Csúcsszezon után dübörög a holt, a magyar mozikban sincs ez másképp. A Vakáció harmadik hete feledteti az élen a szürke hétköznapokat, miközben az új magyar reménység, a Víkend gyengén rajtolt el. A Dübörög a szív lehetőségeihez mérten teljesített (nem jól), így A (sz)ex az oka mindennek lett a befutó a premierek háza táján, a dobogó középső fokán.
> új filmek
Hiába nem értelmezhető maradéktalanul, ezzel a címmel lehet érvényesülni a magyar piacon: A (sz)ex az oka mindennek járt legjobban az újdonságok közül, igaz, egy 37 moziban pergő vígjátéktól 9.320 néző az üdvösséghez még nem elég. A Big Bang Media portáján viszont ez a jobb rajtok közé sorol be, és úgyis sokáig teng-leng majd még, szóval 40 ezer néző fölé is lehet vele tervezni.
Nem túlzás azt állítani, hogy nagy várakozás előzte meg a Víkend című új magyar filmet. Figyelemfelkeltő előzetese és gyakorlott forgalmazója (InterCom) megelőlegezett neki egy korrektebb kezdést, amit aztán alaposan feltornázhat a jó visszhang, ám sajnos mindebből kevés látszik megvalósulni. A közepes kritikáktól még függetlenül alakult úgy, hogy a sok, 48 moziteremben látható thriller 6.594 nézővel veszett el a hazai produkciók átlagában, és olyan kedveltség híján, mint amivel a Liza, a rókatündér vagy a Saul fia rendelkezett, aligha fog magához térni a későbbiekben. Talán az időzítés volt rossz, talán csak nem volt elég világos, mire is számíthat a néző (és magyar filmeknél ez bizony kiemelten fontos, pláne, ha nem vígjátékról van szó), így pedig be kell majd érni 30 ezer néző körüli végződéssel.
A rocker Meryl Streep viszonylag szerény attrakciónak bizonyult így önmagában a tengerentúlon, de azért el-ellavírozott az augusztusi nudliban. Nálunk sem különb a nehézség, amivel szembesült a Dübörög a szív. Feliratos drámaként 31 moziban kihívás kielégítően teljesíteni, és hát az InterCom kettes számú premierjének nem is sikerült nagyszínpadhoz való közönséget összetrombitálni: 5.675 látogató érezte magát olyan kedvében. 15 ezernél többen alighanem nem csatlakoznak hozzájuk, és valószínű, hogy a forgalmazó is ilyen 'leírom az adóból'-típusú bemutatónak szánta ezt a filmet.
Világpremier előtti vetítéseivel bevételben túl is tett a Dübörög a szíven Az útvesztő: Tűzpróba, amire 5.080-an gyűltek össze 14 teátrumban. A folytatás vélhetően jócskán túllicitálja majd a 100 ezres határról alig 200 nézővel lemaradó YA-adaptációt.
> korábbi filmek
Harmadik hete a Vakáció vezet; az InterCom vígjátéka 19.066 eladott jeggyel a 100 ezres küszöbre helyezte magát.
A 10. helyen köszöntötte 700 ezredik látogatóját a Minyonok. Ezt a mérföldkövet az elmúlt tíz év leforgása alatt csak az Avatar, a Mamma Mia! és a Harmadik Shrek teljesítette.
> végszó & ami jön
Lanyhul az érdeklődés a mozi iránt az elégtelen kínálat miatt, s így bizony az esztendő egyik leggyérebb víkendjét zártuk. Egy kis izgalmat Az útvesztő: Tűzpróba vihet a buliba, ami mindenféle formátumban támad majd, és akár 40 ezer nézőt is rabul ejthet. Az IMAX-et viszont az Everest uralja majd, a magaslati dráma ilyen pazar lehetőség mellett 20 ezer néző közelében kellene, hogy nyisson. Jön még az új Woody Allen is Abszurd alak címmel, alighanem a Káprázatos holdvilág számait másolva.
A magyar box office-jelentés elkészültét biztosította: a UIP-Duna Film.
> a top 10 (csütörtök-vasárnap)
# | volt # |
film | csüt-vas Ft bevétel |
változás | Ft össz- bevétel |
össznéző |
1 | 1 | Vakáció |
25.5m | -36.5% | 131.3m | 99.661 |
2 | ú | A (sz)ex az oka mindennek |
12.6m | - | 12.6m | 9.320 |
3 | 2 | A szállító: Örökség |
10.3m | -43.8% | 32.5m | 23.702 |
4 | ú | Víkend |
9.1m | - | 9.1m | 6.594 |
5 | 3 | Az U.N.C.L.E. embere |
8.5m | -39.3% | 110.2m | 80.813 |
6 | - | Az útvesztő: Tűzpróba |
8.1m | - | 8.1m | 5.080 |
7 | ú | Dübörög a szív |
7.9m | - | 7.9m | 5.675 |
8 | 4 | Hitman - A 47-es ügynök |
7.0m | -43.0% | 47.6m | 35.419 |
9 | 5 | Mission: Impossible: Titkos nemzet |
6.4m | -34.6% | 254.8m | 183.449 |
10 | 6 | Minyonok |
6.0m | -33.4% | 934.2m | 704.663 |