aeon flux

ready for the action now, danger boy?

2012 tanulságai a hazai mozikban Takács Máté
2013. január 01. 20:06:54

Kategória: film 19 komment

A 2012-es évben sem volt túl sok új a nap alatt a hazai mozikban a közönség választásait illetően, de azért meg kell hagyni, az egyre szaporodó indokolatlan bukások mellett pozitív irányban is még éppen elégszer csalódhattunk. Mi most segítünk mindenkinek abban, hogy a helyes következtetéseket vonja le az elmúlt moziévad eseményeiből – és ezek tükrében álljon hozzá a 2013-ashoz.

2012_hazai.jpg

Ha animáció, akkor DreamWorks. #1
A Csizmás, a kandúr ugyan erőteljes löketet kapott a Shrek-filmekkel, mégis figyelemreméltó, amint összes, 2011 karácsonyára felsorakozott vetélytársát lepipálva két nyávogás között bevette a 300 ezer nézős határt. 400 millió forintot megközelítő bevételével a UIP filmje még a bevételi öröklista első 50 helyezettje közé is bedorombolta magát.

Sportolni nem szeretünk, főleg, ha nem tudjuk, hogy kell.
A Pénzcsináló bemutatása mellett két érvet láthatott az InterCom: 1.) Oscar-esélyes alkotásról volt szó 2.) Brad Pittet a hazaiak is kedvelik. A kísérlet azonban kudarcot vallott; a baseball körül forgó film 15 ezer néző alatt rekedt, úgyhogy a tételt, miszerint Magyarországon a sportfilm tabu, csak megerősíteni sikerült megtörés helyett. Nem is csoda, hogy Az utolsó csavar (Trouble with the Curve) csak DVD-n jelenik meg.

Magyar filmbe külföldi színészek kellenek. #1
Az S.O.S. Love! - Az egymillió dolláros megbízás távolról sem hozta azt a szintet, amit a nagy sikerű előd (S.O.S. Szerelem!) és az első magyar 3D-s alkotás titulusa igényelt volna, de Billy Zane és Daryl Hannah hathatós közreműködésével így is a legnézettebb lett a 2011-ben bemutatott hazai alkotások közül 37 ezer látogatójával.

A szájhagyomány egy létező fogalom.
Erre a 2011. december 22-én bemutatott Életrevalók a legtökéletesebb példa, alighanem a komplett '89 utáni mozizást figyelembe véve. A Budapest Film gondozottja ugyanis januárban folyamatosan növelt heti szintű látogatóin, hónapokig játszották még a multiplexek is és még mostanság is bele lehet futni a moziműsort lapozgatva. Minden idők legsikeresebb nem angol nyelvű filmje 1,4 millió forintos első hétvégét követően 110, azaz száztíz millió forint fölé jutott, kenterbe verve olyan blockbustereket, mint az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló vagy a Vasököl. 9 kópián 92 ezer néző – megismételhetetlennek tűnő bravúr.

Adam Sandler nőként nem olyan vicces, de azért megjárja.
A Jack és Jill nálunk sem ért a közkedvelt komikus korábbijainak nyomába, de így is lazán vitte a 100 ezer nézős határt (sőt a 120 ezrest is), amiben azért a jó időzítés is szerepet játszott. Legalábbis hinnünk kell ebben.

Sherlock Holmes népszerű, ha Robert Downey Jr. játssza.
A Sherlock Holmes 2010 januárjában az Avatar sodrása ellenére vonzott 228 ezer magyart, amire az Árnyjáték két évvel később még lapot is húzott: az InterCom bemutatójára csaknem 275 ezren ültek be, úgyhogy az amerikaiakkal ellentétben mi az első résszel épp csak rákaptunk a viktorináus nyomozósdi ízére. Robert Downey Jr. vitathatatlanul a magyarok egyik legnagyobb kedvence, Guy Ritchie meg mindig is az volt.

sherlock_holmes_2_small.jpg
Muppet show? Az mi?
Amerikában folytatásra ingerlő számokat produkáltak Muppeték, nálunk azonban teljesen hidegen hagyták a Csizmás Kandúrban, a Táncoló talpak pingvinjeiben, Alvinban és a mókusokban elmerült családokat. A Brekiékre kíváncsi 25 ezer néző a következő showt így alighanem csak korongon élvezheti majd, de azért bízzunk benne, hogy a Disney jókedvében lesz, mikor a kelet-európai régió adatait böngészi.

A svéd nyelvnél jobb az angol, főleg akkor, ha magyar.
A tetovált lány első adaptációja derekasan helytállt 2010 nyarán, ám Stieg Larsson regénye valódi figyelmet (100 millió forint feletti bevételt) csak az amerikai változattal nyert – abban is segedelmére volt, hogy szinkronizáltan, a 18-as karikát kompenzálva zajlott a nyomozgatás.

Sherlock Holmes nem népszerű, ha nem Robert Downey Jr. játssza.
Így hát a hosszú idők után az első magyar ifjúsági filmként beharangozott Sherlock Holmes nevében gyerekszereplői csekély eséllyel csatlakoztak be a családi filmekkel elárasztott januári forgatagba. A produkció 22 kópián nyitott és mindössze ezer embert vonzott az első hétvégén.

A szinkron se segít mindig, ahol kellene. #1
A Ristretto Distribution mindent a nézők kedve szerint alakított a Suszter, Szabó, Baka, Kém bemutatójával, hiszen viszonylag hamar és országos szinten prezentálta e könyvadaptációt, ráadásul feliratos és szinkronizált kópiák egyaránt elérhetőek voltak belőle. Ám nem minden papsajt, pláne egy régimódi brit kémsztori, aminek 15 ezer nézős eredménye után a forgalmazó csendesebben képviselte magát az esztendő hátralévő részében.

A 3D segít, ahol kell.
Ahogy A Kaptár- és a Végső állomás-sorozatot, úgy az Underworld-szériát is a gödör aljáról rántotta vissza a térhatás (és a hozzá párosuló szinkron). Az ébredés ezzel a plusszal fel tudott érni az első két epizód 50 ezer nézős teljesítményéhez, kikerülve a harmadik csorbáját.

Margaret Thatcher vonzóbb, mint Katherine Heigl.
A premier hétvégéjén ölre ment egymással A Vaslady és A szingli fejvadász, ám a hosszú távú sikerhez nem árt megállapodni: a szinkronizált vígjáték végül feleakkora közönséget toborzott, mint Meryl Streep Oscar-jelölt –és még a síron túl is házas– szerepe. Úgy tűnik, a magyarok nagyon kíváncsiak a brit hatalombirtoklókra, hiszen A királynő és A király beszéde után A Vaslady is szép sikerré vált a maga 77 ezer látogatójával.

Hiába az új dimenzió, a Baljós árnyak nem lett jobb film.
Akadt, aki 1999 után ismét csalódottan jött ki a Star Wars saga leghírhedtebb epizódjának éjféli vetítéséről, arra panaszkodva, hogy a 3D nem radírozta ki Jar Jar Binkst, sőt az egész térhatás egy nagy bantapudu. (Ők lesznek az elsők, akik jegyet váltanak A klónok támadása 3D éjféli vetítésére.) A film azonban két héten át újra vezette az országos toplistát, és pont elegendő ismétlőt (vagy bepótlót) talált magának ahhoz, hogy visszakaparintsa a legnézettebb film titulusát az Avatartól (1,217,053): 1,196,113 + 55,418 = 1,251,531.

star_wars_the_phantom_menace_3d_small.jpg
3D-s újrából csak élőszereplőset kérünk, köszönjük.
A szépség és a szörnyeteg 3D bemutatóját követően már körvonalazódott, hogy nálunk távolról sem olyan jó üzlet a Disney klasszikusainak felmelegítése, mint a tengerentúlon. Novemberben a Némó nyomában 3D minden kétséget eloszlatott efelől, így a Szörny Rt. 3D hullott is ki a Fórum Hungary repertoárjából.

Filmek közt cinkes, aki néma – még ha Oscar-díjas is.
A némafilmes egy sereg hendikeppel indult neki a hazai toplistáknak: fekete-fehér, francia és hát néma. Ezt a díjeső csak félig-meddig bírta kompenzálni, A bombák földjén pár évvel korábban jobban kamatoztatta az ingyen jött hírverést. A némafilmes 20 ezer eladott jegyével a legkevésbé nézett "legjobb film" lett a hazai box office történetében.

Magyar filmbe külföldi színészek kellenek. #2
Helen Mirren jót tett Az ajtónak, de ha van magyar alkotó, aki még számít a közönségnek, akkor az Szabó István. És persze az sem utolsó tényező, hogy a közismert rendezőt és színészt közismert szerző, nevezetesen Szabó Magda is erősítette. A Mokép bemutatója így lett 2012 leglátogatottabb magyar filmje félszáz ezer körüli nézőszámmal.

Fekszik a felsorolós filmcím.
A Cirko Film és más forgalmazó (Szex, szerelem, olaszok; Szerelem, pasta, tenger) is járt már jól azzal, hogy nem bonyolította túl a keresztelőt: vett három központi elemet a film történetéből és vegyék-vigyék. A SuperClasicóból Bor, tangó, kapufa lett, mire több mint 10 ezer néző jött. A következő alkalommal e megbízható formátum már némi lustasággal párosult: Rúzs, reptér, satöbbi.

A horror továbbra is a frászt hozza ránk, csak nem úgy.
A fiatalok egyik legkedveltebb és mindig igényelt műfaja nálunk már hosszú ideje képtelen boldogulni a mozikban, mégis akad minden évben néhány bátor versenyző, melyek aztán látványosan felsülnek – már ha egyáltalán felsülésnek lehet nevezni, ha azt hozzák, amire mindenki számít. Az ördög benned lakozik elsöprő amerikai sikerét látva a Paramount minden külföldi centet is meg szeretett volna kaparintani, így a UIP a biztos halálba kényszerült küldeni a filmet. Legalább kiderült, hogy négy és félezer elkötelezett horrorrajongó él ma Magyarországon.

Tömeg = nyomor.
A március huszonkettedikével kezdődő hétvége kész vérfürdőt hozott: négy nagy forgalmazó négy nagypályás filmet küldött a ringbe, amiből három odaveszett. Míg a Fórum Hungary többé-kevésbé sikernek könyvelhette el Az éhezők viadalát (csaknem 100 ezer néző látta a feliratos könyvadaptációt), addig a többiek kapkodták a levegőt: a Fehér pokol (ProVideo) és a Csempészek (UIP) az év legnagyobb bukásai közé nyert bebocsátást 20 ezer néző alatti eredményével, és Az igazi kaland (InterCom) sem járt sokkal jobban alig 30 ezer érdeklődőjével. E gyászos víkend krónikája az év egyik legkommenteltebbje lett blogunkon.

thehungergames620_02.jpg
Ugyanazt a szart csak másfélszer lehet eladni nekünk.
A titánok harca 2010-ben, a 3D-láz közepette érte el az ókorban játszódó látványos kalandokat kedvelő hazánkat, meg is nézte nyomban 155 ezer lelkes érdeklődő. A hírhedten rossz térhatás-effektek és Louis Leterrier történet-dózerolása azonban rossz emléket hagyhatott bennük, hiszen A titánok haragjára már csak nem egészen 100 ezren neveztek be.

A pitét felmelegítve is finomnak találjuk.
Az Amerikai pite-széria hatalmas sikertörténet Magyarországon, s meglepő módon ez az állítás a kissé későn érkezett negyedik résszel sem veszített aktualitásából. A találkozó már az első hétvégén csaknem 100 millió forintot kaszált, összesen pedig több mint negyedmillióan látták.

A Titanicot jobban szeretjük, mint a Nyócker!-t.
Egyazon hétvégén rajtolt el a nevezetes ill. a hazai filmsiker 3D-s újrája; előbbi 45 ezer látogatóval toldotta meg amúgy sem megvetendő 1,02 millióját, utóbbi eredményének megismeréséhez pedig nem árt magánnyomozót fogadni.

Azt is 3D-ben néznénk, amit nem lehet.
A Csatahajó minden ízében térhatásra gyúrt matéria, mégsem tülekedett ki egy hajó- vagy Liam Neeson-orr sem a vászonból, s ezt a hazai közönség tapinthatóan zokon vette. Mivel azonban látványos volt, 105 millió forintot így is összedobtunk a UIP gondozottjára.

A Blikk-olvasók is járnak moziba.
Torrente hazai rajongói alighanem kevésnek bizonyultak volna a Parlux erőfeszítéseinek igazolásához, ám a forgalmazó tudta, hol kell kiegészítő érdeklődők után nézni: a bulvárlapokban amúgy is sok a tapló, akit meg még meg is lehet nézni taplóskodás közben, az kell, mint egy falat kenyér. Így okozott kisebb meglepetést a Torrente 4. dobogós helyezést érő nyitányával.

Egy szuperhős nem szuperhős, féltucattal már kiegyezünk.
A Bosszúállók népszerűsége messze túltett minden korábbi egyéni filmén, hiszen a Fórum Hungary terjesztése átlépte a 300 ezer nézős határt, míg korábban a 100-200 ezer is teljesíthetetlen kihívást jelentett. Ezzel a nagy ugrással persze csak idomultunk a világ többi részéhez.


Scherer Péter viccesebb Sacha Baron Cohennél.
A Borat ugyan jól muzsikált idehaza (77 ezer néző), a Brüno számaira (34 ezer néző) rápillantva aligha csodálhatjuk, hogy a UIP megcselekedte azt, amit InterCom és a Fórum Hungary elmulasztott: leszinkronizáltatta Sacha Baron Cohen művészetét. Az adatok őket igazolják: 125 ezer néző váltott jegyet a filmre, s közülük csak nagyon kevesen abban a hitben, hogy Charles Chaplin örökbecsűjéhez lesz szerencséjük (3D-ben).

A Halált mindig szívesen látjuk.
Olyannyira kapkodunk a Halál (leánykori nevén: Nyolcadik Utas) minden felbukkanása után, hogy a borzasztó Alien vs. Predator után még a folytatás, azaz a AvP: Requiem is túl sok nézőt csalt tőrbe. A Prometheus ezek után ellenállhatatlannak bizonyult 3D-s felszereltségével, és mivel júniusban csak az EB jelentkezett kihívójaként, jó hosszan időzött a toplista élmezőnyében. Az InterCom majd' 225 ezer nézőnek örvendhetett.

Ha animáció, akkor DreamWorks. #2
Itthon ugyan csökkenő tendenciát mutat a széria szereplése (szemben az amerikaival), a Madagaszkárra még így is automatikusan vált jegyet a magyarok igen jelentős szelete. A DreamWorks Animation a legtöbb esetben olyan figurákat kreál, akiket nagyon megszeretnek a hazaiak (érdekes, ezzel együtt beszédes kivétel: Kung Fu Panda), s ebben vélhetően annak is szerepe van, hogy a TV2 minden hosszú hétvégén őket sugározza. A Madagaszkár 3. –amely egyébként meglepő módon a legjobb a trilógiából– 2012 megannyi animációs filmje közül a második legnézettebb lett több mint 330 ezer eladott jeggyel.

A horror hatványozottan a frászt hozza ránk, ha trash (de továbbra sem úgy).
Dupla adag minden, fele annyi néző (se). A Piranha című filmmerénylet istápolását a Fórum Hungary vette át az első résszel befürdő Budapest Filmtől, szüntelenül bízva abban, hogy a horrorkedvelők egyszer csak előbújnak barlangjukból. A Piranha 3DD azonban világraszóló bukta lett kevesebb mint ezer nézős startjával, így három hétvége után ki is pucolták a mozikból.

A Föld kerek, még sincsenek rockerek.
A rockzene nem kelendő portéka a magyar mozikban, elég megkérdezni a UIP-t a Rocksulit illetően (24 ezer néző 2004 tavaszán), de azt azért senki nem gondolta volna, hogy a nyári durranásnak szánt Mindörökké rockot ennyire kifújolja a hazai közönség. Kevesebb mint ötezren látták a premier hétvégéjén, ráadásul ezután még mélyrepülésbe is kezdett, miközben a legtöbb filmet a nyári forróság a felszínen tartotta. Amerikában sem aratott éppenséggel, ám nálunk vitán felül a nyár –és az év– legnagyobb kudarca vált belőle.

Csernobiltól már mi is meg tudunk ijedni.
Csodák csodájára van még, amivel a Fórum Hungary elő tudja csalogatni barlangjából a horrorkedvelőket: az Ideglelés Csenobilban kenterbe verte a Mindörökké rockot és Mel Gibsont is a bemutatókor, és több mint 40 millió forintot gyűjtött kiegyensúlyozott pályafutása során. Úgy tűnik, a megszállt lelkek és a húsevő halak nem érhetnek egy elhagyatott település nyomába. Vagy csak Vujity Tvrtko szajkózta elégszer róla pokoli történeteit.

Még mindig hűsölni szeretünk a legtöbben.
A 2012-es esztendő nézettségi versenyét toronymagasan a Jégkorszak 4: Vándorló kontinens nyerte. 572 ezer nézője úgy is elképesztő –negyedik részként–, hogy majdnem százezerrel kevesebb a harmadik felvonásétól (657 ezer). Az ideális júliusi premier, a 3D meg minden más erősítő faktor megemlítése csak mellébeszélés volna: a Blue Sky kihalt állatkái mindenkit térdre kényszerítenek, mese nincs.

Akárhánynaposok is, csak vicces lehet.
Talán azt gondolták sokan, hogy csak elszámolták, talán zsenge volt a vígjáték-kínálat a nyár derekán, de tény, hogy a Fórum Hungary részéről jó húzásnak bizonyult pusztán egy címre tenni fel mindent. A Harmadnaposok című ausztrál vígjáték a Másnaposok nélkül nem vitte volna sokra, így viszont közel 40 ezer magyart boldogított.

Batman is szinkronizálva az igazi.
A sötét lovag ugyan leküzdött minden korlátot 2008-ban, a A sötét lovag: Felemelkedés esetében az InterCom nem bízott semmit a véletlenre, így a Jokerben szűkösebb, játékidőben bővebb záróakkord szereplői magyarul szólaltak meg. Alighanem feliratosan sem lett volna számottevően kisebb az érdeklődés, hiszen az Amerikán kívüli világban a harmadik résszel ért be igazán a széria bevételügyileg. A 270 ezret megközelítő nézettség minden tekintetben pazar.


Adam Sandler apaként sem olyan vicces, de még belefér.
Az Apa ég! Sandler legnagyobb fiaskója lett széles e világon, mióta a komikus szupersztár-státust szerzett magának, ám nem tud olyan blődséggel előállni, hogy magyar közönsége teljesen magára hagyja. A gyatra amerikai teljesítmény fényében az InterCom valószínűleg nem búsul, hogy hálás pénztermelőjük ezúttal csak a 100 ezres nézőküszöbig jutott. Majd a Nagyfiúk 2. mindenért kárpótol jövő nyáron.

A Pixar se xar, de...
Míg Amerikában továbbra is uralja az animációs piacot, itthon épphogy nem sereghajtóként képviselteti magát az asztalilámpás cég. A Merida, a bátor ugyanis hiába győzte le népes kihívói körét a tengerentúlon 237 millió dollárjával, idehaza a gyártó legkevésbé nézett nevezése kerekedett belőle.

A játékmackó nem mindig gyerekjáték.
Ezzel az alapos leckével szembesülhettek azok az oktondi szülők, akik a "16 éven felülieknek" figyelmeztetést a produkciós cég nevének nézték. A Ted 200 ezer nézőt megközelítő közönségéből ugyanis jó pár kisgyermekes család került ki, ahogy arról például blogunk több szemtanú-olvasója is beszámolt. Sebaj, ezzel a UIP bemutatója csak bebiztosította remek szereplését.

Chuck Norris.
A feláldozhatók 2. lényegesen túlteljesítette az első rész számait (140 ezer néző vs. kevesebb mint 100 ezer néző), és erre a fenti jelentkezik egyetlen racionális magyarázatként.

Woody Allent minden városban szívesen látjuk.
A 77 éves alkotó régi ismerőse a hazai közönség egy stabilan kitartó hányadának, akik a párizsi éjfél után a római szeretetáradatra is igen szép számban összegyűltek. Létezik tehát olyan, hogy állócsillag.

A szeptember egy unalmas hónap.
A Bourne-hagyatékot, a Fékezhetetlent és a Looper - A jövő gyilkosát nagykanállal fogyasztó filmbarátok ezzel vitatkoznának, ám a számadatok között semmi kiugrót nem találunk egyik irányba se. Még a legtöbbeket megmozgató A Kaptár: Megtorlás is "insert coin"-ért kiáltott, hogy elérhesse a 100 millió forintos határt.

Tüskéből nem lehet várat építeni.
Laza nyolc éves munkálkodás után mozikba került az új Tüskevár, de erről a közönség nem értesült, legalábbis a box office-adatok 80 évre való titkosítása erre enged következtetni.

A reklám nézőhadakat hozhat, de nem árt, ha van hozzá saját felületed.
Az MTVA A boldogság sosem jár egyedül című francia filmmel mutatkozott be a moziforgalmazás terén, egyúttal példát szolgáltatott arra a fogyasztói magatartásra, hogy ami agyon van reklámozva, azt meg kell venni. Az MTV ugyanis nem átallott éjt nappallá téve sorozni szpotokkal a tévé előtt ülőket, plusz a teljes biztonság érdekében szinkronizálva szólalt meg Sophie Marceau. Több mint 50 ezer néző honorálta az erőfeszítéseket.

Filmünnepre szükség van.
A Cinema City október második hétvégéjén kedvezményes árakon kínálta jegyeit, aminek két következménye volt: néhány forgalmazó megfutamította onnan friss filmjét, a maradókét pedig irtó sokan megnézték.

Liam Neesonnak nincs szüksége szinkronra, olyan kemény.
Az Elrabolva 2. sikerén nagyot lendített az a bizonyos filmünnep, ám a ProVideo bemutatója a saját erejének is köszönheti, hogy 2012 második legsikeresebb feliratos filmje vált belőle az Alkonyat zárórésze mögött a maga laza 150 ezer nézőjével. A 35 ezret teljesítő első rész tehát a köztes időben mindenkihez megtalálta az útját, aki még hajlandó akciófilmre költeni.


Magyar filmbe külföldi színészek kellenek. #3
A Magic Boys ugyan még gondolatban sem nyert volna pert a Magic Mike ellen, Koltai Róbert filmjétől annyira azért futotta, hogy egy igen zsúfolt hétvégén épkézláb számokat produkáljon (ez még így is 10 ezer néző alatti szintet jelent). Ehhez megint kellett pár olyan húzónév, mint Michael Madsen és Vinnie Jones, akiknek minden alakítása után köztudottan két kézzel nyúlnak a hazaiak. A premier után aztán elég hamar elterjedt, hogy nem egy jó filmről van szó, s e rossz szájhagyománnyal végül nem úszhatta meg a gyors süllyesztőt és az okafogyottá vált létezést a Focus Fox forgalmazta vígjáték.

James Bond 50 éves korában népszerűbb, mint valaha.
Alaposan meglepődött mindenki, aki a Casino Royale (159 ezer néző) vagy A Quantum csendje (186 ezer néző) alapján helyezte el tétjeit a Skyfall szereplését illetően. A Fórum Hungary bemutatója egészen más dimenzióban mozgott, hiszen három nap alatt 86 ezer nézőt hajtott fel, majd megállíthatatlanul menetelt előre; mostanra ért el a 400 ezer eladott jegyet jelentő fordulóhoz, ami nagyjából kétszer akkora érdeklődést jelent, amivel alapvetően számolni lehetett. A Skyfall 2012 második legnézettebb filmje jelen állás szerint, s nagy valószínűséggel az is marad, nem mellesleg a legnagyobb érdeklődést kiváltó Bond-kaland is egyben, ami nagy szó úgy, hogy már 1989-ben is állományba volt véve a 007-es a hazai mozikban.

A mai kisgyerekek nem játszottak videojátékokkal a '80-as években.
A Disney 52. egész estés rajzfilmje dalokkal, hercegnőkkel vagy micimackókkal nem szolgál, így talán nem is csoda, hogy alaposan elhasalt Magyarországon. A Rontó Ralph esélyeit tovább rontotta, hogy 12-es korhatárkarikával kínálta magát (tehát a "faszozó-baszdmegező" Végzetes hazugságokéval azonos nézőkörnek), ami miatt a Fórum Hungary már összeakasztotta a bajszát korábban a tisztelt bizottsággal, nevezetesen az ugyancsak perecelő A Robinson család titka bemutatójakor. A Rontó Ralph rajzfilmhez képest igen gyorsan kikopott a mozikból, és cirka 25 ezer eladott jegyével a több mint félszáz "klasszikus" közül a második legérdektelenebbé vált –holtversenyben Robinsonékkal– a csak limitált kópiaszámon bemutatott Fantasia 2000 mögött.

Vámpírnak lenni jó volna...
...vagy valami ilyesmi. Mivel az Alkonyat: Hajnalhasadás 2. rész 300 ezer nézőt meghaladó, széria-legjobb teljesítménye elsöpör minden józan gondolatot, magyarázatért forduljon mindenki a gyakorikerdesek.hu-hoz.

A szinkron se segít mindig, ahol kellene. #2
A hét pszichopata és a si-cut még egy elviekben igényekre szabott magyar cím is megtámogatta, a Big Bang Media bemutatója mégsem tudott kitörni: karácsonyig 18 ezren látták Martin McDonagh filmjét. Eközben a Sinister azt is bizonyította, hogy a horrornak sem a szinkronizáltságra van szüksége.

A kétszer annyi képkocka feleannyi nézővel jár.
A hobbit: Váratlan utazással bemutatkozott a HFR 3D techológia a hazai mozikban, ám minden plusz felszereltség ellenére a Fórum Hungary bemutatója legfeljebb A Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége nyolcszázezer nézőjének felére tarthat igényt. Törpléptékkel az se rossz.

Ha van látvány, a gondolatok is jobban csúsznak.
Mindegy, hogy azok a gondolatok inspirálók vagy dagályosak, a Felhőatlasz és a Pi élete várakozásokat felülmúló teljesítménye komoly törlesztés a magyar nézők részéről az év végi hajrában. Mivel a nyilvánvaló blockbusterek mellett olyan filmeket is nagy számban választottunk, melyek teljes körű befogadásához egyetlen belső szervet sem szabad leadni a ruhatárban, a virgácsot elkerültük. A Budapest Film a legnagyobb sikerét üdvözölheti a Wachowski/Tykwer produkcióban A király beszéde óta, míg az InterCom éves listája minimum hatodik helyére várhatja Ang Lee filmjét.

life_of_pi_small.jpg

Címkék

horror star wars disney magyarfilm chuck norris batman bond underworld brad pitt woody allen sacha baron cohen pixar ice age adam sandler robert downey jr the hobbit liam neeson sherlock holmes twilight dreamworks torrente the expendables battleship the muppets cloud atlas prometheus the girl with the dragon tattoo the avengers life of pi skyfall magyarvalosag 3d cinema

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr134990839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DHOPW42 2013.01.01. 20:15:58

Ez a 80-as éves titkosítás irónia vagy komoly? :D Kinézem az itthoniakból, csak azért :D

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.01. 21:30:17

"Magyar filmbe külföldi színészek kellenek. #1"

Nem vagyok benne biztos, hogy az önmaga karikatúrájára hajazó Daryl Hannah vagy az egyre inkább pedofil benyomását keltő Billy Zane ragadta meg a nézők fantáziáját, sokkal inkább az, hogy azt a filmet iszonyatosan nyomták (volt itt teaser trailer is, meg minden), hogy aztán a közönség megint csak óriásit csalódjon.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.01. 21:39:31

"és Az igazi kaland (InterCom) sem járt sokkal jobban alig 30 ezer érdeklődőjével"

Erről talán ez az álmosító cím is tehet, amely olybá fest, mintha valami rég elfeledett kanadai sorozaté lenne a hetvenes évekből. Nem is értem, miért lehetett megtartani a sokkal figyelemfelkeltőbb "Állatkertet vettünk!" címet. Most az egyszer bevállalósak az amerikaiak, erre tessék.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.01. 21:45:08

"A Föld kerek, még sincsenek rockerek."

Lehet, hogy nálunk se tudtak mit kezdeni a high school hajmetál mashuppal a nézők, hisz a két portéka rajongóit gigantikus szakadék választja el egymástól. Nem is lett jó a film.

Nuuk 2013.01.01. 21:47:55

"Sportolni nem szeretünk, főleg, ha nem tudjuk, hogy kell." Még ha a sportfilm nem is feltétlenül tabu (még azt a rém bugyuta Góóól!t is megnéztem), de a baseballfilm biztosan az. Most valami PC dumának kéne jönnie arról, hogy pedig azért az is egy jó sport, meg milyen kár, hogy nálunk nem elég felkapott - csakhogy én gonosz kis manóként kijelentem, hogy személy szerint utálom (szódával elmegy a Babe).

"James Bond 50 éves korában népszerűbb, mint valaha." Ez abszolúte szubjektív, de az agyacskámba százszor jobban beleégették ezt a filmnevet még a bemutató előtt, mint pl. a Quantum hogyishívják esetében tették, plusz az az A-betűs spiné is ötpercenként elkezdett énekelni valamelyik országos rádióban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.01. 21:51:39

"Tüskéből nem lehet várat építeni.
Laza nyolc éves munkálkodás után mozikba került az új Tüskevár, de erről a közönség nem értesült, legalábbis a box office-adatok 80 évre való titkosítása erre enged következtetni."

Szerintem elég sokat elmond a film futásáról az, hogy alig kilenc nappal a bemutatót követően már ezt írták a hivatalos fb-oldalon:

"A hétvégén nézzétek meg a filmet minél többen a mozikban, ez segithet , hogy a film még műsoron maradjon. A Cinema City-ben már csak napi egy előadás van és lehet hogy a jövő héttől már nem is játsszák..."

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.01. 21:53:47

"Filmünnepre szükség van."

És ezzel a ProVideo járt a legjobban. Szerintem hibás döntés volt kimenekíteni a Kertvárosi kommandót, melyet jóval többen megnéztek volna, mint amennyivel kevesebb pénz jött volna be az eladott mozijegyek után. Mondjuk lehet, hogy a külföldi jogtulaj döntött így.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.01. 21:56:57

"A Rontó Ralph esélyeit tovább rontotta, hogy 12-es korhatárkarikával kínálta magát (tehát a "faszozó-baszdmegező" Végzetes hazugságokéval azonos nézőkörnek)"

Említhetnéd A lehetetlent is, melyben cafatokban lóg Naomi Watts húsa, méteres drótot hány, perceken át úgy üvölt, mint akivel Jigsaw játszana kirakósdit, és még a cickóját is bevillantja.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.01. 21:59:52

...a fene se gondolta volna, hogy a Pi simán veszi majd a 200.000 nézős akadályt: az ünnepek alatt elképesztő volt a nézettsége, és ugyan a januári dömping hatására visszavesz majd a lendületből, de a filmnek túl jó a visszhangja ahhoz, hogy megtörje a lendületet.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.01. 22:02:45

@Zalaba_Ferenc: Azt még nem láttam, de kösz a spojlert. :)

Az Arbitrage nézése közben amúgy rádöbbentem, milyen jó is moziban egy rendes felnőttfilmet nézni magyarul, tele (természetesen odaillő) káromkodással. Gere Richárd Csernák János tolmácsolásában lazán azt mondja nejének, hogy baszd meg!

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.01. 22:12:27

@Takács Máté: Hidd el, jobban jársz, ha ezekre felkészülve ülsz be erre a filmre (a sztori szempontjából nem fontos, mi több, öncélú húzásokról van szó).

Nem lehet amúgy, hogy az Arbitrage csak a magyar keresztségben lett ennyire szókimondó? Látom, hogy Amerikában R-rated, no de vajh ott is így bánik az asszonypajtással a Gere? :)

-creeper- 2013.01.01. 22:13:32

Otthon fedeztem fel magamnak (plusz a bemutató idején a közelünkben nem jutott belőle), de a Pénzcsinálót az év egyik legjobb filmjének tartom.

Egyébként sok a gyászos következtetés, főleg az általam nagy becsben tartott horror-fronton, persze már év közben sem esett semmi bíztató.

SoZi · https://www.facebook.com/SosGraphicDepartment 2013.01.01. 22:48:29

Ohh, be jó kis cikk ez!!!

Sportfilmek téma: A Pénzcsináló igazi otthon felfedezős film, én is most fedeztem fel, moziban vhogy érdektelen volt. A baseball világának bemutatása szerintem itthon kb 100 embert érdekel (Az más kérdés, hogy csak megnézve derül ki, hogy akármelyik amerikai profi sport világában játszódhatna, a lényeg nem a baseball, hanem a játékoscserékkel foglalkozó felelősök munkája.) Ezzel szemben nem értem, hogy volt idén egy Goon című korhatáros vígjáték a jéghoki világából, amit senki nem vállalt be, pedig a hoki jól megy itthon, nézője is akad, és a hasonló vígjátékok is sikeresek (Ted, Másnaposok, így hirtelen). Talán a szereplők sem voltak érdektelenek: Sean William Scott a pite miatt is aktuális volt idén, és Liev Screiber is sokszor feltűnik mostanában.

3D témák: Igazad van, a Star Wars volt a leggyengébb 3D idén, Lucastól sokkal többet vártam, és igazad van, beülök az epII-re is, sőt mindegyikre :P
Részemről örültem a Disney újráinak is, a Szépséget láttam, jó volt a 3D is, de a Némó nem a kedvencem, ezért kihagytam. A Szörny RT-t viszont nagyon szeretem, és vártam is, döbbenten hallom, hogy nem lesz. Nekem ez új infó volt :(

Ja! HFR 3D részemről RULEZ!!!

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.01. 22:51:38

@SoZi: A Pénzcsinálóra én elmentem moziba, de igazán csak második nézésre, itthon emelkedett a 2011-es év egyik legjobbjává a szememben.

A Baljós árnyak 3D-jén én nem filóztam igazán (nem érdekel a dolog), s a film is tetszett sokadszorra is, ellenben emlékszem, hogy a Fókusz vagy valamelyik ilyen csinált riportot az éjféli vetítés kapcsán. Na abban volt minden. :)

SoZi · https://www.facebook.com/SosGraphicDepartment 2013.01.01. 23:04:34

@Takács Máté: jaja, én is így voltam a Pénzcsinálóval.

Közben eszembe jutott még egy sportfilmes dolog: Hasonlóan nem értettem idén a Chasing Mavericks című szörfös film moziba kerülését. Nem egy ilyen készült az elmúlt években - jobb is rosszabb is - , és egy sem került moziba, ennél miért gondolták úgy, hogy majd jönnek rá a népek? Én mondjuk örültem neki, mert fétisem a szörfös filmek, de pislogtam kettőt és le is maradtam róla, úgyhogy nem tudom, miben volt más, mint a többi. (Az előzetest látva, gyanítom semmiben.)
BTW, nincs vkinek egy fölös Mavericks plakátja? :)

Atkakukac1989 2013.01.02. 11:29:05

Az egészből nekem a Muppets nem túl nagy nézőtábora fáj a legjobban, de hát nem lehet minden sikeres. Még hogyha Breki áll is a porondon.

Shopping 2013.01.02. 19:08:04

Nekem a tanulság az, hogy az amerikai 8 dolláros mozi jegy Kb. 1750ft.
Nálunk 1450ft.

Az arànyok kicsit kerekítve:

Ott az Átlagkeresetnek a 0,4% -a egy jegy
Nálunk
Az 1% a.

Vagyis itt, 2,5x annyiba kerül egy mozi jegy mint ott.

Azt csodálkoznak hogy virul a torrent. :)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása