aeon flux

ready for the action now, danger boy?

trailer vagy filmklip + nebraska video Németh Barna
2013. november 15. 11:47:00

Kategória: 4 komment

A minap azt nyilatkozta az egyik (Oscar) kampánymenedzser, hogy a hagyományos mozielőzeteseket illetően a tudatos nézők egy részének megrendült a bizalma*. Néha túl hosszúak, néha túl sokat elárulnak, néha pedig túl manipulatívak, mást ígérnek, mint amit a kész mozi nyújtani tud. A filmklip ellenben pontosan az, ami: egy kiragadott jelenet a filmből, ami ugyanúgy képes felcsigázni a nézőt**, a díjszezonban pedig egyéb értékeit is kamatoztatni lehet: ki lehet emelni egy színész nagyjelenetét vagy a film valamely szempontból kulcsfontosságú részét, néhány másodpercben emlékeztetve a szavazókat arra, hogy miért is szerették az adott alkotást vagy alakítást.

Nyilvánvaló, hogy egy jól összevágott trailer hatékonyabb eszköz egy erős első hétvégi eredményhez, ami után már kevesebb kárt okoz a nézők egy részének elégedetlensége (ez maximum egy következő rész esetén üthet vissza, bár a marketingeseknek ennek tompítására is megvannak a maguk módszerei), de egy több hónaposra tervezett díjszezonos kampányban kifizetődőbb az őszinteség. Természetesen általánosítani nem lehet, nem is szabad, de vitaindítónak mindenképpen jó alap. Szóval nektek mi a véleményetek erről, milyennek szeretitek egy film kampányát?

De, hogy valami konkrétum is álljon itt, íme két új videó Alexaner Payne Nebraskájából, a reménybeli Oscar-jelöltek, Bruce Dern, June Squibb és Will Forte nagyjeleneteivel (ez pedig a trailer volt):

*tegnap itt is előkerült a téma az új Noé trailer kapcsán
**lásd Gravitáció, aminek a felvezető kampánya lényegében egy-két filmklipre épült.

Címkék

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr345635238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Németh Barna 2013.11.15. 12:32:39

Úgy érzem, hogy a következő két év dömpingje után nagyobb változtatásokat léptet majd életbe Hollywood. Még ha nem is olyan nagyokat, mint amit Spielberg és Lucas megjósolt, de abban biztos vagyok, hogy a jelenlegi "rendszer" nem tartható újabb évekig. Egy lufit sem lehet a végtelenségig fújni...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.11.15. 14:27:09

Amíg többen ülnek be egy Halálos iramban-ra, mint egy Winding Refn filmre, addig a Drive-ot előbbinek fogják eladni a trailerek. Amíg mindenki a TDK hangulatát keresi egy Vasemberben, addig ne lepődjön meg senki, hogy nem fogják bevallani, hogy egy önmagát alig komolyan vevő vígjáték lett a film. (Belegondolva, hogy utólag milyen sipítozás volt a képregényrajongóktól, ez azt hiszem teljesen jogos húzás volt.) A nézők gyakorlatilag kikényszerítik, hogy átverjék őket, aki meg ezek után még a trailerek alapján tájékozódik, az meg is érdemli.
Nem mondom, hogy nincs semmi értelme, valami képet azért lehet kapni a filmről így, de a saját bőrömön már megtanultam, hogy komoly következtetéseket nem szabad levonni belőlük. Egyet megnézek, a többi meg úgyis csak spoiler.

Éppen ezért a filmklipnek sem látom több értelmét, hogy gyakorlatilag ugyanúgy spoilerez. Megnézed egy vígjáték előzetesét, aztán egy klipet belőle, és a filmen már nincs mit röhögni, mert az összes poént hallottad. (Persze ha meg nincs egy jó poén sem a trailerben, akkor én is azt mondom, hogy a filmet már nem is érdemes megnézni.)
Ugyanígy pl. miért nézzem meg a színész nagyjelenetét külön előre, amikor az a filmben valószínűleg sokkal hatásosabb lesz, egyáltalán miért nézzem meg az alkotás felét filmklipekben előre youtube-on?

Szóval én nem igazán látom a jelenlegi rendszernek értelmét, hogy jön először egy sneak peek, aztán a trailer teasere, aztán első trailer, második trailer, harmadik trailer, 4 filmkilp, 3 tv-szpot, és mire beülök a moziba, már kívülről fújom a filmet és nincs benne élmény, nekem semmi szükségem erre. Ha a forgatókönyvíró/rendező, a téma stb. nem győzött meg, akkor még van 2 és fél percük rá, és kész.

Egyébként pedig úgy gondolom, hogy még mindig az a legjobb marketing, ha jó a film. A Wolverine és a Gravity nagyjából ugyanolyan nyitóhétvégét produkált USA-ban, ellenben már most van egy 100 milliós differencia utóbbi javára, ami hatalmas mértékben köszönhető a pozitív véleményeknek. Szóval lehet gyúrni a nyitóhétvégére, de túl van misztifikálva, azt a +-10 milliót úgyis visszahozza/elveszti a film már akár a második hétvégére, annak függvényében, hogy mennyire színvonalas. Persze kiindulva abból, hogy Hollywood az utóbbi időben miket produkál, megértem, hogy inkább a nyitóhétvégére játszanak, és nem mernek arra támaszkodni, hogy majd Zalaba az aeonfluxon szórni fogja a 9 meg 10 csillagokat. :D

Németh Barna 2013.11.15. 15:09:47

@danialves: Az nem kérdés, hogy a stúdió, és még inkább a bevételek optimalizálása szempontjából melyik megoldás az üdvösebb, de az már jó kérdés, hogy a nézők tömegeinél meddig alkalmazható ez a módszer. A Variety például a napokban cikkezett a téli moziszezonról, és szerintük a Hobbit például megsínyli az első részről csalódottan távozók távolmaradását, holott újra egy Gyűrűk urára hajazó kampánnyal akarják eladni a filmet.

Vagy itt van a Noénál felmerült probléma. Most ez egy látványos konzumfilm lesz némi giccsel vagy marad benne valami a rendezőből is? Fennáll ez a kétely, és majd egyszer eljön az az idő, amikor az ember inkább megvárja a második hétvégét (vagyis a visszajelzéseket) ahelyett, hogy az első hétvégén szórnák a pénzt a bizonytalanra.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.11.15. 15:45:27

@Németh Barna: Szerintem már most is mutatkoznak repedések, ld. Másnaposok 3 (elsősorban az amerikai bevételek). A második rész negatív tapasztalatai ott is erősebbek voltak minden kampánynál. (Mondjuk a Másnaposok 3-nak a trailere is gyenge volt, emlékszem, hogy kb. 1 jó poén ha volt benne.)

Noé: Ha belegondolok abba, hogy Aronofsky filmjei egyébként mennyi nézőt mozgattak meg, és hogy a büdzsé hova lőtte be ezt a produkciót, egyértelmű, hogy nem a rajongók igényeinek kielégítse a cél, hanem az olyanok bevonzása, akik látnak két moneyshotot és már veszik is a jegyet. Most még meg is tehetik, mert Aronofsky kapcsán nincsenek negatív tapasztalatai senkinek (nem úgy, mint mondjuk a Shyamalan - After Earth vonatkozásban), szóval egy látványos konzumfilm még mindig jobb befektetés, főleg ha az Aronofsky-rajongókat is sikerült beültetni rá.

De egyébként abszolút van abban valami, amit mondasz, hogy a nézők egyre tájékozottabbak. Tavaly év végén csináltam egy kis összeállítást, hogy 1-2 kivételt leszámítva az összes sikeres blockbuster 7.0 fölött volt imdb-n, az összes sikertelen pedig ezen pontszám alatt. (Az idei évben mondjuk sikerült jó párszor rácáfolni erre a tendenciára.) Ami ebbe viszont bekavarhat szerintem, azok az új piacok, Kína, Oroszország, India stb., oda szerintem még jó pár év, mire begyűrűzik ez a tendencia. (De ha csak arra gondolok, hogy a bukás Másnaposok 3-at akárcsak itthon mennyire kajálták...)

Hobbit miatt meg szerintem nem kell Jacksonéknak aggódni, igazából szerintem az első részre az emberek nagy része a LOTR-nosztalgia miatt ült be, azt pedig nagyrészt hozta. De szerintem senki nem fog a Warnernél a kardjába dőlni, ha most 1 milliárd helyett 800 millió jön össze. Egyébként azt látom, hogy ha ilyen könyv/képregény/stb. adaptációknál az első rész sikeres, akkor az azt jelenti, hogy van egy olyan rajongói bázis, akiknek bármilyen szar filmet el lehet adni a továbbiakban. (Ld. Harry Potter-széria, kritikán aluli volt, amit a 4-5-6ban műveltek, ennek ellenére hozta stabilan ugyanazokat a számokat. De gondolom a Twilight 5. részére sem sok olyan ember tévedt be, akinek csak megtetszett az előzetes.)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása