Bone, Tirannoszaurusz, Martha Marcy May Marlene, Take Shelter, A guardista stb.) még sokra, vagy akár nagyon sokra vihetik; de annyi biztos, hogy nem itt hallunk róluk utoljára.

Azt persze nehéz megmondani, hogy mely filmeknek sikerül idén a nagy áttörés, de az eddig is kiváló munkát végző előzsűri biztos idén is hozzáértően válogatta ki a versenybe küldött filmeket. Persze a fesztivál több mint száz filmet felvonultató kínálatát képtelenség bemutatni, így válogatásunkat az amerikai versenyprogram alkotásaival nyitjuk. Lesz itt vívódó hip hop előadó, paranoiás időutazó, gyermekéért küzdő lepukkant rockzenész, Mr. Robinson újratöltve – a színészfelhozatalt pedig olyan nevek erősítik mint Helen Hunt, William H. Macy, John Hawkes, Paul Dano, Amanda Seyfried, Octavia Spencer vagy Lou Diamond Phillips...

Nem akartam belemenni egy újabb „évadba”, miközben még ez a mostani is javában zajlik, de a Sundance már régen nem az az esemény, ami mellett el lehet menni szó nélkül. Most már hosszú évek tendenciája mutatja, hogy az itt berobbant filmek (Frozen River, Precious, Egy lányról, Animal Kingdom, Winter's Bone, Tirannoszaurusz, Martha Marcy May Marlene, Take Shelter, A guardista stb.) még sokra, vagy akár nagyon sokra vihetik; de annyi biztos, hogy nem itt hallunk róluk utoljára.

Azt persze nehéz megmondani, hogy mely filmeknek sikerül idén a nagy áttörés, de az eddig is kiváló munkát végző előzsűri biztos idén is hozzáértően válogatta ki a versenybe küldött filmeket. Persze a fesztivál több mint száz filmet felvonultató kínálatát képtelenség bemutatni, így válogatásunkat az amerikai versenyprogram alkotásaival nyitjuk. Lesz itt vívódó hip hop előadó, paranoiás időutazó, gyermekéért küzdő lepukkant rockzenész, Mr. Robinson újratöltve – a színészfelhozatalt pedig olyan nevek erősítik mint Helen Hunt, William H. Macy, John Hawkes, Paul Dano, Amanda Seyfried, Octavia Spencer vagy Lou Diamond Phillips...

VERSENYFILMEK - USA

Beast of the Southern Wild (r.: Benh Zeitlin)
Az amatőr szereplőket felvonultató film a saját kis univerzumában játszódik, ami ugyanannyira támaszkodik a mitológiára, mint amennyire a folklórra. Főszereplője egy hatéves kislány, akit édesapja arra tanít, hogyan álljon meg a saját lábán, ha ő már nem lesz. Az apát hamarosan ledönti egy titokzatos betegség, és vele együtt elszabadulnak a természet erői, amik életre keltik az ősidők teremtményeit...

The Comedy (r.: Rick Alverson)
Az ambiciózus címmel felvértezett film nem titkolt szándéka a provokáció, amit egy társadalomkritikába rejtettek a jóléti társadalomról. Középpontjában egy fiatalember áll, akik hipster barátaival együtt a jólét buborékában éldegél. Csak gúnyolódnak, felesleges játékokat űznek, amíg már azok is értelmüket vesztik.

The End of Love (r.: Mark Webber)
Az ezúttal íróként, rendezőként és főszereplőként is fellépő Mark Webber (Scott Pilgrim a világ ellen) nagy kiugrása lehet ez a film, amely egy színészről szól, aki elveszti feleségét és egyedül marad kétéves kisfiával. A maga alatt lévő férfinek fel kell nőnie a feladathoz, de ez nem olyan egyszerű, mint ahogy azt a filmeken látni... A további szerepekben Shannyn Sossamon, Michael Cera, Jason Ritter és Amanda Seyfried látható.

Filly Brown (r.: Youssef Delara, Michael D. Olmos)
Egy fiatal előadóművész nagy lehetőség kap egy zenei producertől, amivel kitörhetne nehéz sorsú családjából, ugyanakkor el kéne árulnia barátait és áruba bocsátani tehetségét. A főszerepben Gina Rodriguez küzd ezen kérdésekkel, mellékszerepekben pedig Lou Diamond Phillips és az egyik rendező apukája, Edward James Olmos bizonyíthat.

The First Time (r.: Jonathan Kasdan)
Lawrence Kasdan (A nagy borzongás, Az alkalmi turista) fiacskája is új a rendezői székbe ül, hogy elmeséljen egy szerelmi történetet: Dave reménytelenül szerelmes egy lányba, Aubrey pedig nem érzi jól magát barátja mellett. A két fiatal találkozik, és mire észbe kapnak, már egymásba is szerettek...

For Ellen (r.: Kim So Yong)
Paul Dano ismét egy hozzá passzoló szerepben, ezúttal azonban főszereplőként. A fiatal színész egy zűrös életű rockzenészt alakít, akinek össze kell kapnia magát, hogy megkaphassa gyermeke részleges felügyeleti jogát. A további szerepekben Jon Heder és Jena Malone látható.

Hello I Must Be Going (r.: Todd Louiso)
Ha hinni lehet a szóbeszédnek, idén Melanie Lynskey (Mennyei teremtmények, Egek ura) is megmutathatja, mire képes ha övé az egész film (és meg is érdemelné!). Lynskey egy frissen elvált nőt alakít, aki 35 évesen arra kényszerül, hogy visszaköltözzön szüleihez. Odahaza persze mindenki segíteni akar neki, de a nőt csak egyetlen személy tudja kirángatni a mélabúból: egy tizenéves fiú...

Keep the Lights On (r.: Ira Sachs)
Két férfi viharos, egy évtizeden átívelő szerelmi történetét meséli el Ira Sachs új filmje. A dokumentumfilmes Paul és az ügyvéd Erik akár a tökéletes pár is lehetne, de kapcsolatuk inkább bővelkedik mélypontokban, amit drogok és kicsapongás övez. A két úriember mellett feltűnik a neves európai színésznő, Paprika Steen is.

LUV (r.: Sheldon Candis)
Már Lou Diamond Phillips neve láttán is leesett az állam (egyébként is közel sem olyan rossz, mint sokan képzelik), de hogy Common is Sundance-ben köt ki, arra biztos nem gondoltam volna. A LUV főszereplője egy ártatlan 11 éves kisfiú, aki a nagymamájánál várja, hogy eltűnt anyja visszatérjen. Időközben hazatér a börtönből a nagybátyja, aki hamarosan a fiú példaképévé válik. A nagybácsi meg eltervezi, hogy férfit farag belőle, miközben törvényes üzletbe kezd. Ám a legális keretek hamar kimerülnek, és újra feltűnik a színen a férfi régi főnöke, a kisfiú férfivá válása pedig sokkal keményebbre sikeredik...

Middle of Nowhere (r.: Ava DuVernay)
Mikor férje rács mögé kerül, egy fiatal nőnek fel kell adnia addigi életét, hogy hivatalosan is „börtönfeleség” váljék belőle. Férje iránt érzett szerelme erősebb a megaláztatásnál, amit a társadalomtól kap, így bátran vállalja a feladatot, hogy a nyolc év alatt tartani fogja a lelket a férfiban.

Nobody Walks (r.: Ry Russo-Young)
Russo-Young új filmje első blokkre biztonsági játszmának tűnik a tipikus amerikai indie mozik minden előnyével és hátrányával, mindenesetre ebből még (éppen ezért van ennek ellenére) lehet valami. A neveket John Krasinski, Olivia Thirlby, Rosemarie DeWitt, Justin Kirk és Dylan McDermott szállítja ehhez a New York-i fiúról szóló filmhez, aki egy hétre Los Angeles-be utazik, hogy ott rakja össze új filmje egyes darabkáit. Ebben egy hangmérnök van segítségére, aki el is szállásolja a férfit, aki cserébe jól felbolygatja a finoman szólva is szabad szellemű család mindennapjait...

Safety Not Guaranteed (r.: Colin Trevorrow)
A versenyprogram egyik legmegkapóbb szinopszisát Colin Trevorrow első játékfilmje szolgáltatja: egy újság három munkatársa érdekes apróhirdetésre bukkan: egy férfi társat keres időutazáshoz. Az újságírók elkezdenek nyomozni az ügyben, és az egyikük bele is szeret a kissé fura hirdetőbe.

Save the Date (r.: Michael Mohan)
Adott két nővér: egyikük éppen túl van egy csúnya szakításon, és ennek orvoslására rögtön egy másik férfi karjaiba veti magát, míg a másikuk esküvőjét tervezi, de egyáltalán nem biztos a dolgában. Kusza kapcsolatok, nagy beszélgetések és egy megkapó jelenetfotó:

Simon Killer (r.: Antonio Campos)
Öt éves kapcsolata felbomlása után Simon Párizsba utazik regenerálódni, ahol beleszeret egy fiatal prostiba. Ezzel kezdetét is veszi az a folyamat, melynek során csúnya titkok tárulnak fel, és a dolgok lassan eldurvulnak.

Smashed (r.: James Ponsoldt)
Mi van, ha egy párt csak a zene és a bulik szeretete, valamint a nagy piálások kötnek össze? És mi van, ha egyszer úgy döntenek, ettől a perctől józanok maradnak. Igen, előkerülnek az addig rejtve maradt problémák, de nem csak a kapcsolaton belül. Mary Elizabeth Winstead és Aaron Paul drámázik, kiegészülve az idén nagyot ugrott Octavia Spencerrel.

The Surrogate (r.: Ben Lewin)
John Hawkes zsinórban harmadszor tér vissza Sundance-be (2010: Winter's Bone, 2011: Martha Marcy May Marlene). Ezúttal Helen Hunt és William H. Macy oldalán játszik el egy 38 éves, vastüdőben élő férfit, aki el akarja veszteni a szüzességét.

Címkék

independent filmfesztival sundance michael cera amanda seyfried john hawkes dijszezon

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr454541317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_1068 2012.01.15. 13:52:30

The End of Love: már csak ettől a képtől is görcsbe rándul a gyomrom. Nem, nem a hányingertől. :) Egyszerűen csak hatásos. Látni akarom!

Ismeretlen_180758 2012.01.15. 14:00:48

Nem vagy egyedül, én vagy ötvenet megnéznék:) Egyébként meggyőződésem, hogy Mark Webber idén dobbanthat egy olyat, mint pár éve Gosling. Egyébként úgy tűnik, hogy erősen forgatókönyv- és színészközpontú a felhozatal, legalábbis ennyi alapján nehéz elképzelni, hogy valami vizuálisan erőset lehetne kihozni akármelyikből is. Talán a Simon Killerből igen, de a fene se tudja.

Dayana · http://www.google.com/ 2012.05.06. 03:42:04

If I cmomnuictaed I could thank you enough for this, I'd be lying.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása