aeon flux

ready for the action now, danger boy?

összesített filmes toplista 2011 + keménylegények & oscar esélyes pionírok Németh Barna
2011. március 06. 18:45:24

Kategória: 9 komment

Az idejét sem tudom megmondani, mikor fordult elő utoljára, hogy márciusig kellett várni egy 70 százalékpont fölé kúszó bemutatóra. De ami késik nem múlik, Rango jött és az első hétvégi box office dobogója mellett a kritikusok toplistájára is felmászott; méghozzá nem is akármilyen eredménnyel. Egy gyengébb évben az ilyen átlag még akár a végső TOP10-be kerüléshez is elég, de egy erősebb évadban is be lehet vele férni a 15 legjobb közé. (A tavaly decemberi TOP 10 itt nézegethető)

Tavaly például egészen a 13. helyig jutott volna a vadnyugati kaméleon, egy hajszállal megelőzve az Így neveld a sárkányodat! vikingjeit. Ez pedig nem csak a készítőknek, de nekünk is jó hír.

Az egyelőre foghíjas listát (ami ráklikkelve nagyobb lesz) havi rendszerességgel fogom frissíteni, és reményeim szerint áprilisban már akár négy-öt helyet is ki lehet majd tölteni.
Magyarázat:
- Az egyes oldalak becsült adatai miatt a négy legnagyobb kritikákat összegyűjtő honlap adatait átlagoltam, ami így már pontosabb képet ad az egyes filmek valós helyzetéről.
- A Rotten Tomatoes adatai közül a "Top Critics" kritikai átlagát használom.
- Az IMDb átlag ugyan fel van tüntetve, de ezt az értéket nem számítottam bele az összesített eredménybe, mint ahogyan az aeonflux saját értékelését sem.

A tovább mögött pedig egy-két újabb szépreményű filmecske előzetesét nézhetitek meg, bennük Natalie Portman, Joseph Gordon-Levitt, Christopher Plummer, Ewan McGregor és Michelle Williams...

Hesher

A tavalyi Sundance-en debütált filmet egy aprócska forgalmazó (Wrekin Hill Entertainment) vásárolta meg, és most a két főszereplő (Natalie Portman és Joseph Godon-Levitt) tavalyi sikerei után látta megfelelőnek az időt, hogy kereskedelmi forgalomba küldje a filmet - miután a fesztiválközönségtől kedvező visszajelzésekben részesült. Persze az sem utolsó szempont, hogy a finoman szólva is balhés srác történetét az Animal Kingdom író-rendezője, David Michod vetette papírra Spencer Susserrel (a Hesher rendezője) közösen.

Beginners

A Torontói Filmfesztiválon debütált alkotást majd csak nyáron küldi mozikba a Focus Features, de addig is jó néhány fesztiválon végigtúráztatják az alkotást, ami ismét a figyelem középpontjába helyezte a 82. évét taposó Christopher Plummert, aki már most kilóra megvette a kritikusokat önfeledt bolondozásával. És őszintén, ő már meg is teheti, hogy hülyéskedjen.

Meek's Cutoff

A tavalyi Velencei Filmfesztivál óta másfél tucat fesztivált is megjárt western majdhogynem a kutyának sem kellett, így a jobbára ismeretlen Oscilloscope Pictures járt jól Michelle Williams-szel, akit - most már szinte hagyományszerűen - imád a kritika. A kérdés csak az, hogy Williams is jól járt-e ezzel? Talán igen, az mindenképpen reménykedésre ad okot, hogy két éve ugyanez a mini forgalmazó juttatta Oscar jelölésig Woody Harrelsont is. Meg különben is, a jó western mostanság újra státuszszimbólum.

American Animal

És végül csak a hecc kedvéért jöjjön az idei amerikai fesztiválfelhozatal egy legfurább darabja, aminek a főszereplője haldoklik és sík hülye.

Címkék

trailer natalie portman ewan mcgregor woody harrelson michelle williams christopher plummer joseph gordon levitt top film dijszezon 2012 top film 2011

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr534539403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_1068 2011.03.06. 19:07:20

Ha van hozzá időd és lélekjelenléted, akkor csinálhatnál egy ilyet a tavalyinak is, hadd lássa mindenki, mire is jó ez az egész. :)

Ismeretlen_62806 2011.03.06. 19:17:23

nagyon szuper kezdeményezés, köszönjük! :)

Ismeretlen_180758 2011.03.06. 19:19:12

2: Köszi:9 1: Nekilátok, aztán beszúrom valahova.

Ismeretlen_1068 2011.03.06. 19:23:08

Egyébként tényleg fasza ötlet. :)

Ismeretlen_82723 2011.03.06. 19:27:39

Király! És jó, hogy nem lőttem bakot a magam Rango-értékelésével. :) A Meek's Cutoffot pedig már felfedeztem pár hónapja, én nagyon kíváncsi vagyok rá.

Dylan 2011.03.06. 19:48:23

Nekem is tetszik az ötlet! De az imdb-t miért kell kihagyni? Nem túl objektív, vagy nem kritikákon alapul?

Ismeretlen_180758 2011.03.06. 21:35:26

6: Az imdb szavazóknak nem igazán sok beleszólásuk van a díjszezon állásába. Itt meg lényegében arra megy ki a játék, hogy melyik filmek maradnak állva a novembertől Oscarig tartó végső hajrában. Egyébként megcsináltam a tavaly decemberi állást, beszúrtam a cikkbe. Lehet nézegetni (remélem semmit nem csesztem el a sietségben:))

Ismeretlen_37501 2011.03.06. 22:19:38

Nagyon szuper ötlet! :) Gratu a megvalósításhoz.

Ismeretlen_1068 2011.03.06. 23:23:52

7: Nagyon kemény. A tízből kilenc jelölve volt a legjobb film díjára. :O

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása