Elérkeztünk az Első Nagy Írópárbaj első fordulójának második köréhez (az első kör eredményeit itt találjátok), melyben továbbra is a korábban már kisorsolt 8 páros méri össze tudását, ezúttal új feladatkörben.

A feladat: Írj 2-3 bekezdéses hírt bármilyen, a blogunkat érintő témakörben!

Versenyzőinktől azt kértük, hogy a lehető legaktuálisabb, ugyanakkor különleges témákból válogassanak, úgyhogy már csak ezért is érdemes elolvasni az alábbi sorokat, és természetesen névbemondással jelölni, hogy a két írás közül melyik nyerte el jobban a tetszéseteket. Figyelem! Csak a poszt megjelenését követő 24 órában tudunk szavazatot elfogadni.

Elérkeztünk az Első Nagy Írópárbaj első fordulójának második köréhez (az első kör eredményeit itt találjátok), melyben továbbra is a korábban már kisorsolt 8 páros méri össze tudását, ezúttal új feladatkörben.

A feladat: Írj 2-3 bekezdéses hírt bármilyen, a blogunkat érintő témakörben!

Versenyzőinktől azt kértük, hogy a lehető legaktuálisabb, ugyanakkor különleges témákból válogassanak, úgyhogy már csak ezért is érdemes elolvasni az alábbi sorokat, és természetesen névbemondással jelölni, hogy a két írás közül melyik nyerte el jobban a tetszéseteket. Figyelem! Csak a poszt megjelenését követő 24 órában tudunk szavazatot elfogadni.

Kollár Bálint: Ty Segall, háromszor.

Ty Segall munkássága leginkább ahhoz hasonlítható, mint amikor az ember egy garázsrock-kaleidoszkóba néz: jól ismert ábrák, formák, mégis, úgy elrendeződve, hogy új értelmet, jelentést kapjanak. Jay Reatard szellemiségének sztahanovista örököse az idei évre három lemezt ígért, mindegyiket más koncepció mentén haladva.

Az első lemezt, a halszempotikával készült borítójú 'Hair' érdekességét a 'két dudás egy garázsban' ötlete adja, hiszen a 'fontolva haladók' két nagy óriásának, az említett zeneszerzőnek és a nyughatatlan, a hardcoreba is belekóstoló (Nerve Agents) White Fence zenei világának közös keresztmetszete; míg a másodiknak a felállás, hiszen a Segallt turnékon kísérő zenekar először vett részt a dalok írásában. Míg az első lemezen a folk és a visszafogottab témák nagyobb részt kaptak, addig a 'Slaughterhouse' készítése érezhetően olyan hatással volt Segallra, mint amikor az Electric Drago 80.000 W-ban Dragon Eye Morrison felfedezi magának az eletromos gitárt: Beatles-ös vokálharmóniák keverednek felőrlő kakofóniával, Segall talán sosem érezte még ennyire a meszkalin hatását, az effektpedálok sűrű ködéből azonban mégis slágerek születnek.

A harmadik lemez a legrendhagyóbb, hiszen a 'Twins' névre keresztelt lemez 'csak' egy szólólemez, mégis, sikerült teljesen új (szentelt)vizekre evezni: a megszellőztetett 'The Hill' gospeles kórusával úgy emel be valami újat a megszokott zenei univerzumba, hogy közben tágítja annak kereteit - hogy aztán egy glames hatások és a tenyeres-talpas riffek helyre billentsék a mérleget: Segall még mindig egy avítt garázsszaggal átitatott zenész, akinek a nagy ikonok poszterei alatt és a torzítók előtt eltöltött idő sem tett rosszat. A kislemez leginkább az előző lemez fülbemászó kétperces, gyorstüzelő dalainak (California Commercial, például) logikus kiterjesztése, megmutatva azt, amiről a san fransicoi zenebohóc művészete is szól: újat mutatni úgy, hogy közben a régi dolgok magvát megtartjuk. A glames gitárok és Segall rekedtes éneke, és az idei két kiváló lemez azt sejtetik, hogy októberben ismét egy hibátlan szólólemezzel leszünk gazdagabbak.

Gyöngyösi Máté írása nem érkezett meg a kijelölt határidőig (és utána sem), így ez a pont Bálinté, ennek ellenére kérünk mindenkit, hogy észrevételeit, kritikai megjegyzéseit ossza meg Bálinttal és persze velünk is.