aeon flux

ready for the action now, danger boy?

x-men: apokalipszis, most... illetve 30 évvel ezelőtt Zalaba_Ferenc
2014. június 16. 14:50:00

Kategória: film 14 komment

Mint ahogy azt már hónapokkal ezelőtt megírtuk, a következő X-Men-film főszereplője a nem éppen visszafogott névvel rendelkező Apokalipszis lesz, amely nem csupán egy ősmutáns (SPOILER? ha végigülted Az eljövendő múlt napjai feliratait, akkor láthattad, hogy már a piramisok épülésénél is ott volt), de kb. a legerősebb mind közül. Sőt, már arról is locsogtunk, hogy a folytatás a 80-as években játszódik majd, és elsősorban Az első stábját mozgatja majd. Nos, azóta Simon Kinberg író elárulta, hogy a film egészen pontosan 1983-ban játszódik majd, James McAvoy, Michael Fassbender, Nicholas Hoult, Jennifer Lawrence és Evan Peters (Quicksilver) tuti visszatér majd, de viszontláthatunk majd az eredeti felállásból is egy-két arcot, sőt feltűnik majd Ciklon, Küklopsz, Jean Grey és talán Nightcrawler fiatalabb változata is, mi több, Gambitra is számíthatunk (talán Channing Tatum megformálásában). A kérdés már csak, hogy a 2016- május 27-én startoló filmet Bryan Singer rendezheti-e meg.

x-men_apocalypse620_2.jpg

Címkék

marvel casting bryan singer x men superhero james mcavoy nicholas hoult channing tatum michael fassbender jennifer lawrence

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr226305979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.16. 15:24:58

És Rozsi?! Mert nélküle x film nehezen képzelhető el.

merlinicus · http://szinkronjunkie.blog.hu 2014.06.16. 15:44:20

Nem hivatalosan megerősítette, hogy benne lesz. Annyit tett hozzá, hogy talán nem akkora szerepben, mint Az eljövendő múlt napjaiban.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2014.06.16. 15:56:52

@merlinicus: Ahol már szintén visszavettek belőle :) Jó az irány, úgy néz ki.

A nép fia 2014.06.16. 15:59:14

Farkas sehol, és ahogy látom, az öregeket végleg kigolyózták.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2014.06.16. 16:07:01

A DoFP egyetlen jó pontja a stáblista utáni extra jelenet volt, örültem is neki, hogy megemlítik az ősmutánst. Ha ügyesek, akkor nagyon jó dolgokat hozhatnak ki belőle.

A bejegyzésbe pedig elférne még egy-két "majd". :-))

csgergo 2014.06.16. 16:29:52

Én eddig tényként kezeltem, hogy Singer rendezi az Apocalypset. Rosszul tettem?

ilovebubbles 2014.06.16. 16:50:01

@csgergo: gondolom a magánéleti "gondokra" utaltak vele

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.16. 17:39:19

@csgergo: a rendőrségi ügye miatt már semmi se biztos.

vargatom 2014.06.16. 20:02:56

@doggfather: Tudtommal az nem rendőrségi ügy, hanem polgári per, előre bemondott kártérítési igénnyel (300 ezer dodó)

Gyanúsan nagy kuss lett körülötte amúgy az elmúlt 1-2 hónapban, előtte meg csak úgy dőltek naponta az újabb sztorik és fejlemények

SoZi · https://www.facebook.com/SosGraphicDepartment 2014.06.16. 21:01:20

Azt hittem az egy Engineer a végén és Prometheus crossover lesz :D:D

TomPowell25 2014.06.16. 21:50:52

@SoZi: végülis, még a stúdió is stimmel.:D Aztán Logan az egyik részben kaszabolhatná a xenomorfokat.:)

zsóka_eszter 2014.06.17. 05:03:35

nekem fájó pont volt eddig, hogy Gambit-et hagyták lógni a levegőben (az első Farkasban való feltűnését fedje inkább jótékony homály), és Anna Paquin is latymatag egy Rogue volt
Channing Tatum meg... hát, én egy szikárabb, kiugróbb arccsontú, karizmatikusabb egyént keresnék helyette
Singer ügyei remélhetőleg rendeződnek, és marad a direktori székben

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.17. 08:19:37

@zsóka_eszter: tatum szerintem is egy igen rossz casting. :S

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása