aeon flux

ready for the action now, danger boy?

exkluzív: négy magyar thor - sötét világ plakát Zalaba_Ferenc
2013. szeptember 06. 16:30:00

Kategória: film 17 komment

A Marvel Moziverzum második fázisának második fejezetén sok múlhat, hisz nézetességéből kiderül, hogy a Bosszúállók hány további embert rántott be a Marvel világába, mennyivel többen lesznek kíváncsiak Thor további kalandjaira, kinek első bevetésére 180 millió dollárt költöttek Amerikában (ami aprópénz Vasember teljesítményéhez képest, aki a második fázisra már bőven bevezetett karakterré vált). Természetesen a Marvel hosszú időre tervez, de ha azt látja, hogy a bemutatkozásuk előtt szélsőségesnek számító hősei oszlopos tagokká válhatnak a képregényfigurák Panteonjában, akkor még merészebb figurákat, még nagyobb álmokat mernek majd megvalósítani. 

thor_the_dark_world620.jpg

Mindenesetre a Thor: Sötét világ sem nélkülözi majd az odaadást. Ezt bizonyítandó néhány tény:

  • Az Asgard utcáit ábrázoló díszlet lesz a Marvel Studios történetének legnagyobbika jól kiépített kocsmákkal, boltokkal, stb.
  • A stáb Izlandon forgatott, ahol különböző szögekből filmezve digitálisan rögzítették Európa legerőteljesebb vízesését, a Dettifosst, hogy ezt később az utómunkálatok során számítógépen is újra megalkothassák. A különböző forgatási helyszíneket és a színészek és a stáb szálláshelyeit több órás autóút választotta el egymástól
  • Jane Foster (Natalie Portman) londoni apartmanjához Portman anyja szolgáltatott gyerekkori képeket, a lány zongoráján pedig a "Thor the Thunder God" névre hallgató kotta figyel.
  • 30 különböző súlyú kalapács készült, kinézete pedig sokat változott a Bosszúállók óta: az új változaton jobban látszik, hogy ősöreg szerszámról van szó.
  • A csatajelenetekhez több mint félezer fegyver készült, melyek 140 egyéni dizájnt takartak.
  • Thornak 15 különböző kosztümje volt attól függően, hogy épp milyen jellegű mutatványt kellett végrehajtania.
  • A Sötét elfek öltözetén  100 ember dolgozott három és fél hónapon át. Számukra összesen 40 ruházat készült.
  • Christopher Eccleston (Malekith) és Adewale Akinnuoye-Agbaje (Algrim) egyaránt memorizálta a film kevéért megalkotott nyelven írott szövegüket.
  • A stáb többek között Greenwichben is forgatott, ezt a helyiekkel levélben tudatták: összesen 4.000 levél került kipostázásra.
  • A stáb Stonehenge-nél is dolgozott, de kizárólag a látogatási órákat megelőzően (kora reggel). A kövekhez senki sem érhetett.

És most, hogy ilyen ügyesen végigolvastad a fenti triviát, jutalmul tekints meg négy exkluzív magyar plakátot a filmről, melyet a Fórum Hungary bocsátott rendelkezésünkre. A Thor: Sötét világ 2013. november 14-én kerül a magyar mozikba.

poster_thor-the_dark_world04_hun.jpg

poster_thor-the_dark_world02_hun.jpg

poster_thor-the_dark_world03_hun.jpg

poster_thor-the_dark_world01_hun.jpg

Címkék

comics marvel thor natalie portman forum hungary anthony hopkins poster superhero exkluziv chris hemsworth tom hiddleston poszter magyar

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr175498265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Llew 2013.09.06. 17:03:20

A plakátokat miért kell elbaszni ezekkel a korhatár szarokkal?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.09.06. 17:11:46

@Llew: Tetszetősek ezek a szépen artikulált költői kérdések.

marcias 2013.09.06. 17:17:05

Szerintem a korhatár-besorolás célja, hogy felhívja a figyelmet magára. Minden plakáton egységesen, ugyanott van használva. Önmagában ebbe nem tudok belekötni.

Wintermoots (törölt) 2013.09.06. 17:25:01

@marcias:

csak hát ha jól tudom, x kivételével minden más esetben a moziban csak figyelmeztetnek a korhatárra, de nem tiltanak ki a vetítésről. akkor meg igazából mi értelmük is van már a plakáton?

marcias 2013.09.06. 17:45:02

@Wintermoots: Hogy esetleg anyuka elengedje-e a gyerekét a moziba. Vagy vegyen-e rá jegyet, amikor áll a pénztárban, és nem tudja, mit nézzenek. De amúgy sem tudom, hogy jó tudod-e.

Wintermoots (törölt) 2013.09.06. 18:02:40

@marcias:

azon túl, hogy máshonnan is lehet tájékozódni ill. moziban plakát mellé, műsorra stb. is ki lehet írni, még ha értelme van is korhatárkarikának a plakáton, aligha ekkorának. vagy ha már ezt szeretnék, lehetne ízlésesebb, nem sárga-fekete, és mondjuk alul középen, nem ott, ahol most.
no nem mintha ez lényeges kérdés lenne.

Drakeamarth 2013.09.06. 19:31:21

A 3. poszteren Natalie Portman feje inkább egy Mónika showba illene.

Llew 2013.09.06. 19:44:13

@Zalaba_Ferenc: :D
Egyszerűen nem tudom megszokni őket, főleg, ha jó posztereket rontanak el.

ramika14 2013.09.07. 10:05:05

Nekem bántja a szemem. Mármint úgy értem, hogy túl élesek a képek. Főleg a 2. és a 3. plakát.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.09.07. 10:28:11

@Drakeamarth: ABSZOLÚT!AMikor azt mondja az élettársának, hogy "Tá ágy suttyó gáci vágy!"

Shopping 2013.09.07. 10:42:51

Amíg nem ìrtátok, nem is vettem észre a korhatár besorolást. Ránézésre a felület 5%a.

Egyet ne feledj. Az emberek 90% a, nem olyan okos mint te, nem tud/nem akar utánanézni más forrásból, hogy mi a besorolás. Tehát ha a plakáton nem tüntetik fel, akkor sosem fogja megtudni, és " tévedésből" elmegy megnézni az 5 éves gyerekével .

Hidd el, ilyenek a népek....

Kick-Ass 2013.09.07. 11:07:06

Hát nem tudom... tavaly például egy 6-7 évesnél biztosan nem idősebb kislányt vittek a szülei az Amerikai Pite 4-re. Pedig elég feltűnő volt a 18-as karika a plakáton. :D

Kovács Erzsébet 2013.09.07. 11:19:49

@Kick-Ass: Szegényke, szerintem még túl fiatal volt ahhoz, hogy egyáltalán árthassanak neki azok a tizennyolckarikás poénok. :-)

Shopping 2013.09.07. 11:25:28

@Kick-Ass: Nem vagyok Putyin, de az ilyentől úgy egy hétre elvenném a gyerekét, hogy el tudjon gondolkozni...

De lehet hogy az ekkora gyökér " szülők" inkább örülnének az egy hét szabadidőnek, és gondolkozás helyett moziba mennének, és még örülnének is hogy a gyerek jegy árát megspórolják...

Démonmac1 2013.09.07. 12:40:28

Ezeket a plakátokat gyűjteni szokták a fanatikusok, szerintem teljesen jogos az első kérdés.
miért kell rátenni az az ocsmány oda nem illő szart?

Rodolfo63 2013.09.07. 13:18:11

@Démonmac1:

"Ezeket a plakátokat gyűjteni szokták a fanatikusok, szerintem teljesen jogos az első kérdés.
miért kell rátenni az az ocsmány oda nem illő szart? "

talán mert előírás?

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása