A magyar filmforgalmazók áldásos tevékenységének hála egy nap került moziba két hasonló témát feszegető, merészen zsánert ugró, mi több, még végkicsengésében is megegyező darab. az már csak a néző nyeresége, hogy mind a 50/50, mind pedig az Intouchables kiváló film.

A magyar filmforgalmazók áldásos tevékenységének hála egy nap került moziba két hasonló témát feszegető, merészen zsánert ugró, mi több, még végkicsengésében is megegyező darab. az már csak a néző nyeresége, hogy mind a 50/50, mind pedig az Intouchables kiváló film.

"Röhögj a képébe a tragédiának!" Eme nem túl szofisztikált, ám annál egészségesebb jelmondat jegyében készült mindkét film, s ugyan mindkét darab tulajdonképpen jól bevált közhelyeket épít eme alaptétel köré, a recept működik, hisz a szellemesség nem megy a realizmus kárára, a nélkülözhetetlen humánum pedig nem csordul át érzelgősségbe.

Mint korábban oly sok frank komédia esetében, a humort ezúttal is a társadalmi ellentétek szolgálják: a nyaktól lefelé lebénult Philippe (Francois Cluzet) kifinomult, gazdag, ha úgy tetszik nyársat nyelt polgár a felső 10.000-ből, míg Driss (Omar Sy) egy tapló, életvidám, és könyörtelenül őszinte afrikai bevándorló, akinek nem sok keresnivalója van sem ebben a közegben, sem abban az ápolói állásban, ami véletlenül zúdul rá. De Philippe-nek pont arra a könyörtelenségre, arra a nem megkülönböztetett hozzáállásra van szüksége, amit Drisstől kaphat, ezért felveszi a fickót, akinek végre lesz saját fürdőszobája, és nem utolsósorban csaphatja a szelet Phillipe bombázó asszisztensnőjének. Az ellentétekből, kezdeti botladozásokból hamarosan barátság, kötődés lesz, satöbbi-satöbbi...

Könnyen kiismerhető és kijárható film az Intouchables, s talán nem is baj, hogy nem hoz sem váratlan fordulatot, sem kelletlen drámát, hisz mélységei nem a cselekményében rejtőznek: két főszereplőjéből csak úgy árad a kémia és a természetesség; magától értetődően veszik a máskülönben politikailag inkorrekt akadályokat - a pozíció, a rassz, de mindenekelőtt a betegség kapja az ívet -, hisz kapcsolatuk olyan bensőséges, hogy nekik szabad. Kicsit ugyan féltem, hogy a tulajdonképpen ív nélkül rendelkező film hová fut ki, de végül megtalálta a maga petit révét, én pedig azon kaptam magam, hogy a könnyeim most először nem a röhögéstől potyognak.