aeon flux

ready for the action now, danger boy?

szókátrány: a komornyik [the butler] (2013) Zalaba_Ferenc
2013. november 20. 09:40:00

Kategória: film 8 komment

Cecil Gaines (Forest Whitaker) nyolc amerikai elnök mellett szolgált komornyikként, és mint mesterségének legjobb űzői (Hogy van, Mr. Stevens?), munkásságának 30 éve alatt mindvégig észrevétlen tudott maradni, és ami még fontosabb: pártatlan, mert mint kiderült, a Fehér Házban nem tűrik a politizálást. No persze, a XX. század Amerikáját átszövő polgárjogi események alól végső soron ő sem tudta kivonni magát, főleg, hogy nagyobbik fia (David Oyelowo) minden egyes fontosabb eseménynél ott hangoskodott a déli egyetemi tüntetésektől kezdve Martin Luther Kingen át a Fekete Párducok megalakulásáig.

Szóval a feketék is megkapták a maguk Forrest Gumpját, csupán Lee Daniels (Precious) változatában kevesebb a humor, több a pátosz, rosszabbak a maszkok és sokkal, de sokkal erőltetettebb az ÜZENET. De annyi baj legyen: mióta Obama az elnök, a polgárjogi kérdések ismét fontosak lettek, hisz a nagy emancipációs, gazdaság- és társadalomépítős hullám levonulását követően kiderült, hogy a rabszolgaságnak még korunkban is vannak hozadékai. Jól jött hát az érintetteknek egy ilyen képeskönyvjellegű panoptikum, amely didaktikusan, de nem unalmasan kartotékozza a múlt század legfontosabb polgárjogi eseményeit, de kizárólag a felszínen maradva, hogy még egy kívülálló se tudja elveszíteni a fonalat.

Lee Daniels rendezői stílusában a lírikus (esetenként patetikus) hangnem mindig is kéz a kézben járt a földhözragadtsággal és a mocsokkal, és ez most sincs másként: egy jelentéktelennek tűnő, természetesen egyszerű jelenet (pl. egy családi vacsora) bármelyik pillanatban átfordulhat egyenes hátú szónoklásba, és a képek is ekként váltakoznak: a szemcsés, remegő amatőrfilmes jelleget megkomponált promóciós felvételek váltják, és fordítva. Mindez mégsem zavaró, hisz a színészek (Whitaker, a feleségét alakító Oprah Winfrey, Oyelowo, meg úgy általában mindenki) elviszik a hátán a hullámzást, és ha más nem, azt mindenképp szórakoztató látni, ahogy újabb és újabb B-vonalas színész tűnik fel egy-egy "A-vonalas" elnök szerepében.

Címkék

politika kritika john cusack 5csillagos robin williams alan rickman forest whitaker terrence howard liev schreiber james marsden biopic kritika szokatrany lee daniels

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr145645082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.11.20. 11:08:36

Lee Daniels stílusa nekem bejön még akkor is, ha a filmjei nem mindig.

A Precious egy nagyon jó filmje volt. Az újságos fiúban is voltak nagyon jó dolgok, de az összességében nem jött át.

Ezt a filmjét már akkor kinéztem, amikor megjelent az első előzetes, poszter. Forest Whitakert kedvelem, úgyhogy remélem hamarosan látni is fogom a filmet.

Kérdés: Árnyékboksz jó film? Ahhoz még nem volt szerencsém.

TomPowell25 2013.11.20. 15:16:47

Nem tudom. Lehet, hogy csak túl érzékeny lelkületű vagyok ilyen téren, vagy csak nem túl szerencsés a megfogalmazás, de a szemem automatikusan rángani kezdett a "B-vonalas színész" megfogalmazás láttán a poszterre szinte ki se férő nagy neveket nézve.

www.fanpop.com/clubs/alan-rickman/images/24502081/title/fanart-fanart

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.11.20. 15:42:46

@TomPowell25: Hogy gyorsan rövidre zárja a szemrángásodat :), a B-vonalas itt a sztárerőre vonatkozik, nem pedig a színészi kvalitásokra. Azok (többnyire) hibátlanok.

TomPowell25 2013.11.20. 17:19:02

Sejtettem, hogy így értetted, ezért is írtam, hogy túlontúl érzékeny lelkületű vagyok ilyen téren, ami nem várt biológiai folyamatokat indukál nálam.:)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.11.20. 17:30:54

@TomPowell25: Hát akkor azzal azért egyet kell értened, hogy ezek azért nem olyan nagy nevek.

TomPowell25 2013.11.20. 18:15:10

@Zalaba_Ferenc: Persze, csak valahol furcsa nekem, hogy egy Williams, egy Cusack vagy egy Rickman, akiket már gyerekkorom óta ismerek, és megannyi nagyszerű filmben láttam, úgymond nem nagy nevek (mondjuk Williams valamikor még az volt). Ilyen téren sz*r dolog ez a sztárstátusz (és az élet), meg A és B-vonal, ahol előbbibe olyanok tartoznak, akiknek semmi közük nincs a színészethez, míg utóbbiba pedig olyanok, akik gyakorlatilag akármit eltudnának játszani Oscar-díjas szinten, akár egy állólámpát is.:S

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.11.20. 18:32:40

@TomPowell25: De azért megnyugtatlak, hogy valószínűleg ők sem éheznek. :) És inkább játszanak ilyenekben 1-2 mondatos szerepeket, mint olyan szintű mocskokban, min ahová Mickey Rourke süllyedt vissza nagyon gyorsan.

TomPowell25 2013.11.20. 18:49:21

@Zalaba_Ferenc: Igen, ezzel én is tisztában vagyok.:) Egyébként hasonlóképp vagyok ezzel én is, mert egy pár mondatos mellékszerep szerintem sokkal hálásabb tud lenni színészileg, hogy abban a pár percben kitűnjön az ember. Rourke meg... ááá, inkább hagyjuk. Rajta már az se segítene, ha az Én, Frankensteinben ő játszaná a szörnyet, minden fajta smink nélkül.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

  • Dobrovolszky Miklós: Amúgy az senkinek nem tűnt fel, hogy itt nem az idegenek a rosszfiúk. Itt az történt, hogy az amer... (2026.06.04. 05:27) kritika: csatahajó [battleship] (2012)
  • jacyjevan: Interesting to see how box office numbers change over time. Audience taste really keeps evolving, ... (2025.12.18. 19:17) magyar box office: százegymillió éj
  • jacyjevan: Good read overall. Box office numbers don’t always reflect real popularity anymore, especially wit... (2025.12.18. 18:56) magyar box office: sötét út
  • Kerma: Rengeteg kritika van itt, ez totál sok munka! Gratulálunk! Egy jó film tele van jobbnál jobb képek... (2024.05.13. 14:52) hazai bemutatónaptár 2019
  • Kerma: Nem gondoltam volna, hogy filmekről ilyen sokat és ennyi érdekeset lehet írni! Köszönjük a cikket!... (2023.07.03. 10:46) usa box office: új élmény
  • Utolsó 20

Filmes naplók

süti beállítások módosítása