wallace and gromit in the curse of the wererabbit (2005). az aardman második egész estés filmjét végre annak a párosnak szentelte, amelynek sikerét és két oscar-diját köszönheti. wallace, a szórakozott feltaláló és hűséges társa, gromit három emlékezetes rövidfilmet és tucatnyi egypercest tudhat magáénak (ez utóbbiakkal edzett a csapat a full filmre), most pedig közel másfél órában tesznek bizonyosságot affelől, hogy az ún. claymation-ben (gyurma vs báb animáció) még van spiritusz. nincs szükség aprólékosan kidolgozott figurákra - haj gyanánt megteszi egy kis pamut is -, a jó sztori (amibe még egy frankó fordulat is belefért!), a kiváló poénok és a hősvér filmeket idéző beállitások (lélegzetelálltó akciók vs. cidris atmoszféra) elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy az egész mozi hol guruljon a nevetéstől, hol körmét rágja az izgalomtól. a vérnyúl átka a hammer-horrorok aranykorát idézi, sőt a végére jut egy kis king kong paródia is. a szinkronhangok (helena bonham carter, ralph fiennes) szenzációsak, a zene hol bájosan együgyű, hol durr-bele-bumm ivű (hans zimmerben most sem csalódtam), summa summarum: az év egyik legjobb filmjét láttam. felejtsd el az előitéleteid, s menj, nézd meg te is!