Holmi záróvizsga legfeljebb elodázhatja, de le nem söpörheti a napirendről, amit vállaltam, így aeon_flux, Coriolanus és limupei. után én is színt vallok. Egy legjobb filmes számvetésnél több megközelítés is alkalmazható, én pedig fogtam magam, és a legkönnyebb utat választottam: nem az általam leginkább tökéletesnek vélt, de még csak nem is a rám legnagyobb hatással bírt filmekből válogattam, hanem azokból, amelyek egyszerűen a legkedvesebbek számomra, minden hibájukkal együtt. Miket beszélek, hiszen a következő tíz, ábécérendben prezentált film abszolúte hibátlan...

Csihiro Szellemországban (Szen to Csihiro no kamikakusi, 2001)
Az animációs mozik iránti lelkesedésem határtalan, ugyanúgy bírom a Disney-meséket mint Don Bluth produkcióit, ámde teljes élményt egészen máshol, Hajao Mijazaki munkásságában találtam; könnyűszerrel nyűgöztek le disztinktív rajzolt világukkal, különös figuráikkal és mindenekelőtt határtalan fantáziájukkal, ami mellé mindig párosul egy jobb világ áhítása. A Csihiro Szellemországban tulajdonképpen A vadon hercegnőjével is behelyettesítő; hogy mégis erre esett a választás, azt a jóval derűsebb és meseszerűbb történetének köszönheti.

Csillagok háborúja (Star Wars, 1977)
Meglehet, hogy A Birodalom visszavág sokrétűbb, izgalmasabb, érettebb, szóval jobb előzményénél, ám mégis csak ez az eredeti film, amit 35 éves kora ellenére minden generáció ugyanúgy él meg. Én is így voltam ezzel a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár török utcai kirendeltségéből kölcsönzött videokazetta jóvoltából, és én is ugyanúgy a hatása alá kerültem, hiszen mint minden épelméjű gyerek, én is nyomban Jedi lovag akartam lenni.

A gyűrűk ura: A gyűrű szövetsége (The Lord of the Rings: The Fellowship of the Ring, 2001)
Peter Jackson trilógiája kapcsán nehéz tartózkodnom a nagyszabású megnyilvánulásoktól. Az utolsó orkhajszálig alaposan kimunkált filmek, amikben benne foglaltatik mindaz, ami jelentőséggel bír számomra, ha a vászon –vagy a képernyő– előtt ülök. Felsorolni ezeket addig tartana, mint az út a Megyéből Völgyzugolyba, hobbitléptékkel. Ahogy mondani szokták, eposzi.

Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (Indiana Jones and the Last Crusade, 1989)
Jelen esetben a harmadik rész mellett tettem le a voksom az első ellenében, hiszen Az utolsó kereszteslovagban megvan mindaz, ami jó volt Az elveszett frigyláda fosztogatóiban (kaland, rejtély, nácik), és a hozzáadott érték tényleg érték: Sean Connery mint idősebb Henry Jones, vele pedig a direkt komikum és Indiana Jones figurájának leheletnyi árnyalása. Ha már egy olyan szimpla szövegen is mosolyra húzódik a szám, hogy "Azért jöttem, hogy megmentselek!", akkor biztos vagyok benne, hogy Donovannal ellentétben, én bölcsen választottam.

Jurassic Park (1993)
A Jurassic Park A gyűrűk urával vetekedve testesíti meg az ínyemre való, tökéletes modern filmélményt, jelesre vizsgázva minden aspektusában. Kiemelkedik ezek közül a mára már szinte teljességgel kiveszett kitartott feszültségkeltés, melynek erejét érzékelteti, hogy a két órás játékidőből alig negyedórán át láthatóak az őshüllők. Nagy-nagy ígéretet váltott be annak idején a film azzal, hogy dinoszauruszokat keltett életre a vásznon (bár nekem csak a videomagnó és a tévé jutott, de jövőre pótolhatok, éljen!): a dinóláz engem sem került el, Sam Neill egy lapra került Harrison Forddal, ahogy Dr. Alan Grant Indiana Jonesszal, még ha csak diszkontált kiszerelése is utóbbinak.

Ponyvaregény (Pulp Fiction, 1994)
Quentin Tarantino meghatározó filmje nem először bukkan fel a szerkesztői tízesekben. Felesleges szaporítani a szót, azt megteszik a szereplők, én csak annyit mondok: ha kitörne a harmadik világháború, hajlandó lennék a film egy példányával a seggemben járkálni, hogy megőrizzem az utókornak.

Számkivetett (Cast Away, 2000)
Egyszerű, tulajdonképpen újrahasznosított történet, amelynek viszont minden eleme kiváló hatásfokkal érvényesül. Ezek gerincét természetesen Tom Hanks alakítása jelenti, ami elsöprőbb egy trópusi hurrikánnál. A Számkivetett ideális drámai súlyával, vérbeli robinsoni kalandjával, átható humánumával nagyon könnyen kaparintott meg magának, és még kritizált befejezésével is kibékültem: bizonytalan, mint a civilizációba visszatérő túlélő.

Toy Story - Játékháború (Toy Story, 1995)
Azt hiszem, már eleget áradoztam errefelé korábban a Pixar korszakalkotó filmjéről és annak első, majd második folytatásáról, amelyek természetesen egy szintet képviselnek az eredetivel, így szabadon cserélhetőek a tízes ezen pozíciójában.

Vissza a jövőbe (Back to the Future, 1985)
Robert Zemeckis időutazásos vígjáték(trilógiáj)a nem mérhető másikhoz: abszolút átgondolt, noha paradoxonjaitól szabadulni nem tudó tudományos-fantasztikus vonulatát tökéletesen állítja jobbnál jobb figuráinak és mulatságos helyzeteiknek szolgálatába, és emellett olyan izgalmakat tartogat, amiket minden egyes újranézéssel ugyanúgy át lehet élni. Óratorony, almanach, vonat – lehet választani, hogy melyiknek a lobogtatásával kérjük számon a mai blockbuster-gyárosoktól a végletekig fokozott tetőpontok hiányát.

Volt egyszer egy vadnyugat (C'era una volta il West, 1968)
Még egy film, ami visszatérő vendég itt az AeonFluxon, ha legjobb filmekről van szó. Erejét jól jelzi, hogy úgy került e tíz produkció közé, hogy eddig mindösszesen egyszer láttam. Annál pedig nem hangzott el fenyegetőbb, baljóslatúbb, visszavonhatatlanabb mondat a filmvásznon, hogy "You brought two too many."

Végezetül egy "speciális említés" tízes, ami olyan filmeket tartalmaz, melyek más hangulatomban simán bekerülhettek volna a fentiek közé: A.I. Mesterséges értelem, Halálsoron, Hetedik, A hihetetlen család, Mátrix, Micimackó (1977), Nem félünk a farkastól, Az oroszlánkirály, Titanic (1997), WALL-E.

...és buzdítanék mindenkit, hogy ossza meg a maga tíz legjobbját bármely szerkesztői tízes kommentjei között, ha korábban még nem tette, mert majd összesítünk!