aeon flux

ready for the action now, danger boy?

200 ezer mozijegy: a lélektani nézőhatár megcélzói 2015 hátralévő részében Takács Máté
2015. április 25. 12:02:00

Kategória: film 2 komment

2014-ben 10 filmre kelt el 200.000-nél több jegy a magyar mozikban, ami visszalépés volt ugyan a megelőző két évtől, ám alacsonyabb szinteken (úgymint 100.000 nézőn túl) akadt kompenzáció. Idén erre nem lesz szükség, ez már a csúcsszezon beköszönte előtt világos: áprilissal bezárólag négy film lépte át ezt a jelentőségteljes határt, és akad az év hátralévő részében további hat biztos befutó, vagyis 2015 már hátradőlve szemlélheti, miként pipálja le a tavalyi felhozatalt.

Az Elrabolva 3., a SpongyaBob: Ki a vízből!, A szürke ötven árnyalata és a Halálos iramban 7. már célba ért, most pedig számba veszünk másfél tucat bemutatás előtt álló filmet, ami valós esélyekkel vág neki a multiplexeknek – biztosan lesz, ami végül távol marad, és számolni kell a meglepő meglépőkkel is, amikről most még sejtésünk is alig lehet.

A 200.000 nézős határállomás jelentősége egyre nőtt, ahogy távolodtunk a rendszerváltozás évétől, s a 21. század első két esztendejében még legalább 20 film teljesítette a mérföldkövet, aztán az elmúlt évtizedben 10-12-es darabszámok váltak általánossá, a csúcsot 2009 jelenti ezen szűk intervallumban 14 filmmel, a mélypontot pedig 2011 képezi 9-cel.

Lehetséges lenne, hogy 13 év után újból teljesíthető a 20 darab? Próbáljuk meg kikalkulálni a választ...

2015_hun_bb.jpg

4.30. ARGO 2. (InterCom)
Az Argo 2004 őszén egészen sikeres kört futott, hiszen több mint 100.000-en nézték meg. Az ezer éve készülő folytatásra méretes rajongótábor vár, és ha olyan durva ugrással nem is számolhatunk manapság, mint amit az Üvegtigris 2. művelt anno, Árpa Attila filmje komoly versenyző lehet, és éppen az Üvegtigris 3. óta az első hazai produkció, ami beveszi a 200.000-es szintet. Ha az végül nem is, a rendező 150.000-es várakozásai akadály nélkül megvalósulhatnak egy olyan tapasztalt forgalmazó kezei között, mint az InterCom.
sansz: 60%

5.7. BOSSZÚÁLLÓK: ULTRON KORA (Forum Hungary)
Három éve a Bosszúállók alaposan felsrófolta a Marvel-szuperhősök árfolyamát,olyannyira, hogy a Vasember 3.-at is gyakorlatilag ugyanannyian nézték meg, valamicskével többen, mint 300.000-en. Ezt a szintet illene hoznia a folytatásnak is, de amilyen lagymatag heteket követ majd a bemutató, még egy ötvenest lazán rádobhat.
sansz: 100%

5.21. MAD MAX: A HARAG ÚTJA (InterCom)
Mad Max az Mad Max, jóllehet hazai bázisa nem kitapintható. Nálunk csak az első Mel Gibson-os filmet vetítették a mozik, azt is kicsit szedett-vedett módon (először csak autósmozik, erről itt írtunk anno csöppet részletesebben), viszont Tom Hardy már kellőképpen befutott nálunk is, az előzetesek eszméletlen látványosságokat ígérnek –térhatásban–, szóval rá van írva erre, hogy magyarok számára fogyasztásra erősen alkalmas.
sansz: 65%

6.4. A KÉM (InterCom)
Melissa McCarthy és Paul Feig párosa nálunk a vígjátékok lehetőségeihez mérten szerényen muzsikált eleddig, a Koszorúslányok idején még nem voltunk igazán ráhangolódva erre a vonulatra, a Női szervek 100.000 feletti nézettsége pedig jobbára Sandra Bullock érdeme. A kém meghozhatja a fordulatot: Jason Statham és Jude Law nem kis segítség lehet az Oscar-jelölt komikának, mint ahogy a budapesti forgatás jelentette extra publicitás és helyszínek (az Én, a kémnek speciel ez elég jól bejött anno) is. Továbbá, a kezdeti visszhang bivalyerős, szóval ha igazán nagyon vicces film lesz a film, akkor semmi sem állhat útjába a felső liga felé.
sansz: 55%

6.4. TÖRÉSVONAL (InterCom)
A katasztrófafilmeket csípjük, Dwayne Johnsont és a 3D-t szintén, úgyhogy ha Amerikában be is dől a Törésvonal (márpedig ezt jósolják neki), nálunk nem lesz nehéz sikerre vinni. Hogy az tényleg 200.000 nézőt jelent-e majd, az kicsit kérdőjeles, ha már a 2012 is csak kevéssel ugrotta meg ezt a mérföldkövet, de félteni nem kell.
sansz: 60%

6.11. JURASSIC WORLD (UIP-Duna Film)
A Jurassic Park a rendszerváltozást követő időszak hatodik legnézettebb filmje, Az elveszett világ pedig a tizenötödik. Ez eddig pazar kilátásokat biztosít a legújabb dinós kalandnak... ugyanakkor a harmadik rész a mozgalmas 2001-ben is csak a tizedik helyre tudott felkúszni a jegyeladási rangsorban. Az azóta eltelt 14 év igazából csak jót tehetett, az igény egy újabb dinós haddelhaddra ha nem is érzékelhető, de sejthető, és biztosak lehetünk benne, hogy a brand-függő magyarok a nyár dobogós kasszasikerévé avatják a Jurassic Worldöt.
sansz: 90%

6.25. AGYMANÓK (Forum Hungary)
Ha azt vesszük, hogy a Pixar legsikeresebb filmje, a Toy Story 3. nálunk rongyos 200.000 nézőt se tud felmutatni, akkor azért csak feltételes módban szabad sokat remélni legújabb terméküktől. Ahogy említett csúcsmozit a Shrek a vége, fuss el véle, úgy a legutóbbi, szintén ígéretesen kezdő Szörny Egyetemet a Gru 2. kaszálta el, és hát az Agymanókat is hasonló veszély fenyegeti a Minyonok képében. Mégis, túl ígéretesnek tűnik ez a film ahhoz, hogy ne szavazzunk neki érdemi bizalmat.
sansz: 65%

7.2. TERMINÁTOR: GENISYS (UIP-Duna Film)
A Terminátor-franchise nagy kedvencünk, erre elegendő bizonyítékkal szolgál, hogy a 2009-es, Schwarzi-mentes Megváltás is bitang jól kezdett – hogy aztán semmi perc alatt le is csússzon a toplistáról. Most viszont a fedélzeten van Arnold is, az eredeti sztorit szőtték tovább/át, úgyhogy elképzelhető, hogy a Genisys –legyen majd bármilyen is–, uralni fogja július havát a játékfilmek mezőnyében.
sansz: 75%

7.9. MINYONOK (UIP-Duna Film)
A Gru 2. csaknem megkét-és-félszerezte a Gru nézőszámát, és ez olyan szintre dobta a sorozatot, ami a minyonok önálló moziját is menthetetlenül kasszarobbantónak determinálja. A nyárközépi premier minimum negyedmillió látogatóval kecsegtet.
sansz: 95%

7.16. TED 2. (UIP-Duna Film)
2012 nyári szezonvégi slágere volt Seth MacFarlane vígjátéka, ami szép komótosan cserkészte be a 200.000 nézőt, miközben erősen meg is kedveltette magát a hazai fiatalsággal. A folytatásnak nem okozhat gondot megfejelni az előd eredményét ebben a vígjátékzabáló környezetben, pláne a július közepi, a korábbinál jóval kedvezőbb premierrel.
sansz: 80%

7.30. PIXEL (InterCom)
A Pixel roppant ideális film papíron: Adam Sandler tetemes számú rajongóinak (vannak úgy 180.000-en) és a sci-fi-vígjátékok ill. videojátékok kedvelőinek kellene egyesülnie a nézőtereken, ám nem eszik azt olyan forrón. Sandler közönsége a szokásos poénokat keresi, amikkel alighanem ezúttal nem szolgál kedvencük, míg az általános filmbarátokat éppen az ő jelenléte kedvetlenítheti el. Ráadásul ugye, az ilyen spéci igényű produkciók nem sűrűn találnak be a magyaroknál. Sokféleképpen alakulhat, közte a legjobb forgatókönyv akár azt is hozhatja, hogy a Nagyfiúk 2.-t lenyomva ez lesz a főszereplő legnézettebbje nálunk.
sansz: 50%

8.6. MISSION: IMPOSSIBLE: TITKOS NEMZET (UIP-Duna Film)
A Mission: Impossible-széria közönsége alaposan megcsappant: az első két részre együttesen 782 ezren ültek be, míg az utóbbi kettőre alig 270 ezren. Ezek után nagy bátorságra vall felvenni a Titkos nemzetet a nagy esélyesek közé, ugyanakkor van pár kedvező tényező. Először is, a Fantom protokoll ismét felszálló ágba helyezte Ethan Huntot, másodszor idén irtóra rá leszünk kattanva a régi cuccokra, s a nyári premier is sokkal több lehetőséget rejt magában, mint a téli vagy tavaszi (a legnézettebb második rész júliusban rajtolt el, jóllehet, az egy igen ínséges nyár volt). Tom Cruise ennyi évtized után is viszonylag jól tartja magát a magyarok kegyei között, a tavalyi A holnap határa például a leglátogatottabb filmje volt az idén tíz esztendős Világok harca óta. Nagy mázlija lesz a UIP-nak, ha ezt is sikerül csúcsra járatnunk, de nem lehetetlen küldetés.
sansz: 45%

10. HOTEL TRANSYLVANIA 2. - AHOL MÉG MINDIG SZÖRNYEN JÓ (InterCom)
Az animációs folytatásokra nincs bevált képlet, de ha az első részt 130 ezernél is többen nézték meg, akkor van alapja a bizakodásnak, hogy a Hotel Transylvania 2.-vel is ellesz a hazai családos közönség. Tény azonban, hogy Adam Sandler drakulás sületlenkedésének mozit követő utóélete nem túl buzgó, úgyhogy azonos eséllyel juthat a Derült égből fasírt 2: A második fogás sorsára (jobb start, gyengébb kapuzárás), mint amekkorával válhat az ősz slágerévé.
sansz: 40%

11.5. SPECTRE - A FANTOM VISSZATÉR (Forum Hungary)
Máig keresi a Magyar Tudományos Akadémia a megfelelő kifejezést arra, amit a Skyfall művelt 2012 őszén, úgy önmagában és a nagy képet tekintve is. James Bond legalább két szinttel lépett feljebb akkor, midőn 23. filmje átkúszott a 400.000 eladott jegyet jelentő határon, és hát ezek után nem várhatunk el tőle kisebb tettet, minthogy a Spectre ott lesz az év végi top 3-ban. Egy ilyen évben azonban, mint az idei, meglehet, hogy ez komoly kihívásnak bizonyul majd...
sansz: 100%

11.19. AZ ÉHEZŐK VIADALA: A KIVÁLASZTOTT (II. RÉSZ) (Forum Hungary)
Miközben a tengerentúlon alaposan lejjebb tette a lécet, nálunk A kiválasztott első része révbe juttatta a sorozatot: több mint negyedmillióan nézték meg, és ezzel a befejező epizódot is hasonló sorsra ítéltette. Az év vége roppant zsúfolt lesz ezúttal is (és ennek Katniss eddig kétszer itta meg a levét), szóval az még kérdőjeles, hogy sikerül-e befogni az egy évvel korábbit, de hogy 200.000-nél alább adja a lezárás, az kizárt.
sansz: 95%

11. A MARSI (InterCom)
Tegyük fel, hogy Ridley Scott rendezőn nem múlik semmi, és Drew Goddard (Cloverfield, Ház az erdő mélyén, Z világháború) úgy farag billentyűzetével valamit Andy Weir könyvéből, hogy az az utóbbi évek népszerű űrfilmjeitől nem sokban marad el. És akkor a nálunk forgatott A marsi nem jut Scott legutóbbija, az Exodus - Istenek és királyok sorsára, ami a zsáner piacképessége ellenére is félúton kifulladt Magyarországon. Ennyi év távlatából nem lehet józanul építeni rá, de nálunk a hírhedt marsos bukták (úgymint A Mars-mentőakció és A vörös bolygó) nem voltak különösebb kudarcok – az érdeklődés tehát adott a téma iránt, csak megfelelően ki kell szolgálni, és akkor nem csak folytatások uralják majd az őszi-téli toplistákat.
sansz: 50%

12.3. THE GOOD DINOSAUR (Forum Hungary)
Megint Pixar, és ezúttal jobban fest a kép, mint az Agymanóknál. Decemberben sokkal kényelmesebb animációs filmet forgalmazni, és hát az agyakban élő manóknál a dinoszauruszok módfelett gyerekkomatibilisebb hősök. Sok-sok évvel korábban, de csaknem azonos hétvégén elstartolva vált módosabb sikerré az Őslények országa és a Dinó is, s most egy újabb generáció bizonyíthatja, hogy az őshüllők szellemben sosem halnak ki.  
sansz: 70%

12.24. STAR WARS: AZ ÉBREDŐ ERŐ (Forum Hungary)
Nem is oly régen, egészen közeli galaxisban állított be nyitány-rekordot A Sith-ek bosszúja a maga 244 ezer nézőjével, amit immáron tíz éve őriz, még ha a bevételi elsőségről le is kellett mondania februárban. Az ébredő erő visszaszerezheti ezt a címet, amihez 3D-s jegyek mellett elégségesnek tűnik 175 ezer néző is – a gond csak az, hogy a szentestére időzített premier visszafoghatja majd a nekilódulást. Jobbik esetben csak dugig töltött 25-26-27-i nézőtereket eredményez majd az egy hetes késlekedés, aztán pedig a határ a csillagos ég lesz, vagyis a 2015-ös toplista első helye.
sansz: 100%

...és akiket hiába vártál, avagy a tengerentúli biztos befutók, amik nálunk könnyen vakvágányra futhatnak

5.28. HOLNAPOLISZ. A titkolt, sejtelmes tartalom nálunk nem kifizetődő, lásd a Cloverfield, és a Super 8 esetét. Ha viszont eszméletlenül jó lesz, akkor van remény.

7.30. A HANGYA. Ha sem Thor, sem Amerika Kapitány nem birkózott meg még második filmjével sem a 200 ezerrel, akkor bizonyosan nem ezt a roppant szokatlan figurát fogjuk keblünkre ölelni.

8.13. FANTASZTIKUS NÉGYES. A korábbi két film egyike sem érte el a 100.000 nézőt, és ekkora ugrásra nem lehet képes egy vérfrissítés sem. Elvégre A hihetetlek Hulk is nagyot bukott a Hulkhoz képest is, meg alapjáraton is.

12. SNOOPY ÉS CHARLIE BROWN - A PEANUTS-FILM. Ha párhuzamot akarunk vonni egy másik filmmel, akkor leginkább a Garfield kerül előtérbe, ami fenemód sikeres volt, kétszer is, ugyanakkor a lusta macskát sokkalta jobban magáénak érzi a magyar közönség, mint Snoopyékat, és hát az év végi hajrában akad majd nem egy vonzóbb alternatíva a palettán - egy jobbféle kimenetel a 100 ezres korlátról éppen csak lecsúszó Alvin és a mókusok pályájára állíthatja A Peanuts-filmet.

Címkék

star wars magyarfilm box office bond marvel comedy sci fi terminator tom cruise mad max forum hungary action ridley scott arnold schwarzenegger pixar adam sandler intercom coming soon sequel superhero mission impossible jurassic park avengers dinosaur disaster movie dwayne johnson minions tom hardy melissa mccarthy paul feig the hunger games uip duna film box office hazai jurassic world avengers age of ultron

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr667397628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freddyD 2015.04.25. 12:36:34

Az Argo 2 sikerére egyáltalán nem vennék mérget. Szerintem ugyanaz lesz, mint a Sin City 2-nél, hogy addig húzták, amíg már a legtöbb embernek elment tőle a kedve

butch2038 2015.04.25. 21:27:23

@freddyD: egyetértek. Jelenleg például nem is igen látom dübörögni azt a kampányt, pedig itt a csütörtök. És közben megjött a tavasz, a második hetére meg a Bosszúállók is érkezik.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása