aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: joy (2015) Richter Viktor
2015. december 30. 22:04:28

Kategória: film 6 komment

 - SPOILERMENTES -

Az újító szellemű feltalálók élete sosem könnyű: egyszerre kell megküzdeniük saját körülményeikkel, a leendő vetélytársakkal, a gazdasági környezettel, a hivatalos procedúrák tömkelegével, bármiféle, előre nem látható helyzettel és eseménnyel, és olykor még saját rokonságuk véleményével is – legyen szó akár hitetlenkedő hangokról, akár pedig személyükben a nagy tettekre hivatott egyéniséggel szemben támasztott elvárásokról.

joy_jelenetfoto_01.jpg

Valami hasonló vár a két gyermeket nevelő Joy Manganóra (Jennifer Lawrence) is, aki a történet kezdetén egy kaotikusan kavargó személyiségek alkotta kisközösség motorja. Olasz-amerikai famíliája többszörösen diszfunkcionális: kékgalléros autóalkatrész-kereskedő apja, Rudy (Robert De Niro) egyszerre nőbolond széptevő és durva pokróc; anyja, Terry (Virginia Madsen) csak csökkentett üzemmódban létező, egyszemélyes univerzumának kedvenc szappanoperáját lélegeztető gépnek használó, a külvilágnak sirámait mantrázó energiavámpír; féltestvére, Peggy (Elisabeth Röhm) az örökös visszahúzás és letorkolás apostola; volt férje, Tony (Édgar Ramirez) pedig a jó, de messze nem zseniális zenészek önhitegető mintapéldánya. Számottevő érzelmi támogatásra csak gyerekkori barátnőjétől, Jackie-től (Dascha Polanco) és nagyanyjától, Mimitől (Diane Ladd) számíthat.

Távolabbi perspektívák nélküli, jelzáloggal és az ideálisnál lényegesen több szociális szereppel megpakolt életében a fiatal nő számára is elérkezik a pillanat, amikor a mindennapos gondokon és frusztrációkon túl váratlanul beüt a Heuréka-érzés, és olyan ötlete támad, ami mellett nem képes annak megvalósítása nélkül elmenni. Az önéletrajzi elemeken alapuló biopicben ettől a ponttól kezdve egy erős akaratú jellem önerőből való kibontakozásának, illetve a folyamat tükrén keresztül a nagybetűs Amerikai Álom felépítésének lehetünk szemtanúi. A sztori becsülettel felvállalja saját banalitását, amivel azt sugallja, hogy pillanatnyi társadalmi-gazdasági helyzetétől függetlenül kellő elhivatottsággal és kitartással bárki képes az önmegvalósításra és élete kiteljesítésére. Pont úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

joy_jelenetfoto_10.jpg

Ha "csak" ennyiről szólna a Joy, akkor bajosan lenne több a YouTube-on is megtalálható fejlesztő tréningek és önmenedzselést oktató videók millióinál. David O. Russel filmje viszont a kuszaságuk miatt drámai felhangokban bővelkedő családi kötelékek ábrázolása mellé igen erős helyzet- és jellemkomikumot párosít. Ez egyrészt minden esetben tompítja a tragikus pillanatok élét, másrészt meglepi a nézőt, és megkedvelteti az így tovább árnyalt figurákat. Jennifer Lawrence mellett kiemelésre érdemes a Rudy újdonsült barátnőjét, Trudy-t megformáló Isabella Rossellini, illetve a QVC tévécsatorna csapatát a (kilencvenes évek derekán) modernnek és időnként extravagánsnak számító módszerek szerint vezető Neil Walkert megszemélyesítő Bradley Cooper alakítása.

Álomgyári mozi létére a Joyból meglepő módon hiányzik a hollywoodi filmek szabvány panelja, a szerelmi szál – és ez alatt az "eljő majd egy herceg érted fehér lovon, ti pedig boldogan éltek-haltok" típusú románcot értem. A főszereplő és korábbi férjének kapcsolata döntően Tony üzletre vonatkozó tanácsaiban merül ki. Joy és Neil viszonya a kettejük közti megbecsülésen, és a férfi részéről a nő emberi kvalitásai iránt érzett tiszteleten alapul. A mentor-tanítvány közti kontaktusnak induló kötelék Neil oldaláról tartalmaz némi romantikus rajongást, de szexuális töltés kettejük között sem vibrál.

joy_jelenetfoto_02.jpg

A flashbackek által meg-megszakított, de alapvetően egyenes vonalon haladó cselekmény a két óra alatt szinte mindvégig a reálisan hihető keretek között mozog. Összesen egyetlen epizódját, a filmvégi, múltbeli eseményeket és a jövőt összekötő hoteljelenetet nem éreztem életszerűnek. Kár érte, mert átívelésre fókuszáló jellege gyengíti annak jelzését, hogy Joy számára ez egyúttal a szakmai önmegvalósítás nulladik perce is.

A dramedy egyszerre mutat be egy "szeleburdi családot", aminek tagjai a zilált viszonyok ellenére egymáshoz maximálisan kötődnek, és avat egy erős egyéniség kiteljesedésének szemtanújává, nem utolsósorban pedig emlékeztet gyermekkorunk makulátlan ideáira. Kiváló a címszereplő bőrébe bújó Jennifer Lawrence színészi játéka, akinek elhisszük, hogy kitűnő ötletekkel és kellő akarattal bárkiből lehet egy újabb Joy. Lesznek olyanok, akikből a látottak hétköznapisága inkább unalmat fog kiváltani, ennek ellenére Joy Mangano történetét bátran ajánlom mindenkinek, akik az óév utolsó, vagy az új első napjaiban egy remek szórakozást nyújtó mozgóképre vágynak.

Kövess minket facebookon és twitteren!

joy_poszter_02_b.jpg

Címkék

kritika fox **** comedy drama robert de niro intercom joy virginia madsen biopic bradley cooper isabella rossellini david o russell jennifer lawrence edgar ramirez elisabeth rohm dasha polanco

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr518211604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bcrics 2016.01.03. 00:11:46

A főszereplő trió - De Niro, Cooper, Lawrence - között miféle kemikalia mukodik, miszerint filmrol filmre egyutt vannak, ha nem is mindharman, de két fő mindig.
Nem mintha baj lenne csak erdekelne a hattersztori.

- napos oldal
- serena
- amerikai botrany
- joy
- csúcshatas

zoltanek 2016.01.03. 00:36:59

@bcrics: Lawrence és Cooper nagyon hálásak voltak a Napos oldal miatt, mert egy extra lökést adott a karrierjüknek. De Niro meg személyesen is érdekelt volt a történetben, mivel az egyik rokona is bipoláris zavarokkal küszködött. És egy élő adásban a rendező mellett el is sírta magát és hálálkodott a megértéséért. Szóval szerintem csak a rendező szereti őket, ennyi. A Serena és a Csúcshatás esetében nem volt már annyira szándékos az összehozás.

szkristof92 2016.01.03. 11:12:55

Sztoriban és tónusban borzalmasan csapongó, sokszor igencsak felszínes biopicszerűség, amit csak a De Niro, Cooper, Lawrence hármas és a néhol eléggé hatásos humor húz ki a szarból. Russell-nél már az Amerikai Botrány esetében is erősen rezgett a léc, de most már azt mondom vegyen ki 4-5 év szabit vagy találjon olyan sztorit, aminek van valami mélysége. 5/10

2016.01.03. 12:25:52

@szkristof92:

miért kellene olyan sztorikat kitalálnia, melyeknek van "mélysége"?

bcrics 2016.01.03. 20:47:49

@zoltanek:

Koszi, ennek a De Niro interjúnak utananezek.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók