aeon flux

ready for the action now, danger boy?

top 2013: az év legjobb filmjei Zalaba_Ferenc
2014. január 01. 17:25:00

Kategória: film 44 komment

Az előző évekkel szemben (lásd kapcsolódó anyagok!) 2013. legjobbjainak lajstromba vételét nem kívántam túlbonyolítani, azaz hagytam a fenébe az udvartartás felmérését, és kizárólag a legjobb tízre összpontosítottam. Nem mondom, hogy nem volt kemény dió tízfősre szűkíteni a listát, ugyanis tavaly is rengeteg jó film készült, melyek nagyja el is jutott hozzánk - hála a lelkes és szép számú filmforgalmazóknak, valamint az ügyes fesztiválszervezőknek. No persze, még így is maradt olyan cím, melyet más forrásból, némileg megkésve gyűjtöttem be, de a keltezés ne tévesszen meg senkit: az elmúlt évekhez hasonlóan a listán olyan filmek szerepelnek, melyeket tavaly láttam először, a magyar forgalmazás és a keltezés pedig másodlagos, a lényeg, hogy a jelöltek viszonylag friss filmterméshez tartozzanak.

10. SÖTÉTSÉGBEN - STAR TREK [Star Trek Into Darkness, USA, 2013, J.J. Abrams]

A sci-fikkel legalább annyira pórul jártunk tavaly, mint a blockbusterekkel, és ugyan a kitűnő Star Trek nagy erőkkel várt folytatása is elmaradt az első részhez képest (egy-egy elkent plothole és a rendezőjére nem jellemző módon elbarmolt reklámkampánynak köszönhetően), a Sötétségben így is az év legjobb közönségfilmje lett szerethető és értékes karaktereinek, eszeveszett tempójának, rmegvalósításának, humorának és a Trekkie-horizontot szemtelenül tágító magatartásának hála. Jó kezekben van a VII. rész.

9. CSAK ISTEN BOCSÁTHAT MEG [Only God Forgives, USA/Franciao./Svédo./Thaiföld, 2013, Nicolas Winding Refn]

Szerkesztőségünket legalább annyira kettényeste, mint a világot (a fenti mentális vakarózásomon túl van pro és kontra kritikánk): az én fejemet és szívemet például addig-addig böködte, míg le nem hámoztam róla a salakanyagot, hogy megcsodáljam a mennyről és pokolról, bűnről és vezeklésről szóló, szimbólumokkal teli magot. Nem olyan populáris, nem olyan közérthető, mint a Drive, de sokkal több önparódiánál, még ha néha kacsingat is erre-arra.

8. A MÚLT [Le passé, Franciaország/Olaszország, 2013, Asghar Farhadi]

Farhadi ismét egy hétköznapi helyzetben találta meg a drámát, méghozzá ott, ahol a legtöbb film véget ér: egy tragédia lecsengését követően. A beszélgetésekből, vallomásokból derül ki, hogy pontosan mi és hogyan történt, szóval A múlt akár izgalmas rükvercfilmként is megállná a helyét - a'la Mementó -, ha az alakítások és a helyzetek hitelessége nem lenne még ennél is magával ragadóbb. 

7. A JOGÁSZ [The Counselor, USA/Anglia, 2013, Ridley Scott]

Ridley Scott és Cormac McCarthy együtt? Ugyan mi romolhat el? A kritikusok (és a távol maradó nézők) szerint minden, szerintem viszont az utóbbi évek egyik legegyedibb filmnoirja született meg általa (amit még neonoirnak se mernék nevezni, mert azokhoz képest is újszerű), amely, mint McCarthy esetében mindig, ezúttal is a pokoljárás költészettel és kegyetlenséggel kirakott torokszorító krónikája. 

6. GONOSZ HALOTT [Evil Dead, USA, 2013, Fede Alvarez]

Az eredeti alkotógárda istápolásában készült remake nem csupán azért szuper, mert több egyszerű másolatnál, hanem mert képes egészen más szintre emelni azt: az undergroundból a stúdiórendszerbe, méghozzá ez utóbbi minden előnyét kihasználva, hátrányait pedig elkerülve. Mert mondj egy ennél véresebb stúdiófilmet! Vagy akár ügyesebbet, kreatívabbat és merészebbet az utóbbi évekből.

5. MINDEN ODAVAN [All is Lost, USA, 2013, J.C. Chandlor]

A 2013-as év a magányos harcosokról szólt: Vin Diesel Riddickje, Sandra Bullock űrhajósa és Robert Redford magára maradt tengerésze mind ugyanazért, ugyanazon okból kifolyólag harcolt, és mindhármuk közül talán az utóbbinak volt a legnehezebb dolga, ugyanis neki kellett a lehető legreálisabb körülmények között, mindenféle belső monológtól vagy hangos kommentártól mentesen küzdeni a túlélésért. 

4. A WALL STREET FARKASA [The Wolf of Wall Street, USA, 2013, Martin Scorsese]

Most ismét meg kéne dicsérnem a stúdiórendszert azért, hogy bevállalt egy ilyen, minden szempontból mocskosul inkorrekt filmet, csak hát nem értem a Paramount döntését, hogy az utóbbi évek legjobb Scorsese-filmjét miért adta ki nemzetközileg független forgalmazásra. No de talán ennek köszönhető, hogy itt, Magyarországon ezt a filmet szinkronnal és felirattal egyaránt magunkévá tehetjük, és érdemes is, ugyanis nem csak az év leghumorosabb filmjével, de egyben a legenergikusabb celluloidbombájával van dolgunk - Gravitáció ide vagy oda. Apropó...

3. GRAVITÁCIÓ [Gravity, USA/Anglia, 2013, Alfonso Cuarón]

Cuarón alig 90 perces túlélő-thrillere igazi gesamtkunstwerk - a szó legjobb értelmében véve -, a lehető legletisztultabb filmélmény, amelyben minden egyes elem, minden egyes megoldás a zsáner okozta élmény erősítésére szolgál. Ennek eredményeképp évek óta nem izzadtunk le ennyire a mozikban az izgalomtól.

2. A NAGY SZÉPSÉG [La grande bellezza, Olaszország/Franciaország, 2013, Paolo Sorrentino]

Fellini örökségét - szentimentális, de kritikus látásmódját, a határokat feszegető humorát, kiábrándult, érzelmileg mégis telített karaktereit - viszi tovább Sorrentino filmje, de felelőtlenség lenne azt állítani, hogy elorozta azokat, és még csak főhajtásról sem beszélhetünk, ugyanis Sorrentino audiovizuális téren mesteri munkája teljesen kisajátítja az "édes életet", és A nagy szépség azon ritka filmremekek egyike, melyet legalább annyira izgalmas értelmezni és érteni, mint érezni. 

1. THE IMPOSTER [Anglia, 2012, Bart Layton]

Ahogy a fenti kritikámban is írom: az élet írja a legvadabb sztorikat. Olyanokat, melyeket követően az ember teljesen elbizonytalanodik a körülötte lévő világban. Azóta is sokat kattogok a The Imposteren, az emberi determináltság mélységein és veszélyein, hogy a világ távolságainak szűkülésével mennyivel közelebb kerülnek hozzánk ezek a szörnyetegek... vagy hé, az ezekről a szörnyetegekről szóló, torokszorítóan izgalmas, fordulatos és szellemes produktumok, melyeket elnézve azt kívánod, bárcsak egy játékfilmet látnál, és nem csak a játékfilmes elemekkel ügyesen kirakott valóságot.

Kapcsolódó anyag:

Top 2012: Az év legjobb filmjei
Top 2012: A tíz legjobb film előszobájában
Top 2011: Az év legjobb filmjei
Top 2011: A tíz legjobb film előszobájában
Top 2010: Az év legjobb filmjei
Top 2010: A tíz legjobb film előszobájában
Top 2009: Az év legjobb filmjei
Top 2009: A tíz legjobb film előszobájában
Top 2008: Az év legjobb filmjei
Top 2007: Az év legjobb filmjei
Top 2006: Az év legjobb filmjei
Top 2005: Az év legjobb filmjei

kövess minket facebookon és twitteren!

Címkék

star trek george clooney sandra bullock sam raimi robert redford martin scorsese leonardo dicaprio zachary quinto documentary evil dead gravity ryan gosling biopic jj abrams chris pine alfonso cuaron jonah hill nicolas winding refn eurocinema top film top 2013

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr125719911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.01. 17:36:37

Az enyémek:

legjobb akciófilm: pain and gain, dredd

legjobb vígjáték: másnaposok 3

legjobb sci-fi pacific rim

legjobb fantasy ebből nem volt sok, talán a hobbit 2, vagy a thor 2(?!)

képregényfilm vasember 3

remake riddick (mert folytatásnak azért nem nevezném)

folytatás gi joe sokkal jobb lett, mint a nagyon gyenge 1es volt

és
poszter: zombie boy a 47 ronin poszteren

Mi volt 2013 legnagyobb csalódása?
fast 6, nem lesz ebből már sose semmi normális. Farkas: nem sikerült kihozni belőle amit kellett volna.

+.

dráma: mud, vadászat.

szkristof92 2014.01.01. 17:41:37

Az enyémek:

10. Ain’t them Bodies Saints
9. Pain and Gain
8. Star Trek- Into Darkness
7. Drug War
6. Phillips kapitány
5. Prisoners
4. Django Unchained
3. The Wolf of Wall Street
2. Rush
1. Gravity

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2014.01.01. 17:51:00

Az All Is Lost haza forgalmazásáról még mindig semmi hír? Temethetem?

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2014.01.01. 17:52:16

Na neee, komolyan, nehogy már a The Imposter legyen az év filmje, ez még viccnek is rossz :)

Nálam a Django az első, de ha azt 2012-esnek tekintjük, akkor a The Wolf of Wall Street.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.01.01. 18:01:46

@Adam Van Helsing: Talán ha begyűjt a film 2-3 Oscar-jelölést. DVD-n biztos lesz, habár nem biztos, hogy szinkronnal. :)

Deepblue Noir (törölt) 2014.01.01. 18:01:46

@Pitypalatty úrfi:

?
ez a lista azokról a filmekről szól melyeket a szerző 2013-ban látott először és közelmúltbeliek.

egy másik lista lehetne a 2013-ban forgalmazott filmek listája, a django ide tartozik. miért tekintenénk magyarországon, magyar listán 2012-esnek??

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.01.01. 18:15:53

Örülök, hogy az új Gonosz halott filmet nem csak én gondolom meglepően jónak :)

1., 4., 10. - nem láttam még

2., 7., 9. - nem értek egyet

5., 6. - so-so

3., 8. - egyetértek

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2014.01.01. 18:21:57

@Deepblue Noir: "ez a lista azokról a filmekről szól melyeket a szerző 2013-ban látott először és közelmúltbeliek."

Igen, én is olvastam amit erről írt :)

"miért tekintenénk magyarországon, magyar listán 2012-esnek?"

Talán mert 2012-ben mutatták be? :P Persze, tekinthetjük '13-asnak is, csak ki akartam emelni a Wall Street-et, ezért vettem a Djangot még az előző évhez.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.01.01. 18:27:34

@Deepblue Noir: Szerintem a filmmel van baja, nem pedig azzal, hogy mikor készült.

mildi 2014.01.01. 18:29:21

az All is lost nagyon jó. jobban tetszett, mint a Gravity.
miért? mert a Gravitynek hálivúdi vége van. lezuhan a mentőkabinnal, és persze hogy még majdnem meg is fullad... aztán kimászik, feláll. sok. jobban tetszett volna, ha lezuhan, és jönnek, kimentik. egyszerűen, az obligát manír nélkül.
ehhez képest Redford... nem írom le, spoiler lenne.:)

ungverjaland 2014.01.01. 18:30:42

Rengeteg itthon bemutatott filmet nem láttam, viszont egy csomó itthon nem bemutatott film már megjelent DVD-n és/vagy Blu-rayen. Úgyhogy itt egy ilyen kicsit felemás lista.

La vie d'Adèle - Chapitres 1 & 2 (Abdellatif Kechiche)
The Act of Killing (Joshua Oppenheimer)
Dupa dealuri (Cristian Mungiu)
Le passé (Asghar Farhadi)
Spring Breakers (Harmony Korine)
Post Tenebras Lux (Carlos Reygadas)
To the Wonder (Terrence Malick)
Like Someone in Love (Abbas Kiarostami)
Frances Ha (Noah Baumbach)
Museum Hours (Jem Cohen)

Deepblue Noir (törölt) 2014.01.01. 18:42:16

@Pitypalatty úrfi:

én egyébként, korrektnek vagy ezt (először látott közelmúltbeli filmek) vagy az osztott listát tartom
(idén forgalmazott filmek +idei de (még) nem forgalmazott filmek). így el lehet kerülni a félreértéseket:)

Deepblue Noir (törölt) 2014.01.01. 18:43:36

@Deepblue Noir:

ja, és külön venném a doku+rövidfilmeket, hiába homályos a határvonal:)

Vektor- 2014.01.01. 18:52:56

Fene, nekem a listáról pont az első maradt ki, ideje pótolni. :)

Saját Top10:

1. The Master
2. Gravity
3. Before Midnight
4. Stories We Tell
5. The Wolf of Wall Street
6. Zero Dark Thirty
7. Blue Is The Warmest Color
8. Captain Phillips
9. Frances Ha
10. The Hunt

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.01.01. 19:19:57

@mildi: Egyrészt SPOILER!!! Tessék vigyázni. Ha egy film végéről beszélsz - akárhányan látták -, erre előbb hívd fel a figyelmet. Másrészt a Gravitáció zsánerfilm, és mint olyan, a gonosznak mindig fel kell még élednie egy utolsó odacsapásra. No, itt a bezúduló víz volt az. :)

Ami az All is Lostot illeti...

SPOILER!!!

Nekem nagyon tetszett, hogy lehet egzaktul is értelmezni, valamint úgy is, hogy az érte lenyúló kéz Istené.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.01.01. 19:22:54

@Deepblue Noir: Sajna sok tavalyi film van, ami csak 1-2 hónapos késéssel kerül bemutatásra (nem csak nálunk), de ilyen-olyan módon (sajtóvetítés, fesztivál, stb.) módomban áll látni, vagy épp ellenkezőleg: sikerül lemaradnom egy-egy igazán fontos filmről, amit 1-2 év múlva fedezek csak fel. Vétek lenne ezeket emiatt kihagyni, de persze valahol meg kell húzni a határt (ha visszanézed a korábbi toplistákat, ott aztán volt mindenféle datálású).

Atkakukac1989 2014.01.01. 19:31:21

Azt tudom, hogy évek óta nem rettegtem úgy embertől, mint a The Imposter főszereplőjétől. Amikor először nézed, nem fogod ezt érteni az első 20-30 percben, de mire vége a filmnek teljesen más kép alakul ki a férfiről. Még a nevét sem merem leírni, basszus de féltem utána egész elalvás előtt.

ungverjaland 2014.01.01. 19:43:40

@mildi: De ha más lenne a Gravity vége, akkor a film alapvető szimbolikája és üzenete nem működne.

SPOILER! (csak az kattintson, aki látta a filmet)
www.thedailybeast.com/articles/2013/10/08/alfonso-cuaron-explains-the-darwinian-ending-of-gravity.html

Nyílméregbéka 2014.01.01. 19:53:21

#1. Megosztva: Django Unchained (10/10) és Gravity (10/10)
#2. Rush (10/10)
#3. Flight (9/10)
#4. Silver Linings Playbook (9/10)
#5. Captain Philips (8/10)
#6. The Hobbit: The Desolation of Smaug (8/10)
#7. Lincoln (8/10)
#8. Oblivion (8/10)
#9. Now You See Me (8/10)
#10. Star Trek Into Darkness (8/10)

drazsika 2014.01.01. 20:43:41

az enyém:

10. Zero Dark Thirty
9. The Raid
8. Silver Linings Playbook
7. Stories We Tell
6. Furious 6
5. Upstream Color
4. This is the End
3. Spring Breakers
2. Batman: the Dark Knight Returns, Pt. 1 -2
1. Gravity

Deepblue Noir (törölt) 2014.01.01. 22:21:42

@Zalaba_Ferenc:

tudom hogy problémás, külföldi kritikusok is vitatkoznak rajta:)
viszont az kissé mókás volt, hogy úgy adtak be évvégi toplistákat amerikában, hogy nem látták az amerikai botrányt és a wall street farkasát, persze ez már az ő problémájuk

ungverjaland 2014.01.01. 23:19:26

@Deepblue Noir: De hát erről szól az egész film. Vallás vs. tudomány, kreacionizmus vs. evolúció, illetve hogy mennyire képtelen vagyunk felfogni a helyünket az univerzumban, és mennyire kicsik és jelentéktelenek vagyunk. (Csak pont az a baj, hogy ezeket baromi agresszíven tolja az arcunkba a film.)

Deepblue Noir (törölt) 2014.01.01. 23:26:14

@ungverjaland:

jól mondod, és pont ez a bajom, hogy most végül is ő komolyan gondolta, hogy üzenetet közvetít és/vagy problémákat vizsgál, kérdéseket vet fel, vagy ez csak amolyan ráadás a túlélősztorihoz? mert ha komolyan, hát akkor nem tudom mit gondoljak...
bár nagy jelentősége nincs, pl. már nem sokan beszélnek a prometheusról pedig anno mennyi vitát, blogbejegyzést váltott ki...gravity sem lesz téma mondjuk egy év múlva.

ungverjaland 2014.01.02. 00:16:24

@Deepblue Noir: Szerintem ő alapból ezekből indult ki és erre építette a sztorit. (Nem hiszem h Cuarón egy sima túlélősztorit akart volna csinálni.) Csak valahol forgatókönyv szinten ebből nem sikerült kihozni, amit akartak. A végén az evolúciós vízből való kimászás/felegyenesedés, úszkáló békákkal meg nem tudom mi már kicsit nagyon szájbarágósra sikeredett, de legalább megnyugtató, hogy ezt nem csak én képzeltem bele, hanem tényleg ez volt a koncepció. Csak hát ez akkor is kevés egy érdekes filmhez.

mildi 2014.01.02. 06:35:03

@Zalaba_Ferenc: bocs. a Gravitációt valszeg már látta a blog közönsége, de jobban figyelek majd.
tudom, hogy zsáner. szeretem az egyszerűbb befejezéseket.ízlés dolga. :)

SPOILER
All is lost: a megmentőé, Istené (meg se menekült...)

@ungverjaland: ez igaz.

MrRaizy 2014.01.02. 11:54:02

Érdekes egy top 10, az biztos. Amikor meg láttam az Only God Forgives-et egy kicsit elámultam, hogy most tényleg a legjobb 10-et olvasom, de hát kinek mi. Abba biztos voltam, hogy megosztó film, de, hogy ennyire.

A saját top 10-em valahogy így nézne ki:

1. Mud (Számomra nem csak az év legjobbja, de talán az egyik legjobb film, amit valaha láttam)
2. Django Unchained
3. Gravity
4. The World's End
5. Before Midnight
6. Side Effects
7. The Hunt
8. The Master
9. Prisoners
10.Drinking Buddies

Deepblue Noir (törölt) 2014.01.02. 13:09:37

@ungverjaland:

hát ha igazad van, akkor valami nagyon félrement, de az akadémiának tetszik, meg a közönségnek is, úgyhogy a pár fanyalgó nem sokat számít:)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.01.02. 13:35:31

@Zalaba_Ferenc: Megnéztem a The Imposter-t, és tényleg egy ütős élmény volt, kösz az ajánlást. A temérdek ilyenkor szokásos toplista közül eddig ez volt az első olyan, amit nem láttam, és nagy kár is lett volna kihagyni.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.01.02. 13:42:49

@MrRaizy: Mud SPOILER!!!

Nagyon bírtam a Mudot, de a végét annyira már nem szerettem. Tetszett, hogy belevittek egy csöppnyi miszticizmust (hogy a címszereplő kicsit olyan volt, mint egy szellem, kinek eltűntek a lábnyomai, meg ő maga is hol feltűnt, hol eltűnt), és szerintem óriási ziccert hagytak ki azzal, hogy a befejezést egyértelművé tették. Számomra sokkal erősebb lett volna, ha simán csak eltűnik a fickó, és soha nem derül ki, hogy mi történt vele. A másik gondom az volt, hogy a miszticizmust tulajdonképpen a srácok kölcsönözték a figurának, ezért nem ártott volna, ha a film végig az ő szemszögükből közvetíti az eseményeket.

exilis 2014.01.02. 13:53:45

All is lostot épp most néztem meg. Egyszerűen semmilyen érzést nem váltott ki belőlem a főhős, nem tudtam beleélni magam a helyzetébe, untam az egészet. Ha már végig igyekeztek realistán ábrázolni a helyzetet, akkor a végső jelenet giccsességét sem tudom hová tenni. És színészóriás ide vagy oda, egy fiatalabb életerősebb főhős kellett volna ide, nem egy ilyen csoszogó tata 10/5.

(Már a Mamma Mia is azért vérzett el nálam, mert 60 éves csoroszlyákkal játszatták el a negyvenes nők szerepét - a szépasszonyt játszó Meryl Streep 60 volt, míg pl. a férfipartner Colin Firth 49 - egyszerűen olyan módon kizökkent a filmélményből, annyira kilógott a lóláb, hogy nem tudom maradéktalanul élvezni )

Deepblue Noir (törölt) 2014.01.02. 14:05:21

mondjuk én nem szeretik listázni, nem angol nyelvű filmeket meg alig láttam, mondjuk hibái ellenére a HOLY MOTORS mindenképpen nézni való.

1. Passion
2. Side effects
3. Blue Jasmine

legközelebb ahhoz hogy jók legyenek, bár nem igazán lettek: Zero Dark Thirty, The Master

legirritálóbb kritikusok által szeretett film: Before Midnight, Gravity

Deepblue Noir (törölt) 2014.01.02. 14:11:00

@Deepblue Noir:

viszont pár érdekes film még kimaradt, azok nyilván módosíthatják a "listámat".

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2014.01.02. 16:12:27

Az About Time-ot hiányolom (egyebek mellett), igaz nem csak a te listádról.

Repce Manó 2014.01.02. 18:30:22

A szigetországba való evakuálásom miatt ebben az évben nem voltam túl dolgos a mozizás tekintetében, de az a három film (Gravitáció, Gonosz halott, Star Trek 2) amit láttam, inkább az év csalódásai listámat gazdagítanám. Holnapra viszont foglalva van a jegy a Wall Street farkasára, remélem lesz azért egy közös pontom veletek.

DeadlyGr 2014.01.02. 22:44:14

John Dies at the End
egy őrült, fékevesztett filmmel indult az év, igazi mindfuck és nem spoileres a címe.
Samsara
bár nem ér fel a Baraka szintjéhez, de hasonlóan gyönyörű és elgondolkodtató film, amit egyszerűen jó nézni.
Lo imposible (The impossible)
végig drukkolsz és végig izgulsz azért, hogy ez a hihetetlen és lehetetlen történet ne olyan véget érjen, amit vársz.
Iron Man Three
Shane Black letette az asztalra azt az Iron mant, ami hangyányit jobb, mint az első és ugyanolyan szórakoztató.
Trance
Danny Boyleban lehet bízni, még ha ez elsőre nem is tűnt olyannak. aztán mikor kijöttem a moziból még sétálnom kellett egy-két megállót, mire átgondoltam a látottakat.
Odd Thomas
ez valószínűleg csak az én toplistámon lesz megtalálható. ugyanazt az érzést és élményt adja, mint a könyv, aminél soha jobb ponyvát.
Filth
végig mocskos, végig bunkó és mégis pokolian szórakoztató nézni.
Gravity
bár a beleélés hiányzott, de olyan eszméletlenül pörgős túlélőtörténet, hogy pislogni sincs nagyon idő.
Silver Linings Playbook
ennek a két szerencsétlen embernek a sorsa muszáj, hogy elcsesződjön. és csak várod és várod, hogy mikor.
Jagten
a dánok nem beszélnek sokat. de szart keverni azt tudnak. kimászni belőle pedig nem biztos, hogy sikerül.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.01.02. 23:08:16

@J. Bauer: Néhány másik társával együtt azt is fájó szívvel hagytam le - pedig a shortlisten ott volt.

Tóth Nándor Tamás 2014.01.10. 17:10:40

"A nagy szépség azon ritka filmremekek egyike, melyet legalább annyira izgalmas értelmezni és érteni, mint érezni." - de jól fogalmaztad meg, tényleg ilyen. Nekem a legjobb volt a Mielőtt éjfélt üt az óra mellett.

szkristof92 2014.01.10. 23:07:39

Az enyém (ha már mások is felsorolták):

10. Ain't Them Bodies Saints
9. Pain and Gain
8. Star Trek- Into Darkness
7. Drug War
6. Captain Philips
5. Prisoners
4. Django Unchained
3. The Wolf of Wall Street
2. Rush
1. Gravity

Deepblue Noir (törölt) 2014.01.10. 23:25:21

@szkristof92:

az biztos, hogy az év legfontosabb filmje a wall street farkasa. még látni sem kell, elég olvasni a nézők véleményét, vitáit. egészen érdekes dolgok derülhetnek ki így...

szkristof92 2014.01.11. 11:36:01

@Deepblue Noir: Facepalm.
Úgy értettem, hogy mások is felsorolták a listáikat, így én is felsoroltam a magamét. Láttam a Wall Street farkasát és igenis kurva jó.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása