aeon flux

ready for the action now, danger boy?

joss whedon nyakig a marvelben Zalaba_Ferenc
2013. január 11. 22:17:36

Kategória: film tv 13 komment

Így megy ez a Marvelnél: tegnap még egykoron szebb napokat látott tévésként emlegetnek, hozzáértőbb körökben meg nem értett zseniként, a pénzelosztó szinten meg úgy, "hogy kicsoda?", ma pedig te vagy az atyaúristen, kinek minden mozdulatát árgus szemmel nézi a világ. Robert Downey, Jr. is bólogat. Még szerencse, hogy Joss Whedonnak nem szállt fejébe a hirtelen jött dicsőség, és továbbra is azzal foglalkozik, amihez ért: mesét mond.

Méghozzá multitask módban. Egyrészt sebesen szövegezi a Bosszúállók 2. forgatókönyvét, amely néhány hónapon belül el is készülhet. A folytatásról Whedon az MTV-nek adott interjújában annyit árult el, hogy nem nagyobb, hanem mélyebb lesz (nagyon helyes): a csapat már összeállt, így a logisztikázás helyett a karakterek lelkét lehet tovább boncolgatni - persze az első film könnyed stílusában.

Mindeközben író/producer/rendező másik fele a S.H.I.E.L.D. című sorozat pilotjának dirigálására készül: a sorozat a Bosszúállók-világ humán faktorára összpontosít majd, ami nem jelenti azt, hogy egyes szereplők ne rendelkeznének majd bizonyos (szuper)képességekkel. Mi több, Whedon látványt, sci-fit és speciális effektusokat is ígér, de a sorozat végső soron a szuperhős mozik mezsgyéjére szorult kisemberekre összpontosít majd, az ő mindennapjaikba enged majd betekintést - miközben a háttérben óriási dolgok zajlanak. A széria pilotjának forgatása 1-2 héten belül kezdődik.

Ó, és ha ez nem lenne elég, Whedon (aki tuti, hogy klónozta magát) a Marvel kreatív konzultánsaként minden egyes benyújtott forgatókönyvet átolvas, tanácsokat ad, megnézi a felvételeket, beszél a rendezőkkel, szóval - az ő szavaival élve - próbálja magát hasznossá tenni anélkül, hogy tolakodó lenne. Ám legyen.

josswhedonismymasternow.jpg

Címkék

joss whedon marvel superhero the avengers tv news

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr945013076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.01.11. 22:28:39

Fontos, hogy mesterien írja meg a forgatókönyvet, mert a 2. rész nagyobb durranás lesz, mint az első, mármint a karakterek szempontjából. Most már nem egy puhány Loki, és nem lebegő giliszták jönnek, majd, hanem Thanos.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.01.12. 00:49:43

Na a tegnapi Nolan-es hír után mára is jutott valami szívderítő.

Amúgy nem tudom mennyire tenne jót a karakterdrámázás ezeknek a filmeknek, pont azért volt jó ez a műve, mert nem a vérkomoly világmegmentés ment bennük, hanem a Legolasozás lépten-nyomon.
Nem irigylem mondjuk kreatív konzultánsként, amennyire fosni fogja most a Marvel-univerzum a filmeket, nehéz lesz mindegyikbe valami ötletet vinni.

vargatom 2013.01.12. 01:01:59

@danialves: Szerintem te még nem láttad a Firefly-t, ha kételkedsz abban hogy Whedon képes komolykodni és nevettetni is ugyanabban a filmben.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.01.12. 01:11:59

@vargatom: Szerintem én már láttam a Fireflyt, de annak is sokat elvett a drámai éléből az állandó poénkodás. Működött, működött, de azért nem sokkolt. Amikor a Serenityben már hullottak a karakterek, ott sem lehetett annyira átérezni, mint egy ténylegesen komoly filmben.

De a cikkben sem alapvetően a komolykodásról volt szó, hanem a karakterek ás a sztori mélységéről. És az történetesen nagyon nem sikeredett az utóbbi időben a Marvel-nek, ezért nem működött a komolyság. És ezért ütött nagyot Whedon teljesen más felfogása. Most ha belemegy megint ilyen ultragáz játszmákba ilyen szinten, hogy mitől lesz szuperhős a szuperhős, akkor mindent elront. Hacsak nem csinál valami Nolan-szerű ultrasötét hangulatú filmet.

ilovebubbles 2013.01.12. 05:33:34

@vargatom: abban a sorozatban a drámai szál (szerintem) totálisan félre sikerült volt.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.12. 06:55:27

A S.H.I.E.L.D. a Bosszúállók után játszódik majd (és gondolom, a Bosszúállók 2. előtt).

Sütemény1975 2013.01.12. 16:30:06

én már buffynál tudtam, hogy ez a faszi viszi valamire :)

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2013.01.12. 16:52:23

Whedon, lehet, hogy maga is egy szuperhős?

traviss bickle 2013.01.12. 17:18:18

na, ez a beszéd :) a bosszuállók nem rossz mozi, de közel sem annyira jó, mint amennyire elismert. Hiányzik belőle a mélység, súlytalan-de olyan szinten, hogy az esetében a "habkönnyű" már pejoratív jelző.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.12. 17:41:07

@traviss bickle: popcorn mozi, sose akart több lenni.

Senki nem állította sehol, hogy oscar esélyes lenne. ;)

traviss bickle 2013.01.13. 11:28:18

@doggfather: csak hogy tisztázzuk: én a popcorn-mozik kontextusában állítom, hogy súlytalan.
A Dark Knight Rises is popcorn mozi... vagy mondjuk egy tavalyi példa: Super 8.
Egyik sem tökéletes film, de tudnak valamit, ami kardinális tényező(gyakorlatilag elsődleges) és amit az Avengers nem: van atmoszférájuk. és beszippant :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.13. 12:41:00

@traviss bickle: Hát Az avengersnek is van atmoszférája, és beszippant, semmivel se kevésbé, mint a tdkr...

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása