aeon flux

ready for the action now, danger boy?

a legnézettebb 18 éven felülieknek szóló filmek a magyar mozikban Takács Máté
2017. február 11. 12:11:00

Kategória: film 15 komment

Régebben meglehetősen ritkán élt a korhatár-besoroló szerv a hüledezést, bizalmatlanságot, aggodalmat és megtorpanást keltő, 18-as korhatárral; mi sem jobb tanúsítvány erre, minthogy akadnak 16-os filmek 2000 előttről, amik DVD-n vagy a tévében 18-as karikássá léptek elő.

Napjainkra azonban jellemző, hogy megcsúszik az ítészkéz (2017-ben már háromnál járunk), ami persze érthető, sőt néha e határozottság hiánya is felróható (gondoljunk A Wall Street farkasára, a Hardcore Henryre vagy Deadpoolra, amiket ugyanazon közönségnek ajánlottak, mint az ifjúsági filmnek minősülő Super 8-at). Ám igazából mindegy is: a korhatár dísznek van, alig hederítenek rá.

Nagy sikerre a felnőtt tartalommal bíró darabok ritkán ácsingóznak, időnként azonban mégis sikerül széles közönség érdeklődését lefedniük. Az 1990 óta bemutatott 10 legnézettebb 18 éven felülieknek szóló film között durva akciók, fülledt erotika, pszichopata sorozatgyilkosok és ordenáré fiatalok sorakoznak - vajon A sötét ötven árnyalata meddig kúszik fel?

korhatarosak.jpg

10. Penge (1999.1.21., Flamex, 245 ezer néző)
Amit az érzékeny lelkületűek elől rejteni kellett: Wesley Snipes vagány szerkóban aprítja a diszkóvámpírokat, akik gyakran csúnya véget érnek, ütős zenékre.
Az utókor hangja: Mostanság nem tűnik olyan megveszekedettnek, sem a tartalom, sem a stilizált megjelenítés; a második rész talán durvább volt, a harmadik részre meg már nem emlékszem, de azért a konzisztenciához tartotta magát a bizottság, és szép sormintát alkottak.

9. Becstelen brigantyk (2009.8.20., UIP, 247 ezer néző)
Amit az érzékeny lelkületűek elől rejteni kellett: Mészárlás halomra, Brad Pitt akarja a skalpjait - és meg is kapja őket.
Az utókor hangja: Quentin Tarantinónak alanyi jogon jár a 18-as billog, és bizonyára szabad filmalkotói szellemiségétől úgy en bloc védeni óhajtják mifelénk (is) a fiatalságot - mindhiába.

8. Amerikai pite: A találkozó (2012.4.5., UIP, 256 ezer néző)
Amit az érzékeny lelkületűek elől rejteni kellett: .... azt, amit előtte már láttak háromszor - lévén az első három pite még 16-ossal megúszta. Amúgy Jason Biggs pélóját, meg ha jól rémlik, ebben is voltak cickók, bár azok a korhatár nélküliekbe is beleférnek errefelé.
Az utókor hangja: Felesleges túlbuzgóságnak tűnt már öt évvel ezelőtt is. Az viszont kérdés, hogy a nosztalgiázó, rég 18 éven felüliek vitték-e sikerre, avagy a fiatalság kérte a maga szeletét a mozis pitézésből. Mindegy, arányaiban mi voltunk az egyik legnagyobb sikert prezentáló piaca a filmnek. Eat this.

7. Bad Boys II - Már megint a rosszfiúk (2003.10.9., InterCom, 260 ezer néző)
Amit az érzékeny lelkületűek elől rejteni kellett: Drogozás orrba-szájba, trágárkodás orrba-szájba, brutalitás orrba-szájba. Martin Lawrence orrba-szájba. Csak a szokásos péntek esti szórakozás.
Az utókor hangja: Később ez már nem bizonyult olyan vészesnek: mostanság 16-os karikával illetik a filmet, az első rész eredeti besorolásához jobban igazodva.

6. Hannibal (2001.6.14., InterCom, 290 ezer néző)
Amit az érzékeny lelkületűek elől rejteni kellett: Némi bélontás meg disznólkodás, de leginkább egy sajátos főzőshow, ami után nem is kellett sokat agyalni a korhatáron.
Az utókor hangja: Lecter doktor ténykedése még a mai világban is némileg, hellyel-közzel antiszocnak számít, szóval nem ez az a film, amit anyuka letölt a UPC videótárából a gyerekeknek, amíg megfőzi az ebédet. Helybenhagyhatjuk a bizottság döntését, mint Lecter Mason Vergert.

5. Hetedik (1996.11.7., Flamex, 306 ezer néző)
Amit az érzékeny lelkületűek elől rejteni kellett: Gyakorlatilag mind a két órát - ez még a kérges lelkületűeket is kikezdte. Bestiális gyilkosságok színterei, nehezen befogadható jellemrajzok.
Az utókor hangja: A Hetedik az egyik legszilárdabb magas korhatáros film, ami minden korban és minden körülmények között ezt érdemli. Meg persze ennek ellenére a rendszeres újranézést.

4. Elemi ösztön (1992.7.10., InterCom, 367 ezer néző)
Amit az érzékeny lelkületűek elől rejteni kellett: Sharon Stone... combjai nem valók erkölcsös nevelésben részesítendő gyerekeknek, pláne nem profán megfogalmazásai. De a jégvágó nem rendeltetésszerű használata is rossz útra vinne.
Az utókor hangja: Huszonpár évvel később a meghatározó szerep megmarad, ám a tartalom már kevés lenne a kasszasikerhez és talán még ehhez a stoptáblával felérő korhatárhoz is.

3. A szürke ötven árnyalata (2015.2.12, UIP, 376 ezer néző)
Amit az érzékeny lelkületűek elől rejteni kellett: Elfenekelős-kikötözős játszadozás, csábos nézések és a filmes női emancipációt a kőkorszakig visszavető dajkamese.
Az utókor hangja: A kímélet megszívlelendő, de nem is az aberrált szexuális viselkedés, hanem az igénytelen és méltatlan szexuális viselkedés az, ami vészharangot kongató lehetett.

2. A bárányok hallgatnak (1992.3.27., InterCom, 391 ezer néző)
Amit az érzékeny lelkületűek elől rejteni kellett: Gyúrjuk össze a Hannibalnál és a Hetediknél leírtakat, reszeljük le, spékeljük meg némi pszichológiai fűszerrel, és meg is van a korhatáros elegy.
Az utókor hangja: A bárányok hallgatnak a Hannibalhoz hasonlóan nem ejt már oly mély sebet az egészséges fejlődésen az ingerküszöb és a deviáns viselkedésformák közismeretének kedvezőtlen irányba való tolódásával, mindazonáltal egy percig se gondolkodjunk az enyhítésben.

1. Tökéletes katona (1992.9.25., InterCom, 422 ezer néző)
Amit az érzékeny lelkületűek elől rejteni kellett: Erőszak, erőszak meg egy kis erőszak.
Az utókor hangja: A '80-as évek erőszakszimfóniája a következő évtizedben is értő fülekre talált, a nagy akciósztárok aprítása külön élvezet volt, a korhatár mint olyan... még a plakátokon se vonta magára a figyelmet. Még jó, hiszen gyerekkorokat változtatott volna meg egy jó kis Van Damme/Lundgren összecsapás hiánya a mozi sötétjében - ami ma már csak egy délutáni matiné a Film+-on.

Címkék

erotika comics thriller blade box office tarantino hannibal comedy sharon stone action jean claude van damme bad boys dolph lundgren intercom wesley snipes sequel martin lawrence adaptation crime movie uip duna film box office hazai fifty shades of grey flamex

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr5012248656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csaba Turbucz 2017.02.11. 13:04:56

Waó ez érdekes cikk volt!
az elsö helyen nagyott néztem. :-D Az 18-as volt itthon?Nevetséges ha pl Lecter mellé tesszük nem?.
Viszont a Hetedik valóban még ma is párját ritkítja.Fantasztikus film, annyira nyomasztó,brutális hangulata van,hogy az hihetetlen.

Bisi 2017.02.12. 12:07:54

Köszi Máté! Ez egy érdekes összeállítás volt.

agarik 2017.02.12. 14:17:22

Hö, a Tök-él-etes katona 18-as volt?

De nőjünk már fel, és az elkészítésekor is unalmas és jellegtelen Hetediket felejtsük már el. Pláne hogy aza fickó annyira gyatra rendező volt mindig és midnenkor, mára az imdbis csak producerként tartja nyilván.
Nem véletlen hogy összesen csinálta a Hetediket (szar volt), az Alien3-at (kifejezetten szar volt), és mindössze egy félmaroknyi direct-to-video vackot!
(PS: oké, a facebúkfilm és a harcosok klubja jó volt. A sárkánytetkós hölgy viszont megint fos. De tényleg nincs többje.)

Mr.paksimogyoró 2017.02.12. 16:56:16

@agarik: Játsz/ma, Holtodiglan, Benjamin Button, Pánikszoba. Tovább akartam írni a reagálásomat, de mivel a Hetedikre is azt írod, hogy szar, inkább nem válaszolok. Ízlésről nem vitázunk, mert az olyan, mint a segglyuk. Mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra. :)

Csaba Turbucz 2017.02.12. 17:33:58

@agarik: szerintem kezeltesd magad..

MutánsJane 2017.02.12. 18:41:39

Én a Tökéletes katoná-ra annak idején komolyan azt hittem, hogy szándékosan akciófilm-paródiának készült. :-O ("Csupa fül vagyok" "Hol van ...? - Szerteszét.")

agarik 2017.02.12. 19:00:19

@Mr.paksimogyoró: A Pánikszoba tökéletesen középszerű, már megnézés közben felejtős. Játsz/ma dettó. Mindkettőben fizettek egy egykor-név-volt színészt,és attól máris jól kéne tekintenem rá? Hát nem.
A BB meg még annál is harmatosabb volt.

A fickó egyszerűen szar. Ez nem vélemény, ez tény.
A karrierjét egy általa terjsztett mítoszra építette, miszerint az Alien3 a stúdió miatt lett minden kritikán aluli. Csakhogy még annak is aki azt beszopta be kell már ismernie, hogy a mese hazugság volt.

A 7.-et is csak felmitizálták, hiszen:
- nem történik benne semmi
- mármint Morgan Freeman könyvtárban üldögélésén kívül
- amit persze az amcsik zabáltak, hiszen keresztény hülyeséget tolt
- amit az egyházak sem ugattak le
- és persze Brad "alkoholista" Pitty is ott volt, aki valószínűleg szintén eszetlen pénzt költött saját gázsiból marketingre mikor meglátta a lehetőséget, hiszen előtte semmi érdemleges szerepe nem volt sehol.
- no és ott volt a halálra éheztetett pacák, ami akkoriban úgy tűnikannyira sokkoló volt hogy az átlagnépnél a film végéig ki is tartott a sokkhatás.

Amúgy a film unalmas, látványtalan, kiszámítható vallásos maszturbáció egy olyan dogmáról amiről maga a kitalálója (a katolikus egyház) is rég elfeledkezett, különösebb színészi teljesítmény nélkül.
Ha pedig az objektív tényezők mind azt mutatják hogy a film pocsék, akkor nem ízlés kérdése hogy a film pocsék, hanem tény. Persze lehet pocsék filmeket is szeretni - de attól a film még nem lesz jó!

Mr.paksimogyoró 2017.02.12. 19:36:21

@agarik: tényleg kíváncsi vagyok, pár szerinted jó, vagy kedvenc filmeket felsorolnál? Mert elég markáns véleményed van erről a rendezőről, ezek után érdekelne a Te top 5öd, mondjuk.

NGC6533 2017.02.12. 20:45:27

Azzal,hogy a Fukbuk filmet jónak tekintette véleményében,szerintem nagyjából tisztában lehet lenni az ő MAGASRÖPTŰ ízléséről :D :D :D

kaamir 2017.02.12. 21:54:27

@agarik: mára az imdbis csak producerként tartja nyilván.- te úgy egész konkrétan mégis miről beszélsz?!

Ha pedig az objektív tényezők mind azt mutatják hogy a film pocsék, akkor nem ízlés kérdése hogy a film pocsék, hanem tény. - ilyen nem létezik. Nincsenek objektív tényezők, csak ízlés. Objektív legfeljebb az lehet, hogy el van rontva a vágás, csúszik a hang, hitvány minőségű a kép. Minden más szubjektív. A véleményed lehet az, hogy a Hetedik egy rossz film, de ne próbáld már ezt valami univerzális, megkérdőjelezhetetlen igazságnak beállítani, mert csak hülyét csinálsz magadból (ha ugyan eddig nem...)

Csaba Turbucz 2017.02.12. 22:31:43

@kaamir: már ott komolyalan a pali,h azt írta "látványtalan" :-D
Ez az egyik baj a Hetedik-el. :-D

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.02.13. 08:43:06

@agarik: akkor nézzed a faszbuk filmet napestig, de a felnőttek témájába ilyen arrogáns módon ne szólj bele, mert anyukád még leszíd

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.02.13. 08:44:13

@Csaba Turbucz: hát igen, kéne bele egy két szuperhős, meg robbanás. Meg uwe-nak kéne rendeznie.

:-D

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2017.02.17. 11:19:34

@agarik: na, akkor tőlem is:
Hetedik előtt nem nem volt érdemleges szerepe Brad Pittnek...persze, végül is csak pont egy évvel előtte volt az Interjú a vámpírral, előtte a River runs through in it - és akkor a Thelma és Louise mellékszerepét, vagy az úttörő, de egyébként nem túl jó Cool word-ot nem is említem. Pfff....

Azt meg regéld már el szépen, hogy a katolikus egyház mikor is feledkezett el "régen" a hét főbűnről...

Attól, hogy a véleményed tényként állítod be, majd erre alapozod az "érvelésed", még nem lesz igazad, de hogy hülyének fogsz látszani, az tuti:)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása