aeon flux

ready for the action now, danger boy?

a legnézettebb magyar filmek 1990 óta Takács Máté
2017. március 15. 15:48:00

Kategória: boxoffice 12 komment

Ma már látható premier előtt a Kincsem, az eddigi legnagyobb költségvetésű magyar film, és hosszú idő után az első szórakoztatásra szánt honi produkció, ami kiemelt nézettségre is ácsingózik - ebben a kategóriában a 2010-es Üvegtigris 3. óta nem született jelentős box office-eredmény.

A szórakoztató és a rendezői elképzeléseknek alávetett alkotások (csak hogy ne használjunk túl direkt kifejezéseket) a rendszerváltás óta különülnek el élesen egymástól - ezután vált nehézkessé a sok-sok hollywoodi importtal felvéve a versenyt az éves élmezőnybe jutnia saját produktumainknak.

Az elmúlt 26 év terméséből természetesen a vígjátékok vitték a prímet, de pár történelmi produkció is utat tört. Előbbieknek A miniszter félrelép fergeteges sikere után a december bizonyult sokáig nyerő talajnak - majd a romantika felé való eltolódással a február termett pár sikert -, utóbbiak viszont változatos időpontokban is képesek voltak boldogulni.

Érdemes figyelembe venni az értékeléskor, hogy - kiváltképp ama történelmi produkciók - nem csak az elkészítésükben részesültek támogatásban: igen gyakorta a csoportos moziztatások duzzasztották a látógatószámot, vagyis ez a fogás nem halt el 1990 után sem.

Jöjjön a 30 legnézettebb magyar film 1990-től napjainkig!

magyarfilmek.jpg

#30 A Napfény íze
premier: 2000. január 27.
forgalmazó: InterCom
nézőszám: 201.692

Történelmi tablóval kezdünk: A szinkronizáltan bemutatott angol nyelvű koprodukció kevesebb mint 15 ezer nézővel rajtolt el, kedvező visszhangja, elismerései és fontos témája viszont hosszúra nyújtották pályafutását. Végül több mint 200 ezren ízlelték meg Szabó István filmjét.

#29 9 1/2 randi
premier: 2008. február 14.
forgalmazó: Budapest Film
nézőszám: 202.485

Sas Tamás egy időben ráállt a Valentin nap kifacsarására; a 9 1/ randi ezen üzelmek második delikvense volt, és mintegy menetrendszerűen fizetett be a magyar egy hazai romantikus vígjátékra a jeles alkalomkor. Ekkor még úgy nézett ki, Fenyő Iván személyében Nagy Magyar Filmsztár született.

#28 Rokonok
premier: 2006. február 9.
forgalmazó: InterCom
nézőszám: 202.853

A Móricz Zsigmond-adaptáció éppen akkortájt került mozikba, mikor kitudódott a rendező ügynökmúltja. Ez persze aligha jelentett bármit is a filmre nézve; Szabó István a nagy történelmi dráma mellett egy könnyed alkotással is képviseli magát a legnézettebb között, vagyis 1990 után is releváns tudott maradni a nagyközönségnek is.

#27 Sose halunk meg
premier: 1993. január 15.
forgalmazó: Hunnia
nézőszám: 209.790

Koltai Róbert legkedveltebb filmjének sikere meghatározta a rendező-színész hozzáállását a dolgokhoz: a későbbiekben roppant fontossá vált számára a 200.000-es nézőszám, és bizony még jó párszor nyugtázhatta is...

#26 Megy a gőzös
premier: 2007. október 18.
forgalmazó: Budapest Film
nézőszám: 216.450

...legutoljára tíz éve, ezzel a szertelen komédiával, ami nagyon könnyen szólt a közönség nyelvén - és megnyugvást hozhatott alkotójának a Világszám! bukása után. "Megy a gázos" címmel már biztosan kelletlenebbül fogadtuk volna...

#25 Csocsó, avagy éljen május elseje!
premier: 2001. december 6.
forgalmazó: Budapest Film
nézőszám: 218.137

A Csocsó Koltai harmadik, egyben utolsó "decemberije" volt, hozta a kötelezőt.

#24 Hamis a baba
premier: 1991. december 27.
forgalmazó: Budapest Film
nézőszám: 223.421

Az utolsó mozis Ötvös Csöpi-kaland nézettsége árnyéka volt csupán a korábbiak sikerének, de kifejezetten jót tesz eme listának jelenléte.

#23 Made in Hungaria
premier: 2009. február 5.
forgalmazó: Budapest Film
nézőszám: 227.675

Életrajzi ihletésű zenés-romantikus vígjáték örökzöld slágerekkel: ez kifejezetten kell a népnek. Idén a Pappapia ered a nyomába, az életrajziságot is elhagyva.

#22 A három testőr Afrikában
premier: 1996. október 3.
forgalmazó: Budapest Film
nézőszám: 228.233

Bujtor István Rejtő-feldolgozása Ötvös Csöpin túli egyetlen rendezése, ami kedvezőtlen visszhangja ellenére tudott érvényesülni a kasszáknál - bár sejthetően nem a várt mértékben.

#21 Ámbár tanár úr
premier: 1998. december 10.
forgalmazó: Budapest Film
nézőszám: 238.605

Koltai megint: A miniszter félrelépből hozta magával Dobó Katát, a nézők pedig kétségtelenül az egy évvel korábbi sikerfilm utózöngéjét látták Baradlay Rómeó középiskolai tanár kálváriájában.

#20 S.O.S. Szerelem!
premier: 2007. február 14.
forgalmazó: Best Hollywood
nézőszám: 238.986

Sas Tamás munkásságát meghatározó romantikus vígjáték, amit egy technikai másolat (a már említett 9 1/2 randi) és egy 3D-s kvázi-remake/folytatás/vagymi (S.O.S. Love! - Az egymillió dolláros megbízás) is követett.

#19 Sacra Corona
premier: 2001. április 12.
forgalmazó: Budapest Film
nézőszám: 256.341

A Honfoglalás alkotói nem érték be eggyel: a Sacra Coronában újraszinkronizált főszereplők, a korábbiból nem tanult Franco Nero, meg három filmre is elegendő számú király sasszézott be az iskolások töriórájának tantermen kívüli gyakorlására.

#18 Hippolyt
premier: 1999. december 9.
forgalmazó: CinemaStar
nézőszám: 260.490

A nem elég hamar kimúlt remake-láz első példányában megint Koltai Róbert és a decemberi premier jelentették a fő pontokat. Eperjes Károly eztán lement hídba, a többi felmelegítés pedig csak a színvonalat adta alább.

#17 Egy szoknya, egy nadrág
premier: 2005. október 20.
forgalmazó: Best Hollywood
nézőszám: 268.340

Pedig Rudolf Péter mindent megtett: a sokszereplős komédiázás sikere nagyrészt a már Üvegtigris-népszerűségben fürdő színésznek köszönhető, erre a nadrágomat tenném.

#16 Saul fia
premier: 2015. június 12.
forgalmazó: Mozinet
nézőszám: 268.714

Az Oscar-díjas box office-csoda, ami a díjesély előtt - eme lista vonatkozásában - még a fasorban sem volt. Ergo ennyit számít a kézzel fogható elismerés.

#15 Kontroll
premier: 2003. november 20.
forgalmazó: Budapest Film
nézőszám: 269.312

Antal Nimród kultfilmje, ami végre valami más volt, mint az addigiak, végre nem vígjáték vagy valami komolytalankodás volt, és már az első hétvégén odatette magát. Azóta se akadt ehhez fogható.

#14 Macskafogó II: A sátán macskája
premier: 2007. december 20.
forgalmazó: Budapest Film
nézőszám: 290.169

Sokat késett folytatás, amit jobb lett volna megspórolni, és amire az első rész esztelen népszerűsége nyomán akkor is eladtak volna ennyi jegyet, ha csak a köztársasági elnök újévi köszöntőjét nyomatták volna benne 120 percen át, egérhangon.

#13 Hídember
premier: 2002. április 11.
forgalmazó: Mokép
nézőszám: 294.427

Igen nagy vállalkozás a legnagyobb magyarról, ami szintén tanulási segédlet lett sok gyanútlan diák számára.

#12 Üvegtigris 3.
premier: 2010. december 16.
forgalmazó: Szuez Film
nézőszám: 295.366

A legutóbbi büfés Lali-kaland, ami szakított a korábbi két rész egy helyben állásával, de a sikerrel nem: kevesebb mint feleannyian látták a premierkor, mint a másodikat, végül mégis majdnem annyian neveztek be rá.

#11 Üvegtigris 2.
premier: 2006. január 19.
forgalmazó: Budapest Film
nézőszám: 304.021

Az egyik legnagyobb nyitányt produkáló magyar filmre már az első négy nap folyamán több mint százezren ültek be, vagyis csaknem annyian, ahányan az első részt összesen látták. Jó helyen volt az a kocsi.

#10 Meseautó
premier: 2000. december 14.
forgalmazó: CinemaStar
nézőszám: 308.787

A legsikeresebb újracsinálmány, amelyben Stohl András még tudta, hogy csak akkor szabad a volán mögé ülni, amikor.

#9 Csak szex és más semmi
premier: 2005. december 8.
forgalmazó: HungariCom
nézőszám: 437.638

Goda Krisztina meglepetés-sikerfilmje máig visszhangzik a televízióban, és King Kongot meg Narnia krónikáit megszégyenítő nézettséggel emelkedik ki 2005 decemberének felhozatalából.

#8 Valami Amerika 2.
premier: 2008. december 18.
forgalmazó: Budapest Film
nézőszám: 448.738

Nem az első folytatás, ami elődje lehengerlő teljesítményének köszönheti sikerét, ám a Valami Amerika 2. ráadásul még vállalható és nézője kedvére tevő film is. A harmadikat már suttogják...

#7 Sorstalanság
premier: 2005. február 10.
forgalmazó: InterCom
nézőszám: 452.136

A Kincsemig a legdrágábbnak számított hazai, 2,5 milliárdból forgott holokauszt-dráma a Nobel-díjas regényből. A nemzetközi kritikák százszor fényesebben szóltak, mint a hazaiak, de a komplett oktatási rendszer megmoziztatása a kasszáknál azért nagy dicsőséget hozott.

#6 Magyar vándor
premier: 2004. február 5.
forgalmazó: Budapest Film
nézőszám: 460.565

Herendi Gábor két Valami Amerika között egy habkönnyű történelmi komédiával is jó lóra tett. A Magyar vándor már a premierkor nagyot szólt, és 2004-es bemutatója óta csak egyetlen magyar filmet néztek meg többen.

#5 Csinibaba
premier: 1997. február 20.
forgalmazó: Budapest Film
nézőszám: 502.787

A húsz éves vígjáték nosztalgiadússágában, zenéiben és változatos szereposztásában prezentálta sikertényezőit; többen nézték meg abban az évben, mint a Men in Black - Sötét zsarukat vagy Az ötödik elemet. Tímár Péter jó pár műfajban nekifutott még eztán, de csak a hasonlóan bohókás Zimmer Feri hagyott némi nyomot.

#4 Honfoglalás
premier: 1996. december 12.
forgalmazó: Mokép
nézőszám: 504.742

Az első nagy történelmi eposz - lehetett volna a Honfoglalásból a rendszerváltás után, ám a tartalmában és megvalósításában is kétes értékű film csak egy jó ürügy lett, hogy tanóra idején kezdetben még kellemesnek hitt kényszerből a moziban vagy művházban üljön a 10 éves gyerek (jelen). Jól szemlélteti a beszállított iskolások számát, hogy a több mint félmillió nézőből nem egészen százezer jut csupán Budapestre - igencsak megborult arány az akkoriban kb. 55%-45%-hoz képest (a vidék javára).

#3 Valami Amerika
premier: 2002. február 7.
forgalmazó: Budapest Film
nézőszám: 529.187

Herendi Gábor tagadhatatlanul a legsikeresebb rendező manapság, hiszen eddigi négy filmjéből hármat is több mint 400 ezren néztek meg - a Lorát ráadásul nem is nagy csalás direkt más lapra tenni. A Valami Amerika tényleg valami amerikai volt, friss szórakozásra cserélte a Koltai-féle fáradalmakat, így hát nem csoda, hogy még fél évvel premierje után is ott csüngött a toplistán.

#2 Szabadság, szerelem
premier: 2006. október 23.
forgalmazó: InterCom
nézőszám: 544.235

A hollywoodi külsőségekkel megtámogatott, az 50. évfordulóra készült '56-os film derék, ámbátor nem túlzottan emlékezetes munka. Arra mindenképpen jó volt, hogy rendszerint terítékre kerüljön október 23-án, és nézőszáma így sose véglegesedjen teljesen.

#1 A miniszter félrelép
premier: 1997. december 11.
forgalmazó: InterCom
nézőszám: 662.963

Sületlen vígjátékkal zárunk: A színdarabból forgatott filmbohózat teljesen uralma alá hajtott a közönséget, már a premierkor kígyózó sorokat generálva. A miniszter félrelépben Kern és Koltai csúcsformában komédiázott, Dobó Kata pedig bedobta magát a köztudatba, miközben egészen a második helyig kúsztak fel az 1997-es toplistán (Az elveszett világ: Jurassic Park mögé), a hazai alkotások között pedig alighanem legyőzhetetlen elsővé lépett elő a test, ami megért egy estet a mozikban.

magyarfilmek2.jpg

Címkék

remake magyarfilm box office comedy animation budapest film mozinet franco nero stohl andras dobo kata kern andras bujtor istvan drama best hollywood üvegtigris koltai robert eperjes karoly intercom macskafogo sequel antal nimrod goda krisztina historical herendi gabor adaptation mokep rudolf peter szuez film box office hazai szabo istvan saul fia timar peter cinemastar sas tamas

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr9112340313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaamir 2017.03.15. 20:02:35

Jesszusúristen...ez így csokorba szedve még rémesebb, mint az ember gindolná.

natS 2017.03.16. 12:15:25

Most biztos nyelvtan náci leszek meg tény náci, vagy hasonló, de Nóbel-díjas regény nem létezik, csak Nobel-díjas író (rövid ó-val).

Nem kötözködésből, csak jobbító szándékkal.

Csaba Turbucz 2017.03.16. 20:18:44

Azért ez a Kincsem költségvetése arcpiritó nem kicsit.Nem tudom mennyit kéne hoznia,h sikeres legyen de kb több százezret nem?

kaamir 2017.03.16. 20:55:37

@Csaba Turbucz: Kurzusfilm. Nem számít se a költségvetés, se a bevétel.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2017.03.16. 22:18:34

@Csaba Turbucz: Minden magyar film költségvetése az, és mégsem: 10 millió dollár egy filmre? Lóbadzset, Kong 180 millát vitt el.

És amúgy szerinted mennyit kellett volna költeni akár a Kincsemre, akár a majdnem ugyanannyit kóstáló Sorstalanságra?

Csaba Turbucz 2017.03.16. 23:47:02

@Takács Máté: nem tudom,de megmondom öszintén fogalmam sincs mi kerül 3 ezer millió ft-ba egy magyar filmen.ez kurva sok pénz.
Kongot példálozni meg nem jó hasonlat enyhén szólva.
Hollywood más ligában játszik.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2017.03.18. 09:04:16

@Csaba Turbucz: A sok 'nem tudom' és 'fogalmam sincs' közepette nem árt óvatosabban megmondani a frankót az adott témáról. Ha nem tudod, mennyi egy reális összeg egy magyar film költségvetéseként, honnan tudod, mi az "arcpirító"an sok? 500 millió vagy 800 millió nem sok a sok "egy helyben forgó" hazai filmnek?

Azt mondanám, hogy ne szajkózd, amit mások kárognak, hanem próbáld meg a telhető mértékben átlátni a dolgot, és úgy formálj véleményt. Persze így is juthatsz erre, de a kontextus nagyon hiányzik.

És igen, Hollywood más ligában játszik, az ő 200 milliós átlagjukhoz képest a Kincsem 10 millió dollárja, a magyar filmgyártás eddigi csúcsköltsége, egészen pitiáner.

Csaba Turbucz 2017.03.19. 15:56:31

@Takács Máté: jól van Mátéka nem kell személyeskedni.
Ha ilyen kurva okos vagy felvázolhatnál csak 1 milliárdot,h mire mehet egy magyar filmnél.
Még marad 2 milliárd,szóval rendes voltam.

Atkakukac1989 2017.03.19. 18:40:18

@Csaba Turbucz: De itt a lényeg a valutában lévő különbség. Míg amcsiban 200 milliós átlag van, addig itt 2000 millióból kell gondolkodni. Hogy legalább megközelítőleg felvegyük a versenyt azokkal a filmekkel. Mert ugye Herendi nem titkolt szándéka, hogy a magyar közönségfilmre is váltson jegyet a néző, ne csak a hollywoodi dömpingre.

Most gondolj bele, hogy ott egy darus kamera használata tök alap, itt meg van egy-két cég akinek van ilyenje és kemény pénzekért ki tudod kölcsönözni, hogyha olyan jelenthez kell. Szóval nem azt kell látni, hogy milliárd, hanem azt, hogy mi mennyibe kerül itt és ott.

gigabursch 2017.12.11. 07:37:19

Felháborító, hogy a történelmi hazugsággyár filmek a kötelező jegyvásárlásokkal érték el azt, amit elértek.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

  • Kis István Géza: Puzsér rulez! Tartalmilag az egyik legösszeszedetebb közszereplő, aki meg nem bírja a stílusát az ... (2019.08.05. 22:16) puzsérnak is kijár a rehab
  • nikodémus: Habár én elsősorban a kritikákért jártam mindig ide, sajnálom, hogy 2015 után most tényleg hivatal... (2019.07.30. 19:54) a függetlenedés napja
  • doggfather: sok sikert a továbbiakhoz, bár az ign megjelenése után én se voltam elég hűséges, sajnálom, hogy v... (2019.07.23. 11:54) a függetlenedés napja
  • tittix: A teljes képhez hozzátartozik, hogy mindez az Xpress fórumán kezdődött, "The Hungarian" néven. Oda... (2019.07.15. 16:06) a függetlenedés napja
  • Edrick: Késve tévedtem ide, akkor is, 2012-ben, és most is, és ezt rettentően sajnálom. Köszönöm, Máté, ho... (2019.07.09. 19:35) a függetlenedés napja
  • Utolsó 20

Filmes naplók