- SPOILERMENTES -
Amikor Superman (Henry Cavill) megállította a bolygónk "kriptonformálására" törekvő Zod tábornokot, fél Metropolis romba dőlt, és a veszteségeket emberéletben is bőven mérték. A gothami Batmant (Ben Affleck) mindez nem hagyta hidegen: növekvő ellenszenvvel és frusztráltsággal figyeli a vörös köpenyes hős körül kialakuló kultuszt, mert nem lát arra semmilyen garanciát, hogy a földi körülmények közt szinte elpusztíthatatlan idegen válsághelyzetekben mindig az emberiség javára fog dönteni. Gyanúját igazolni látszik, hogy a pusztítás óta eltelt két év alatt Superman egyszer sem adott nyilvános magyarázatot tettei indítékairól, pláne nem kért bocsánatot az őt befogadó planéta lakóitól. Így csak idő kérdése, hogy a kettejük között növekvő feszültség mikor csap át nyílt színi harcba. De mi történik akkor, ha egy megállíthatatlan erő egy mozdíthatatlan tárggyal találkozik?
Minden hibája ellenére a három éve bemutatott Az acélemberben két dolog egyértelműen tetszett: az egyik az volt, hogy emberien esendőnek mutatta be a kezdetben önmagát és célját kereső Kal-Elt, a másik pedig, hogy a képregények Supermanjét láttam viszont a vásznon, aki nemcsak problémamegoldásban jeleskedett, de ölt is, ha a szükség úgy hozta. Metropolis hősét ezúttal szinte "ugyanilyennek" látjuk viszont, ellenben Batmant Az igazság hajnala teljesen újradrótozza, természetesen Jeremy Irons nagyszerű bizalmasával-apapótlékával együtt. Az Affleck által megszemélyesített Sötét Lovag jóval cinikusabb és kiégettebb a Christian Bale-féle Denevérembernél. Olyannak látja a világot, amilyen: a pusztulás küszöbén egyensúlyozó hely, ahol minden kijelentést és motivációt meg kell kérdőjelezni – de minimum több szemszögből végiggondolni. Míg elődje lelki elfojtásai személyisége zen nyugalmat árasztó felszíne alatt parázslottak, 2016 Batmane egy hübrisz által fűtött, a törvényszegőket perpetuum mobileként űző vadász. Mindennek a biztos háttere Alfred, ám a Michael Caine játszotta távolságtartó, de humánus komornyikkal szemben Irons alakításában Mr. Pennyworth a Bruce Wayne-nel folytonosan összekacsintó, szinte baráti viszonyt ápoló harcostárs.
A két központi karaktert félretéve a cselszövő Lex Luthort (Jesse Eisenberg) viszont lényegileg elhibázottnak éreztem. A szálakat a háttérből mozgató nagy bábjátékos személyiségét mindig olyannak képzeltem, mint amilyen a Vincent D'Onofrio megformálta Wilson Fisk a Marvel Daredevil tv-sorozatában: semmilyen határt nem tisztelő, manipulatív szemétláda, aki érdekei mellett agresszívan lép fel, de pszichotikus alkatát céljai elérésének érdekében képes konszolidált külseje mögé rejteni. Ehhez képest kapunk egy konstans szájmenéses, szociopata bohócot, aki klisékben fogalmazva fejti ki bölcsnek és megfontoltnak tűnő zavaros gondolatait. Emellett hiányzik belőle a képregényekből és rajzfilmekből ismert sznob eleganciának még a nyoma is, csak egy örökké kielégítetlen, nagyra nőtt, nyegle kölyök, aki hányaveti stílusával takarja irányításmániáját.
Tökéletes viszont a cselekményben csak visszafogott szerephez jutó Diana Prince. Wonder Woman (Gal Gadot) amennyire keveset látható a vásznon, annyira impresszív: a Csodanő minden kétséget kizáróan Az igazság hajnalának talán legnagyobb fegyverténye – szó szerint és képletesen egyaránt. Jól megrajzolt alakját remélhetőleg önálló mozifilmje továbbviszi majd, és ha így lesz, akkor az eddigi legjobb szuperhősnő-filmet fogjuk jövő júniusban megkapni.
Batman és Superman egymáshoz való viszonya lassan, de biztosan bontakozik ki a kiindulópontnak tekintett helyzetből, és halad az elkerülhetetlen végkifejlet felé. Mindkét figura mozgatórugói érthetőek és reálisak, minden szónak és tettnek súlya és következménye van, eközben a cselekmény pedig három (néhol négy) színen fut. A film iránti minden lelkesedésem ellenére a szkript korántsem kiváló: nagyjából a kétharmadáig igen ügyesen vezeti a szálakat, de utána azok ledobják pórázaikat, és elszabadulnak a pusztítás kutyái. Ami egy pénztárdöntögetőnek szánt bombasikertől nem meglepő fejlemény, ráadásul garantáltan jóllakatja az akcióorgiát kedvelők szemét. Az utolsó szakaszban az univerzumépítés terhe alatt az egész építmény meghajlik, és a rombolás képsorai kilúgozzák a néző főszereplőkért dobogó szívéből az érzelmeket. A bevezetőben feltett kérdésre végső soron megadható válaszok közül talán azt a kétértelműségével tüntető variánst lehet megfogalmazni, miszerint "vagy kialakítanak egymással valamiféle egyensúlyt, vagy pedig mindkettő megsemmisül".
A Batman Superman ellen - Az igazság hajnala jó értelemben vett blockbuster, amit mindenkinek látnia kell egyszer moziban. A szuper-, különösen a főhősök, valamint a képregények rajongói körében valószínűleg sikerre kárhoztatott, míg a többiek számára elsősorban látványvilága jelentheti fő vonzerejét. Két és fél órás hossza, illetve forgatókönyvének zökkenői ellenére megalapozza a DC Kibővített Univerzumát, ám hogy ez mire lesz elég, javarészt a folytatások minősége fogja eldönteni.
Kövess minket facebookon és twitteren!