Peter Jackson nem volt ám mindig James Cameron, a Gyűrűk Ura-trilógia óta viszont ő is kizárólag nagy tétben játszik, úgy tapsol el több száz millió dollárokat, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga. Csak a viszonyítás kedvéért: Darren Aronofskynál egy személyes, kisköltségvetésű alkotás 6 millió dollárt emészt fel, míg Peter Jacksonnál ugyanez 65 millióba kerül. Egyébként ezzel nincs semmi gond, ugyanis Jacksonon kívül kevés olyan rendező van, aki képes nagyobb volumenű produkciókat úgy kordában tartani, hogy közben még véletlenül se kelljen szerzői énjét háttérbe szorítani.

A Komfortos mennyország Susie Salmon, egy brutálisan meggyilkolt 14 éves lány és családjának története. Aki előzetesen bármilyen információval rendelkezik a filmmel kapcsolatban (trailer, tartalomismertető, könyv), azt nem fogja nagy meglepetés érni az elkövető kilétével kapcsolatban (amúgy a szomszéd volt az), szerencsére a hangsúly nem ezen van. Számos alkotás készült már az élet és a halál, illetve a valóság és a képzelet határmezsgyéjéről (Csodás álmok jönnek, Maradj!, Nagy hal, A Faun labirintusa, Doctor Parnassus és a képzelet birodalma vagy a hamarosan bemutatásra kerülő Bibliothéque Pascal is ilyen), az elképesztően erős alapanyagnak köszönhetően a Komfortos mennyország mégis több egy szépen feldíszített lufinál.

A pedofília kényes téma, ódzkodnak is tőle a filmkészítők rendesen, persze Peter Jacksont ez egy cseppet sem zavarta, ahogy az éles műfaji váltásoktól sem riadt vissza. A Susie mindennapjait bemutató első 20 perc egész egyszerűen csodálatos, az elmúlás fájdalmas realizálásának pillanatában pedig már a Hullajó direktora veszi át a stafétabotot. Feszültségteremtésből csillagos ötösre vizsgázik a kiwi rendező, a kötelező vicces karakter (nagyi) megjelenésével viszont egy új film kezdődik, hosszú percek telnek el, míg végre Jackson visszatalál a helyes útra. Hiába remek színésznő Susan Sarandon és végez kifogástalan munkát, a feszültség feloldása (és a nagyi karaktere) nélkül jóval zsigeribb filmélmény lehetett volna a Komfortos mennyország, a játékidő lerövidítése miatt előszeretettel használt vágóolló látható nyomai is csak ezt az érzetet erősítik.

Soha nem gondoltam volna, hogy Ryan Gosling mással történő helyettesítését valaha elismerően fogom nyugtázni, ebben az esetben viszont bölcs döntést hoztak a készítők. Mark Wahlberg civilben négy gyermekes apuka, nagyon jól áll neki a szerep és Rachel Weisz is nagyszerűen mutat mellette. Stanley Tucci hátborzongatóan zseniális alakítását remekül ellensúlyozza a tündéri Saoirse Ronan, ez a kislány egyszer még sokra fogja vinni.

Gyermeki fantáziavilágban megálmodott purgatórium és - alkalmanként - digitálisan felvett valóság között nem is lehetne nagyobb a kontraszt, a földi és a túlvilági létet mégsem választja el olyan sok egymástól. Amilyen nehezen tudják a szülők feldolgozni szeretett kislányuk halálát, ugyanolyan nehezen tudja Susie is itt hagyni a családját. Furcsa kimondani, de ez egy szép film a halálról.