Íme az Első Nagy Írópárbaj első fordulója, melynek keretében két jelentkező méri össze tudását, továbbá bátorkodnak egy rövid bemutatkozást is megosztani veletek.

A feladat: Írj rövid kritikát egy aktuális, azaz 2012. május 1-je után hazánkban moziban bemutatott filmről!

Olvassátok el a kritikát, beszéljétek ki, ha úgy tetszik, de ami még fontosabb: az író nevének leírásával szavazzatok, hogy a két írás közül melyik nyerte el jobban a tetszéseteket!

Íme az Első Nagy Írópárbaj első fordulója, melynek keretében két jelentkező méri össze tudását, továbbá bátorkodnak egy rövid bemutatkozást is megosztani veletek.

A feladat: Írj rövid kritikát egy aktuális, azaz 2012. május 1-je után hazánkban moziban bemutatott filmről!

Olvassátok el a kritikát, beszéljétek ki, ha úgy tetszik, de ami még fontosabb: az író nevének leírásával szavazzatok, hogy a két írás közül melyik nyerte el jobban a tetszéseteket! (Figyelem! Az írások változatlan formában, azaz bármiféle korrektúra és lektorálás nélkül jelennek meg; tartalmukért felelősséget nem vállalunk, de azért remélhetőleg nem ilyen súlyos a helyzet.)

Kofrán Gergely: A diktátor (The Dictator)

A diktátor ugyan szigorúan véve nem egyenes folytatás vagy franchise-darab, mégis érdemesebb Sacha Baron Cohen életművének részeként értelmezni, mint önálló alkotásként. A komikus a védjegyének számító féldokumentarista stílust saját megnövekedett ismertsége okán ezúttal már nem használhatta, de régi beidegződései megmaradtak; A diktátor kockái mögött lépten-nyomon felsejlik a hátrahagyott formátum. Néha régi (Da UK Seereez-es) Borat-jelenetek köszönnek vissza, csak éppen mit sem sejtő civilek helyett profi színész-partnerekkel eljátszatva (példa erre Aladeen admirális generális ismerkedése a feminizmussal); sok momentum a főszereplő viselkedésére adott reakciókra van kihegyezve (például a helikopteres „városnézés”); időnként pedig mintha konkrét interjúalany helyett maga a néző játszaná a ’straight man’ szerepét (én a kissé demagóg mivolta ellenére is elgondolkodtató végső nagymonológ alatt éreztem így magam). Összességében szórakoztató film A diktátor, amely „elődei” nyomát követve mindennapi előítéleteink és álszentségünk kifigurázásával nevettet, ám azoknál egy fokkal kevésbé hitelesen, kevésbé őszintén teszi ezt.

Bemutatkozás: Gyerekkorom óta nagy rajongója vagyok a filmművészetnek, sokáig rendező vagy forgatókönyvíró akartam lenni. Úgy néz ki, több közeli barátomból tényleg filmes lesz, én viszont a pályaválasztás környékén megfutamodtam, úgyhogy jelenleg közgazdasági elemzőnek tanulok. Ahogy a kontextusból is látszik, azért az első szerelem nem ereszt: amíg az évfolyamtársaim a Figyelő Online-ra meg a Portfolio.hu-ra írnak cikkeket, én ide szeretnék. :D Ezen kívül talán a legérdekesebb hobbim, hogy egy kelta punk-rock zenekarban hegedülök. Kedvenc film: The Fountain (ebből azt hiszem, levezethető a kedvenc rendezőm is :D) Kedvenc sorozat: Battlestar Galactica és The Wire Kedvenc előadó: Flogging Molly Kedvenc regény: Isaac Asimov: Alapítvány Kedvenc játék: Heroes of Might & Magic-sorozat, de leginkább a II és a III.

Szabó Máté: A sötét lovag - Felemelkedés (The Dark Knight Rises)

Ez is megvolt. Christopher Nolan Batmanje harmadjára tért vissza - immáron halottaiból, hogy rendet tegyen Gotham Cityben, akit most egy kommunista terrorista tart sakkban; a cél pedig nem más, mint minden főgonosznál szokott lenni: a teljes pusztulás. Ez így lehetne akár uncsi. De Nolan megmutatta, hogy a bombagombot nyomogató ellenség lehet hidegkirázóan veszélyes, a női mellékszereplő - a ki nem mondott Macskanő szerepében - dorombolása ideillik, Marion Cottilard megint szép, a Sötét Lovag meg alászállhat a pokloknak, akár többször is a filmben. Aki arra várt, mint az elöző filmben látott: tehát egy epikus, szinte bűnűgyi történetre, az csalódott lehet. Ez a Batman inkább a Beginshez hasonlít, mert visszatért a klasszikus szuperhőstörténetekhez a Keresztapa-földre tett kirándulás után. De nem baj, mert Bale-nek és Denevérjelmezbe bújt hősünknek ez jól áll. Kicsit hosszú, kicsit sok a szereplő, de az új karakterek szimpatikusak - kár, hogy sokszor a régiek rovására. Tény, én ezt a mozit akár inkább mini-sorozatként is el tudtam volna képzelni. Viszont ha azt akarod, hogy egy film legyen nagyon izgalmas (végig kuss a moziban - végre), legyen kinek szurkolni, és legyen jó az atmoszférája: nézd meg, ha eddig nem tetted volna. A logikát meg hagyd otthon. Ez nem arról szól. Még egy dolog: figyelj a Madárijjesztőre!

Bemutatkozás: Máté vagyok, 25 éves. Faluban nőttem fel, így természetesen leginkább a lövöldözős-science-fiction-kaland-és látványfilmek állnak hozzám legközelebb. Ez persze a legkézenfekvőbb megoldás, hisz értelemszerűen könnyebb volt két raklapnyi tégla, egy marék sóder, és kukoricacsűr között lejátszani a Rambo 2-t, mint mondjuk a Bergman és Woody Allen összest. Aztán egyik nagyobb városból, az ország legnagyobbikába kerültem, hogy elkezdjek filmes iskolába járni. Ez valahogy azért jött, mert egyszer bekapcsoltam a 2001: Űrodüsszeiát, amit nem bírtam felfogni. Rájöttem: ilyet kell csinálnom!...Persze, az az idő még nem jött el. Filmekről meg szeretek írni, mert olyan jó látni, hogy mások hol és mit rontanak el, vagy csinálnak meg úgy, hogy leesik az állam. Röviden a kedvenceim. Étel: sajtos-tejfölös lángos Ital: Kóla. (akármi akármit mond, várom, hogy kiderüljön, mégis egészséges) Férfi: Robert De Niro Nő: Marion Cottilard Film: Szemtől-szemben Zene: minden ami egy Nicholas Winding-Refn filmben lemehetne két szegbeverés között. Legcikibb film, amin sírtam: Transformers 1. vége, Optimus Fővezér beszéde.