Dumbledore halott, a Mágiaügyi Minisztérium elbukott, Harry Potter pedig első számú közellenség lett, akinek menekülnie kell. A hét évet felölelő Harry Potter-franchise utolsó(előtti) fejezete végre elszakad Roxforttól, az épp aktuális SVK-tanár kinevezésétől és a kviddicstől (melyből - jobb, ha tudjátok - a valóságban is rendeznek világbajnokságokat), hogy egyfajta road movie-vá alakuljon át, melynek célját (és ha kicsit is nyitott füllel jársz, akkor végkimenetlét) mindnyájan ismerjük: megölni Voldermortot.

Dumbledore halott, a Mágiaügyi Minisztérium elbukott, Harry Potter pedig első számú közellenség lett, akinek menekülnie kell. A hét évet felölelő Harry Potter-franchise utolsó(előtti) fejezete végre elszakad Roxforttól, az épp aktuális SVK-tanár kinevezésétől és a kviddicstől (melyből - jobb, ha tudjátok - a valóságban is rendeznek világbajnokságokat), hogy egyfajta road movie-vá alakuljon át, melynek célját (és ha kicsit is nyitott füllel jársz, akkor végkimenetlét) mindnyájan ismerjük: megölni Voldermortot.

De a nagy összecsapásra csak jövő nyáron kerül sor, ugyanis a producerek - arra hivatkozva, hogy a sűrű cselekményt egyszerűen nem lehet egyetlen filmbe belezsúfolni - kettévágták J.K. Rowling világhírű regényfolyamának utolsó darabját, ezzel a döntéssel pedig remélhetőleg nem csupán a legmegátalkodottabb rajongókat tudják majd kielégíteni (ezekbe a filmekbe belezsúfoltak minden mellékszálat, minden lábjegyzetet a könyvből), de egy laza milliárd dolláros bónuszt is behordanak a konyhára (amiből a részvényesek természetesen egy fityinget se látnak majd, ugye).

A széria tessék-lássék rajongójaként eme döntést bánom is meg nem is. Egyáltalán nem baj, hogy Harry, Ron és Hermione nem rohan végig a könyv sűrű fejezetein, hogy a Halálfalók mellett a játékidővel is versenyt fusson, ugyanakkor nem feltétlenül jó érzés felállni egy olyan mozi után, amely 140 perces prológusnak tűnik csupán. Még szerencse, hogy nem kell másfél évet várni a konklúzióra.

Ráadásul akadnak üresjáratok. Vannak fagyott képek, zsibbadt szekvenciák, melyek némi túlzással Tarkovszkij szellemét idézgetik, míg a három tinédzser között szított konfliktusok (Ron féltékeny lesz Harry-ra!) kifejtése, de főleg megoldása tűnik összecsapottnak (ráadásul hol láttunk utoljára olyat, melyben egy nyakban hordott ritka és veszélyes ékszer elsötétítette hordozója elméjét, hm, Joanne?), viszont a mű - mert ezt a szintű monumentalizmust már nem lehet csak úgy lemozizni - olyan vaskos atmoszférával bír, mellyel ritkán találkozhatunk a nagyköltségvetésű filmek felső tízezerében.

Bár rémek és rémségek a Chris Columbus által dirigált első két epizódban is voltak, Alfonso Cuaron filmje, Az azkabani fogoly volt az első olyan installáció, amely elindult a tündérmesétől a horrorig vezető úton (nem csoda, hogy sok szülő nem merte rá elvinni csemetéjét), azon az úton, melyet Mike Newell csak félve és eleinte David Yates is csak bizonytalanul járt be, most viszont már határozott élőképekkel felszerelve lépked rajta. Ugyan A Halál Ereklyéi az elődök hangulatvilágát viszi tovább, mégis sajátos összképpel rendelkezik, melyben szokatlan, ám nagyon is ügyes táncot jár a túlméretezett gótikus lidércnyomás a szaporára vágott modern akciófilmek montázsával és egyfajta lélektelen sivársággal, melynek Johnny Hillcoat a legújabb nagymestere. Szóval jó messzire jutottunk a varázslatokra rácsodálkozó hátulgombolósok színes-szagos mindennapjaitól.

A kegyetlen kivégzések és kínkeserves kínzások, a horrorisztikus fej- és vállsebek, a reményvesztettnek tűnő bujdoklás és körömrágóan szorult helyzetek viszont mintha egy másik filmbe vesznének, mikor Ron elkezd nyűglődni féltékenységében, vagy ami még annál is rosszabb, arról beszélni, hogy egy fény szállta meg a mellkasát és most már mindent ért. A főszereplő trióból maximálisan Rupert Grint a legjobb színész, ezért különösen szomorú, hogy ilyen csúnyán bánik vele a forgatókönyv. A gyerekszínészek mögé felsorakoztatott színészgárdán viszont újra meg újra elámul az ember: ezúttal a legtöbbjük kénytelen beérni egy-két mondatos (vagy akár azt is nélkülöző) kameóval, de játékukban így sincs hiba.

És ugyan nem szokásom dicsérni egy produkció részleteit (pedig a fényképezés, a vágás és trükkök - a két házimanó megvalósítása észbontó! - mind megérnének egy-két bekezdésnyi hozsannát), de mégis ki kell emelnem az Alexandre Desplat által írt filmzenét, amely jó eséllyel söpörhet le minden vetélytársat - Inceptionöket és Tronokat - az év legjobb filmzenéje díjáért. Igen, ennyire jó.