Ashgar Farhadi Arany Medve-díjas filmje jelenleg az IMDb összesített toplistájának 164-ik helyén tanyázik. Iráni film ilyen magasságokba még soha nem jutott, főleg nem egy olyan toplistán, ahol minden átlagosnál jobb blockbuster meghódít - azokról a "született klasszikusokról" nem is beszélve, melyeket itt is nagyon szeretünk. De a Nader és Simin nemzetközi "törtetésén" nincs is mit csodálni: ha a kvázi négy(plusz egy meg egy)személyes dráma résztvevőit (elszenvedőit?) kibontjuk a csadorból, a kezükben szorongatott Koránt Bibliára vagy akár parasztbecsületre cseréljük, ez a történet nem is lehetne univerzálisabb és aktuálisabb.

Ashgar Farhadi Arany Medve-díjas filmje jelenleg az IMDb összesített toplistájának 164-ik helyén tanyázik. Iráni film ilyen magasságokba még soha nem jutott, főleg nem egy olyan toplistán, ahol minden átlagosnál jobb blockbuster meghódít - azokról a "született klasszikusokról" nem is beszélve, melyeket itt is nagyon szeretünk. De a Nader és Simin nemzetközi "törtetésén" nincs is mit csodálni: ha a kvázi négy(plusz egy meg egy)személyes dráma résztvevőit (elszenvedőit?) kibontjuk a csadorból, a kezükben szorongatott Koránt Bibliára vagy akár parasztbecsületre cseréljük, ez a történet nem is lehetne univerzálisabb és aktuálisabb.

Sőt, akár veled is megeshet. Talán már meg is esett valami hasonló: egy olyan konfliktus, amely az ember társas lényi mivoltából, gyakorta ráerőltetett felvilágosultságából vagy öröklött bigottságából, és az ezzel adódó erkölcsi, etnikai és egyéb ellentétekből adódik akár olyan mikroszinten is, mellyel nem lehet címlapra kerülni, amelyből nem forgatnak tévés drámát a Hallmarkra, és talán még a Családi Kör is passzolná, hisz a téma túlságosan érzékeny, delikát és mindennapos ahhoz, hogy izgalmas legyen a péntek esti vacsora mellé.

Éppen ezért is üt akkorát ez a film: nincs feldúsítva olyan teátrális elemekkel, melyek a családi drámák velejárói - a párbeszédekben nincs semmi művi (improvizálnak?), a rendezés, az operatőri munka és a vágás nem áll a történet útjába, mégsem lehet azt mondani, hogy "olyan mintha nem létezne", hisz a filmben minden a helyén van - nincs egyetlen fölösleges momentum, egyetlen oda nem illő snitt sem. Van ellenben négy igen erőteljes színészi alakítás, melyek ereje leginkább abban rejlik, hogy nem is tűnnek alakításnak.

A cím alapján - teljesen jogosan - hihetnéd azt, hogy a film két ember válásának krónikája: veszekednek a javakon és az utódokon, kifordulnak magukból, befordulnak magukba, aztán jól kibékülnek, és mehet az üdítő sírás-rívás, vagy pedig végleg elválnak, és akkor ezért telik meg a zsebkendő. Nem. A válás már a film első jelenetében eldöntetik, s a történet még csak nem is az utóhatásokra fókuszál, hanem egy olyan következményről, melynek magvait már a válás előtt elültették, csupán eme megváltozott életkörülmények kellettek ahhoz, hogy kivirágozzanak.

Nader és Simin válását követően Nader, a férfi kénytelen felvenni Razieh-t, az ápolónőt Alzheimer-korban szenvedő apja mellé: elejtett szavakból kiderül, hogy a törvény nem engedné, hogy férje engedélye nélkül Razieh munkába álljon, de nem is ez a lényeg - a nő várandós, és állapotának hála nem is alkalmas erre a munkára, de muszáj elvállalnia, mert férje nem csupán állástalan, de rengeteg pénzzel tartozik. Mikor egy nap Nader arra jön haza, hogy apját az ágyhoz kötözve találja, az ápolónőnek nyomát sem látja, és mintha a családi kasszából is hiányozna, olyan haragra gerjed, amely beláthatatlan következményekkel jár.

Elképesztő és egyszerre zavarba ejtő, hogy mennyire pártatlan ez a film: a néző kénytelen beleképzelni magát mind a négy fontosabb karakter - a válást átvészelő világi pár és a pénztelen, de mélyen vallásos Razieh és férje  - szerepébe, és egyszerűen nem tud ítéletet hozni felettük. Illetve megteszi, de aztán olyan titkokra, igazságokra és hazugságokra derül fény, amely mindent új megvilágításba helyez. És letaglózóan feszült lezárásától eltekintve a film nem is kínál feloldozásra alkalmas pillanatokat - sem drámai zenével megtámogatott redempciót, sem nagybeszédet, sem színvallást. Csupán négy nagyon is valóságos, nagyon is átlagos ember csendes gyötrelmét: egy szeletke életet.

kövess minket facebookon és twitteren!