Az 1960-as évek Párizsában egy házaspár új szobalányt fogad fel: egy fiatal spanyol nőt, aki a többi spanyol cseléddel a lakóház legfelső emeletén él, nem kimondottan fényűző körülmények között. María (Natalia Verbeke) alaposan felforgatja Joubert úr (Fabrice Luchini) életét...

asszonyok a teljes erkélyösszeomlás szélén

Az 1960-as évek Párizsában egy házaspár új szobalányt fogad fel: egy fiatal spanyol nőt, aki a többi spanyol cseléddel a lakóház legfelső emeletén él, nem kimondottan fényűző körülmények között. María (Natalia Verbeke) alaposan felforgatja Joubert úr (Fabrice Luchini) életét...

A Szerelem a hatodikon egy mese. Másképpen nem is lehet tekinteni rá, mert bár az eltérő társadalmi szituáltság mellett a kulturális különbségek is a helyzet komplikáltságát sejtetnék, semmivel sem emlékezteti nézőjét a film arra, hogy amit lát, annak nem szabadna megtörténnie, vagy hogy nem érhet jó véget. A mediterrán temperamentum és a francia merevség megütközése lényegében egyetlen emberben zajlik le, alaposan meg is változtatva életét, és ez a címbeli szerelem tulajdonképpen nem csak egy nő iránt nyilvánul meg, hanem mindaz iránt, amit a hatodik emelet hölgyei képviselnek.

Ez egy kedves gondolat, ámbár e kedvesség végül nem csak hasznára lesz a produkciónak, hanem kicsit vissza is fogja. Egyszerű humorral operál (a jobbára idős tollforgatókból álló közönségből a legnagyobb kacagást az váltotta ki, ha valaki lekommunistázott vagy lekapitalistázott valakit), egyszerű helyzeteket részesít előnyben a cselekmény görgetéséhez és egyszerű megoldásokat választ, ami a befejezéskor a legszembetűnőbb; nem arról van szó, hogy ne lenne kielégítő, csak kissé fantáziátlan és legalább kétszer láthattuk már szinte ugyanezt az elmúlt két év során. De egy mese vége már csak ilyen: el lehet futni véle, vagy aki nem hiszi, utánajárhat. Én azért mindenképpen az utóbbit javaslom, már csak Fabrice Luchini játéka miatt is.