Néha elég, ha csak az egyik alkotóelem kiemelkedő, és az amúgy standard elemekből felépülő portékád máris kitűnő minősítést érdemelhet. A 2 kaliber 2 címszereplője, az egymás tudta nélkül beépült, aztán többszörösen átvert ügynökpáros között van kémia. Méghozzá nem is akármilyen. A másik húzása legalább annyira hatékonyan megy, mint a közös meló, ezért aztán azon is viszonylag hamar túlteszik magukat, hogy tulajdonképpen egymás lebuktatásán dolgoznak (egy nagyobb zsákmány reményében persze), amihez néha elengedhetetlen egy-egy kölcsönös comb- vagy váll-lövés. Ahhoz ők túl lazák és túlságosan bírják egymást, hogy ezen fennakadjanak.
Mint ahogy nézőként sem szabad az ilyesmiből nagy ügyet csinálnia: a 2 kaliber egy olyan alternatív világban játszódik, melyben mindenki rosszban sántikál, és melyben hőseink általában már a reggeli kávé előtt átvészelnek egy orosz rulettet vagy valami ehhez hasonló mulatságot, ezért nem restek például Mexikói Einsteinnek szólítani egy levágott fejekben utazó drogbárót (Edward James Olmos) vagy megrohanni egy katonai bázist, csak hogy válthassanak néhány szót egyikük felettesével.
Denzel Washington és Mark Wahlberg pofátlanul énközpontú, vakmerő és magabiztos jelenléte simán elviszi hátán azt a filmet, amely voltaképp semmilyen újdonsággal nem szolgál: mostanság már nem olyan nagy vasziszdasz megidézni a 80-as, 90-es évek stílusait, akciók és fordulatok terén meglehetősen fapados, sőt még a humora sem az az ezerszer idézhető (habár a szinkron ezúttal jól teljesít), de mivel Denzel és Mark olyan nagy örömmel, olyan széles vigyorral az arcukon szállítják őket, nem tehetsz mást, mint velük röhögsz.