Túl vagyunk egynéhány díjátadón, úgyhogy a hónap kritikai sikerei helyett ezúttal a nagyobb képet tekintjük át, ami egy olyan díjszezont sugall, amire évek óta nem volt példa. Minden jel arra mutat, hogy egy többszörösen izgalmas három hónapnak nézünk elébe, miközben szép lassan kialakul az éves toplista, és minden a helyére kerül.

Túl vagyunk egynéhány díjátadón, úgyhogy a hónap kritikai sikerei helyett ezúttal a nagyobb képet tekintjük át, ami egy olyan díjszezont sugall, amire évek óta nem volt példa. Minden jel arra mutat, hogy egy többszörösen izgalmas három hónapnak nézünk elébe, miközben szép lassan kialakul az éves toplista, és minden a helyére kerül. De még mielőtt rátérnék erre, nézzük meg gyorsan az aktuális listát, amelynek új első helyezettje van (és ami klikkre nagyobb lesz):

Jól látszik, hogy ez a top10 most a legkevésbé sem azt a képet mutatja, mint amit az elmúlt években megszokhattunk. Először is, nincs nagy kiugró; azaz most hiányzik az "alfahím", ami dominálhatná az egész szezont. Másodszor, a mezőny nagyon együtt van. Az első négy helyezett ugyan egy hajszálnyit leszakadt, de ez legalább annyira szignifikáns, mint az 5.-15. helyezettek között három pont különbség. Szóval most nyugodtan hozzácsaphatnánk még a listához a kiesett ötöket (Az élet fája, Meek's Cutoff, Éjfélkor Párizsban, A guardista és a The Trip), hiszen tényleg csak árnyalatnyi különbség van közöttük.

Hogy miért fontos ez? Az utóbbi időben mindig volt egy vagy két film, ami toronymagasan maga mögé utasított mindenkit. Ez a helyzet aztán több forgatókönyvet eredményezett: tavaly a kritikusok díjait letarolta az első helyezett (A közösségi háló), majd az Oscart behúzta magának a szélesebb közönség igényeit kielégítő második (A király beszéde). Ez egyébként nem egyedülálló, sőt, ez talán a leggyakoribb formula: a könnyebben fogyasztható film nyeri az Oscart, mikor a kritikusoknál labdába sem rúgott (Kerülőutak-A millió dolláros bébi; Szigorúan bizalmas-Titanic; Értelem és érzelem-A rettenthetetlen; Túl a barátságon-Ütközések stb.). Aztán láttunk még olyat, ami nagyon ritkán fordul elő, vagyis hogy kritikus és filmes ugyanazt a nótát fújja: a Gettó milliomos, A bombák földjén és a Nem vénnek való vidék trió zsinórban szállította ezt a bravúrt.

Az idei év viszont előreláthatóan a 2006/2007-es szezonra hajaz majd, ahol kapott kicsit A tégla, egy kicsit A királynő, de bőven jutott a Család kicsi kincsének és a Bábelnek is. Természetesen a decemberi újdonságok még változtathatnak ezen, de attól tartok, hogy arról már értesültünk volna. Egy szem film kivételével mindent levetítettek már a kritikusoknak és sem A tetovált lány (The Girl with a Dragon Tattoo), sem a Pszichoszingli (Young Adult), de még a Hadak útján (War Horse) sem rúgott labdába, szóval a világ szeme most Stephen Daldry-n; neki még sikerülhet a nagy kiugrás. Annak ellenére, hogy neki eddig minden(!) filmje Oscar jelölt lett, én mégsem bízom benne annyira, hogy pont A rém hangosan és irtó közel (Extremely Loud and Incredibly Close) foglalja el egyedüliként a 90+ filmek táborát.

Ez nem jelenti azt, hogy az Oscarról is leírnám ezeket - amíg világ a világ, Spielberg vagy Daldry filmjei csont nélkül előnyben vannak a Take Shelter és hozzá hasonlók előtt. Mert ugyan már elhangzott már pár ezerszer, de nem árt újra meg újra megismételni: az Oscar egy népszerűségi verseny. Az a film nyer, amit a legtöbb ember kedvel; ez pedig generálja az általános igazságot: "Az Oscart nem a legjobb, hanem a nyertes film kapja."

És ha már oszkározunk, vessünk egy pillantást az állásra. A szokásos táblázat helyett most némi körítéssel vegyük előre a legjobb film kategóriát.

Legjobb film:

Ha most kéne feltennem egy nagyobb összeget a filmekre, biztos hogy négyet választanék mint tuti Oscar-jelölt. Első a sorban a The Artist, mert annyi közönségdíjat gyűjtött már be, hogy megszámolni is nehéz. Százból kilencvenkilenc ember fülig érő szájjal távozott a vetítéséről, a kényesebb ízlésűeknek meg ott lesz a Cannes-i és a New York-i Filmkritikusok plecsnije a poszteren. No meg Harvey Weinstein, a legnagyobb élő Oscar mágnes. A második tuti befutóm a Pénznyelő. Amerikai sikersztori, és ebben most nem harvardi ficsúrok civakodnak milliárdokon, hanem egy kisember emeli fel az USA egyik nemzeti sportját oda, ahol ma van. Az ilyen sztori mindig aranyat ér az Akadémia színe előtt. Harmadik a sorban az Utódok, ami nem szerepelt eddig olyan fényesen mint vártuk, de kizárt dolognak tartom, hogy Payne ne vegye le a lábukról a forgatókönyvírókat és a rendezők egy részét, a színészeknek meg ott van az agyondicsért gárda, élükön az Akadémia-kedvenc George Clooney-val. Negyedik helyre A leleményes Hugót tenném, aminek van egy köztiszteletben álló rendezője, kiváló kritikái és valószínűleg pénze is lesz; ráadásul - akárcsak a The Artist - a mozi hőskoráról mesél, ami plusz pontnak számít.

Legjobb rendező:

Rengeteg a nagy név, de ide aztán csak tényleg öt kerülhet be. A fentebb említett filmek rendezőit mindenképpen ide várom, Alexander Payne, Martin Scorsese, Michel Hazanavicius és Bennett Miller mellé pedig felsorakozhat Spielberg, Fincher, Malick, W. Refn, Jason Reitman, Stephen Daldry vagy akár Woody Allen is. Egyelőre azonban gőzöm sincs, majd a DGA után tisztább lesz a kép.

Legjobb férfi főszereplő:

Ha a rendezőknél tumultus van, akkor itt moccanni sem lehet. George Clooney, Brad Pitt és Jean Dujardin tűnik biztos pontnak, mert ugye a legjobb film jelöltség mindig segít, a maradékból pedig Michael Fassbender (Shame) a legvalószínűbb, és nagyon reménykedek, hogy az ötödik helyet vagy Woody Harrelson (Rampart), vagy Michael Shannon (Take Shelter) vagy Gary Oldman (Suszter, szabó, baka, kém) csípi meg, de ezen a ponton még nem zárnám ki Leonardo DiCapriót (J.Edgar) és Ryan Goslingot (Drive-Gázt!) sem.

Legjobb női főszereplő:

Az eddig tuti befutónak tartott Viola Davis (A segítség) kissé meghátrált, Meryl Streep (A Vaslady) és Tilda Swinton (Beszélnünk kell Kevinről) pedig előretört, miközben Glenn Close lassan a ködbe vész. Ugyanakkor Charlize Theron (Pszichoszingli) körül egyre nagyobb a buzz, és van két erős újoncunk Elizabeth Olsen (Martha Marcy May Marlene) és Felicity Jones (Like Crazy) személyében, de van itt egy színésznő, aki magában hordja egy tanult kolléga nem túl finoman megfogalmazott Oscar-kritériumait: "talented and fuckable". Itt motoszkál a kisördög a fejemben, én meg hallgatok rá, és rá tenném a legtöbb pénzt. Természetesen Michelle Williams-ről van szó, aki Marilyn Monroe-ként ragyog a My Week with Marilyn című filmben.

Legjobb férfi mellékszereplő:

Christopher Plummer (Kezdők) vagy Albert Brooks (Drive-Gázt!), ez itt a kérdés. Válaszolni még korai, de valószínűleg közülük kerül ki a győztes, amihez Nick Nolte (Warrior), Max von Sydow (Rém hangosan és irtó közel), Kenneth Branagh (My Week with Marilyn) vagy Ben Kingsley (A leleményes Hugo) asszisztál majd.

Legjobb női mellékszereplő:

Ezt a kategóriát egyedül A segítség című filmből fel lehetne tölteni, de legnagyobb esélye a csodálatos Octavia Spencernek van. Szívesen ideírnám Jessica Chastaint is, de én még mindig tartok tőle, hogy ezzel a sok szereppel maga alatt vágja a fát. Oscaron ugyanis nem lehet több filmért jelölést kapni mint a kritikusoknál - de azért szurkolok. Könnyebb dolga lehet Berenice Bejónak (The Artist) és Shailene Woodley-nek (Utódok), de a példa nélkül álló főhajtás (egy a tiszteletére rendezett Akadémiai estély Londonban) után valószínűleg nem mennek majd el Vanessa Redgrave (Coriolanus) mellett sem. És van egy hatodik hölgy, akiről sokat csiripelnek. Ő pedig nem más, mint Melissa McCarthy, aki sokak szerint könnyen a jelöltek között találhatja magát az idehaza általában lesajnált Koszorúslányokért.

Így állunk most, de a jövő héten még többet tudunk. Legalább három nagyváros kritikusai mondanak véleményt és lassan az éves toplisták is záporozni kezdenek majd. Addig is elégedjünk meg ennyivel és a gondolattal, hogy idén jóval több izgalom várhat ránk. Ez jó a gyártóknak (több film(es) kap elismerést), és jó a nézőknek is (több film jut el hozzánk a díjaknak köszönhetően). Örüljünk.