aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: bad times Takács Máté
2018. október 14. 17:20:00

Kategória: boxoffice 3 komment

A három premier közül a Libabőr 2: Hullajó Halloween járt tulajdonképpen a legjobban, bár eredménye határozottan elmarad a sikeres első részétől. Az első ember nem tudta úgy kilőni magát, hogy megfeleljen a várakozásoknak, a Húzós éjszaka az El Royale-ban pedig képtelen volt felülmúlni őket, azaz korrekt számokkal becsekkolni. Második hete a Venom és a Csillag születik a sláger.

first_man.jpg

> új filmek
Damien Chazzelle-től a Whiplash csak módjával gyűjtögetett a pénztáraknál, majd a Kaliforniai álom kicsiben kezdte és igen nagyra nőtt a remek visszhang és díjszezonos jelenlét következtében. A Universal Az első embert (First Man; hazai bemutató: október 18.) már az első percben nagy tettekre hivatta: 3640 moziban fut a történelmi dráma, ami éppen e történelmi drámasága miatt nem tudott beilleszkedni a korábbi évek ilyentájt dobbantó sci-fijei közé. A stúdiói szándékban márpedig biztosan ott volt ez is, amellett, hogy a pozitív szájhagyomány és kritikák megdolgozzák az üzelmeket. Ez utóbbi még bekövetkezhet, mindazonáltal a 20 millió fölé nyúló várakozásoknak most nem tudott megfelelni a 16,5 milliós nyitány. Így a futam a költségvetés szintjéért lesz (egyes források szerint 70 millióra rúg), de oly mértékű nézői szeretetet nem indikálnak a premieresti visszajelzések, hogy ennél feljebb jusson (egy zsák Oscar nélkül).

A Libabőr egy sokszínű októberből tudott kitűnni 2015-ben, s leszállítani 80 millió dollárt a közkedvelt alapanyagra és Jack Black megbízható jelenlétére alapozva - no és persze az egész jó kritikai/nézői fogadtatásra. A Libabőr 2: Hullajó Halloween (Goosebumps 2: Haunted Halloween; hazai bemutató: október 25.) kissé sokat váratott magára ahhoz képest, hogy ez azért csak szolid siker volt, s így nagyobb az időérzékenysége, de három év a Sonynál még smafu, és végtére is, a közönség sem vette zokon a várakozást. Jack Black háttérbe szorulása mellett (épp egy másik, egészen hasonló filmje is fut) és a valamirevaló újdonság ereje nélkül, ámbátor csökkentett (35 millió) költségvetéssel szerzett magának 16 milliót, ami korrekt. Szükség is volt a korrekt mezsgyére, mert a kritikusok mellett különösebben a nézők sem regélnek kihagyhatatlan filmről - úgyhogy könnyen lehet, ez előtt hamarabb bezárják a kaput, mint az előzőnél. 50 millió dollárral viszont így is boldog lehet a forgalmazó, a harmadik rész meg majd csak DVD-n/BD-n támad.

Drew Goddard a Ház az erdő mélyénnel és az Oscar-jelölést termő Mentőexpedícióval a háta mögött elérkezettnek látta, hogy összeollózzon valamit egymaga, és a Húzós éjszaka az El Royale-ban (Bad Times at the El Royale; hazai bemutató: már a mozikban) príma szereplőket és a Fox stúdió berkeiben 32 millió dollárt is kaparintott magának. A thrillerben viszont a pláne az volt, hogy nem tudni, mire fut ki, s így reklámozni egy filmet igencsak hálátlan és veszélyes feladat - nem is sikerült különösebben felkeltenie a közönség érdeklődését. Határozott számú, 2800 moziból csak 7,2 millió dollárt húzott ki magának, ami a meglehetősen indifferens nézői visszajelzések fényében nem duzzadhat nagyobbra, mint 18 millió dollár. Tényleg húzós lett, csak nem úgy.

A GVN Releasing nevű független forgalmazó prezentálta 673 moziban a Gosnell:
The Trial of America's Biggest Serial Killer című drámát a méltán híres Dean Cain főszereplésével, és hát a cím alaposan sugallja, mire számíthat az, aki legyet vált rá (nem Raja Gosnellről van szó, bár a Reszkessetek, betörők! 3., a Gagyi mami és a Hupikék törpikék is tekinthetők gyilkosságoknak, annyi szent). A közelmúltban zajló tárgyalások megfilmesítése kb. 1,2 millió dollárt termelt három nap alatt és tűrhető véleményeket szedett be.

> korábbi filmek
A Venom pazar első hetét követően biztonsággal várhatta az újabb fordulót az élen. A Sony ezúttal 35,7 millió dollárt számlálhatott össze (nem meglepő, sőt egész decens -56%-os változás után), összesen pedig 143 milliónál jár a képregény-adaptáció. Látszik, hogy mennyire akarta a közönség ezt a filmet - kár, hogy a vélemények átlagban méltatlannak titulálják e sok-sok dollárra.

De van más is, amit nagyon akarnak a nézők: az erős nyitány után csak 35%-ot ereszkedett a Csillag születik, így a zenés dráma már egészen közel van a Venomhoz a toplistán - minekután csütörtökön a napi vezetést is átvette tőle egy kis időre. A Warner gondozottja csaknem 95 milliót hajtott fel tíz nap alatt. A vége még nem látható.

> végszó & ami jön
A premierek gyengélkedése ellenére október változatlanul erős - az elmúlt két év összes tizedik havi hétvégi forgalmát felülmúlja ez a mostani. A menetelés folytatódhat, hiszen a Halloween számára sima út látszik az ütős számokhoz.

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1  Venom $35.7m $142.8m $100m
2  Csillag születik $28.0m $94.2m $36m
3  Az első ember $16.5m $16.5m $59m
4  Libabőr 2: Hullajó Halloween $16.2m $16.2m $35m
5  Apróláb $9.3m $57.6m $80m
6  Esti iskola $8.0m $59.8m $29m
7  Húzós éjszaka az El Royale-ban $7.2m $7.2m $32m
8  A végzet órája $4.0m $62.3m $42m
9  A gyűlölet, amit adtál $1.8m $2.5m n.a.
10  Egy kis szívesség $1.4m $52.0m $20m

Címkék

fox sony thriller jack black box office drama universal venom sequel adaptation a star is born drew goddard damien chazelle first man bad times at the el royale goosebumps 2 gosnell gvn releasing

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr3114301073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dzsoker1976 2018.10.14. 18:29:09

Ne haragudj a kérdésért, de a 9.helyen lévő filmnek, hogy hogy már van magyar címe? Csak nem tervezik a magyar mozibemutatóját?

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2018.10.16. 07:20:57

@dzsoker1976: A magyar bemutató nem biztos, de az alapul szolgáló könyv címét viseli a film is.

dzsoker1976 2018.10.16. 07:55:32

@Takács Máté: Köszi a választ.Nem is figyeltem,hogy ez könyvadaptáció és már magyarul is olvasható.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók