land of the dead (2005). mikor feltűnt a vásznon a felirat, hogy "directed by george a. romero", tapsoltam és ujjongtam. történelmi pillanatnak voltam szemtanúja: egy romero-film a mozikban. wow. ilyenre még nem volt példa a bolygónak ezen féltekén (leszámítva néhány underground fesztivált). a lelkesedésem ki is tartott a film első fél órájában, aztán jeges rémületként ért a felismerés: romero has lost it. a zombi zsáner teljes reformációjáért felelős úriember nem találja helyét az élőhalottak között, s ez bizony szomorú dolog. filmje egyszerre próbál régimódi és trendformáló lenni: pl. az élőhalottak nem rohangásznak, s változatos módon pusztítják a humánum fennmaradt példányait, ugyanakkor az arcpirító bénasággal előadott szuperevolúció (szerveszkednek, taktikáznak, sőt még fegyvereket is használnak) egyszerűen túl banális ahhoz, hogy akár egy pillanatig komolyan vegyem. a főmufti élőhalott feje felett szinte látni vélem a villanykörtét, mikor kőkorszaki macgyverként kiötöl valami okosságot, s boldog hörgéssel jutalmazza meg tenmagát, mikor az isteni szikra kipattan rothadó buksijából...
ez lenne a zombioldal. az apokaliptikus világkép ígéretes (az élőhalottak uralják a világot, az emberek megacitykbe tömörültek, ahol sűrített formában képviseli magát minden társadalmi réteg a'la judge dredd), ám teljességgel kihasználatlan marad: a város urtaként tetszelgő dennis hopper egy rossz tréfa, de színésztársai sem lógnak ki a pöcegödörből: overactingtól és szerencsétlen dialógusoktól bűzlik a film, ami alapjában véve nem lenne oly nagy baj, ha a film cselekménye nem épp ezekre az interakciókra épülne, vagy egy német tévésorozat akciókoreográfusának tehetségével felvázolt akciójelenetekre.
társadalomkritika? szociális érzékenység? gúnyos kihallások? nyomuk sincs. ez csak egy huszadrangú zombifilm, amely nem méltó romeróhoz. zack snydernek és danny boyle-nak nincs mitől félnie: az utóbbi idők legjobb zombifilmjeit nekik köszönhetjük.
tom savini (a zombimaszkok ura) és asia argento (trashkirálynő)