aeon flux

ready for the action now, danger boy?

díjszezon 2014: emmy-jelöltek Németh Barna
2014. július 10. 13:33:00

Kategória: tv 4 komment

Helyi idő szerint 14:30-kor, Mindy Kaling (The Mindy Project, A hivatal) és Carson Daly jelentik majd be az idei Emmy-jelölteket. Az eseményt ITT követhetitek élőben, mi pedig úgy frissítünk, ahogy a kezünk bírja.

Hogy mi várható? Talán a tévéfilmek és a minisorozatok versenyében a legkönnyebb jóslatokba bocsátkozni. Szinte száz százalék, hogy az HBO filmje, a New York-i AIDS-járványról szóló The Normal Heart és az FX által (nem túl tisztességesen) minisorozatnak kikiáltott Fargo uralja majd a mezőnyt. A vígjátékoknál az a legnagyobb kérdés, hogy a Modern család (The Modern Family) ötödször is megőrzi-e egyeduralmát, és hogy a komédiák között indított Orange is a New Black beleszólhat-e a versenybe. Mi persze szorítunk a majdnem kinyírt Balfékeknek (Community) és a parádés évadot maga mögött tudó Városfejlesztési osztálynak (Parks and Recreation) is, de az Agymenőknek (The Big Bang Theory) és Az alelnöknek (VEEP) is csak azért nem, mert az ő jelölésük szinte biztos.

A többséget persze a drámák versenye izgatja a legjobban, és talán senkinek nem okoz majd csalódást a felhozatal, hiszen a legnagyobb rajongótáborral rendelkező triónak (Breaking Bad - Totál szívás, A trónok harca - Game of Thrones, A törvény nevében - True Detective) bérelt helye van a fődíjért folyó küzdelemben. A szokás hatalma, és a töretlenül remek kritikák majd melléjük kormányozzák a Reklámőrülteket (Mad Men) is, viszont a mostanában gyengélkedő Downton Abbey és Homeland jelölése kissé ingatag, miközben támadnak Az amerikaiak (The Americans), a Kártyavár (House of Cards) és az újonc Masters of Sex is.

Hamarosan mindenre fény derül, a jelöltek névsora az "elolvasom" után frissül...

emmy.jpg


LEGJOBB SOROZAT (DRÁMA)
Breaking Bad (Totál szívás)
Downton Abbey
Game of Thrones (A trónok harca)
House of Cards (Kártyavár)
Mad Men (Reklámőrültek)
True Detective (A törvény nevében)

LEGJOBB SZÍNÉSZ (DRÁMA)
Bryan Cranston (Breaking Bad)
Jeff Daniels (The Newsroom)
Jon Hamm (Mad Men)
Woody Harrelson (True Detective)
Matthew McConaughey (True Detective)
Kevin Spacey (House of Cards)

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ (DRÁMA)
Lizzy Caplan (Masters of Sex)
Claire Danes (Homeland)
Michelle Dockery (Downton Abbey)
Julianna Marguiles (The Good Wife)
Kerry Washington (Scandal)
Robin Wright (House of Cards)

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ (DRÁMA)
Jim Carter (Downton Abbey)
Josh Charles (The Good Wife)
Peter Dinklage (Game of Thrones)
Mandy Patinkin (Homeland)
Aaron Paul (Breaking Bad)
Jon Voight (Ray Donovan)

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ (DRÁMA)
Christine Baranski (The Good Wife)
Joanne Froggatt (Downton Abbey)
Anna Gunn (Breaking Bad)
Lena Headey (The Game of Thrones)
Christina Hendricks (Mad Men)
Maggie Smith (Downton Abbey)

LEGJOBB FÉRFI VENDÉGSZEREPLŐ (DRÁMA)
Dylan Baker (The Good Wife)
Beau Bridges (Masters of Sex)
Reg E. Cathey (House of Cards)
Paul Giamatti (Downton Abbey)
Robert Morse (Mad Men)
Joe Morton (Scandal)

LEGJOBB NŐI VENDÉGSZEREPLŐ (DRÁMA)
Kate Burton (Scandal)
Jane Fonda (The Newsroom)
Allison Janney (Masters of Sex)
Kate Mara (House of Cards)
Margo Martindale (The Americans)
Diane Rigg (The Game of Thrones)

LEGJOBB RENDEZÉS (DRÁMA)
Tim Van Patten (Boardwalk Empire)
Vince Gilligan (Breaking Bad)
David Evans (Downton Abbey)
Neil Marshall (Game of Thrones)
Carl Franklin (House of Cards)
Cary Joji Fukunaga (True Detective)

LEGJOBB SOROZAT (VÍGJÁTÉK)
The Big Bang Theory (Agymenők)
Louie
The Modern Family (Modern család)
Orange is a New Black
Silicon Valley (Szilícium völgy)
Veep (Az alelnök)

LEGJOBB SZÍNÉSZ (VÍGJÁTÉK)
Don Cheadle (House of Lies)
Louis C.K. (Louise)
Ricky Gervais (Derek)
Matt LeBlanc (Episodes)
William H. Macy (Shameless)
Jim Parsons (The Big Bang Theory)

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ (VÍGJÁTÉK)
Lena Dunham (Girls)
Edie Falco (Nurse Jackie)
Julia Louis-Dreyfus (Veep)
Melissa McCarthy (Mike and Molly)
Amy Poehler (Parks and Recreation)
Taylor Schilling (Orange is a New Black)

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ (VÍGJÁTÉK)
Fred Armisen (Portlandia)
Andre Braugher (Brooklyn Nine-Nine)
Ty Burrell (The Modern Family)
Adam Driver (Girls)
Tony Hale (Veep)
Jesse Tyler-Ferguson (The Modern Family)

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ (VÍGJÁTÉK)
Mayim Bialik (The Big Bang Theory)
Julie Bowen (The Modern Family)
Anna Chlumsky (Veep)
Allison Janney (Mom)
Kate McKinnon (Saturday Night Live)
Kate Mulgrew (Orange is a New Black)

LEGJOBB FÉRFI VENDÉGSZEREPLŐ (VÍGJÁTÉK)
Steve Buscemi (Portlandia)
Louis C.K. (Saturday Night LIve)
Gary Cole (VEEP)
Jimmy Fallon (Saturday Night Live)
Nathan Lane (The Modern Family)
Bob Newhart (The Big Bang Theory)

LEGJOBB NŐI VENDÉGSZEREPLŐ (VÍGJÁTÉK)
Uzo Aduba (Orange is a New Black)
Laverne Cox (Orange is a New Black)
Joan Cusack (Shamless)
Tina Fey (Saturday Night Live)
Natasha Lyonne (Orange is a New Black)
Melissa McCarthy (Saturday Night LIve)

LEGJOBB RENDEZÉS (VÍGJÁTÉK)
Paris Barclay (Glee)
Iain B. MacDonald (Episodes)
Louis C.K. (Louie)
Gail Mancuso (Modern Family)
Jodie Foster (Orange is a New Black)
Mike Judge (Silicon Valley)


LEGJOBB MINISOROZAT
American Horror Story
Bonnie and Clyde
Fargo
Luther
Treme

LEGJOBB TÉVÉFILM

Killing Kennedy
Muhammad Ali's Greatest Fight
The Normal Heart
Sherlock - His Last Vow
The Trip to Bountiful

LEGJOBB SZÍNÉSZ (MINISOROZAT VAGY TÉVÉFILM)
Benedict Cumberbatch (Sherlock: His Last Vow)
Chiwetel Ejiofor (Dancing on the Edge)
Martin Freeman (Fargo)
Idris Elba (Luther)
Mark Ruffalo (The Normal Heart)
Billy Bob Thornton (Fargo)

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ (MINISOROZAT VAGY TÉVÉFILM)
Helena Bonham Carter (Burton and Taylor)
Minnie Driver (Return to Zero)
Jessica Lange (American Horror Story: Coven)
Sarah Poulson (American Horror Story: Coven)
Cicely Tyson (The Trip to Bountiful)
Kristen Wiig (Spoils of Babylon)

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ (MINISOROZAT VAGY TÉVÉFILM)
Matt Bomer (The Normal Heart)
Martin Freeman (Sherlock: His Last Vow)
Colin Hanks (Fargo)
Joe Mantello (The Normal Heart)
Alfred Molina (Return to Zero)
Jim Parsons (The Normal Heart)

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ (MINISOROZAT VAGY TÉVÉFILM)
Angela Basset American Horror Story: Coven)
Kathy Bates (American Horror Story: Coven)
Ellen Burstyn (Flowers in the Attic)
Frances Conroy (American Horror Story: Coven)
Julia Roberts (The Normal Heart)
Allison Tolman (Fargo)

További jelöltek...

Címkék

emmy dijszezon ray donovan dijszezon 2014

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr636496139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsóka_eszter 2014.07.10. 16:45:24

Lena H. helyett szívesebben látnám Maisie Williams-t a listán...

Németh Barna 2014.07.10. 16:50:06

@zsóka_eszter: Én is.

Egyébként GoT 19 jelölés, Fargo 18. Az HBO megint vezet 99 jelöléssel.

Atkakukac1989 2014.07.10. 17:34:49

A The Modern Family eredeti magyar címe Modern család (HBO szerint). A cikkben zárójeles cím, csak az RTL 2 agyszüleménye.

isvean 2014.07.10. 19:17:24

Reg E. Cathey: díjat neki!

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása