aeon flux

ready for the action now, danger boy?

bán mór - hunyadi: a hajnalcsillag fénye Zalaba_Ferenc
2009. március 19. 08:10:45

Kategória: 8 komment

Még évekkel ezelőtt került a kezembe Bán Mór egyik fantasy írása, s bár igen kellemes kis iromány volt, egy jó darabig csak távolról követtem nyomon a munkásságát. Érdeklődve hallgattam, hogy a magyar mondák alapján saját fantasy világot kreált, s hogy a sci-fi terén is egészen sikeres lett. De amikor bejelentette, hogy egy tíz részes regényciklust kíván szentelni a Hunyadiak korának, melyben Hunyadi János és Mátyás király négy-négy, míg Corvin János két vaskos regényt kapna, úgy gondoltam, ezzel már érdemes lenne közelebbről is megismerkedni.

A ciklus első darabja pár hónapja landolt a könyvesboltok polcain és úgy tűnik egy régóta betöltetlen űrt sikerült befoldoznia, legalábbis az Alexandra kiadó eladási listái ezt igazolják. Passuth László óta nem igen akadt író, akit az ihlet a magyar középkor dicső napjainak regénybe foglalására sarkalt volna.

Bán Mór is alaposan rákészült: az előszava szerint csak az előkészület tíz évet vett igénybe. S ahogy számítani lehetett rá, az első regény még csak amolyan alapozó. Bán felállítja a sakk figurákat, s felvázolja a hőseit.

A nyitás még így is bombasztikus, mely rögtön a történet legvégére, a mohácsi csatához repít minket. Itt ismerkedhetünk meg a történet egyik legfontosabb szereplőjével, a mesélővel: egy idős lovaggal, akit - miután súlyosan megsérül - egy közeli kolostorba visznek. Itt kezd el mesélni egy kispapnak a Hunyadiakról, akikről állítólag ő tud a legtöbbet. Azzal, hogy Bán a mesélő szerepét is kiosztja, egyben megteremti a lehetőségét, hogy a korabeli hiedelmek büntetlenül megjelenhessenek a történetben. Ugyan ritkán él ezzel, de mégis jól tudja érzékeltetni, hogy a kor emberének a hegyeken túl élő sárkányok vagy a falvakat tűzbe borító „fekete ember” nagyon is valóságnak tűnhet. A lovag „meséje” persze egészen a gyökerektől indul, még akkorról, amikor Csorba és fia Vajk (Hunyadi János leendő apja) menekülni kényszerülnek Havasalföldről, mígnem a Magyar Királyságra érve földet kapnak Hunyadon.

Bán igazán olvasmányos, archaizáló nyelvezete olvasatja magát. Ennek köszönhető, hogy bár hőseink számtalan esetben térdig gázolnak a vérben, nem érezzük hatásvadásznak. S ahogy elkezd cseperedni a kis Hunyadi (a regény legtöbb szereplőjének csak Jankó) úgy tűnik, hogy a híres törökverőt az ég is arra teremtette, hogy egy ehhez hasonló hősi eposz címszereplője legyen. A Galambóc ostromát felelevenítő részek egyszerűen lenyügözőek.

Egészen a történet ezen pontjáig minden prímán működik. Kár, hogy a regény második fele olyannyira leül. Hunyadi elkerül az Újlaki családhoz, hogy ott lovagot faragjanak belőle, ami akár érdekes is lehetne, de sajnos nem az. Bán ízes mondatai is elszürkülnek ennél a résznél, mintha ő maga se lelte volna túl sok örömét benne. S becsúszik egy-két olyan dramaturgiai huppanó is, ami igazán nem méltó a remek felütéshez.

Bán Mór attól ugyan ódzkodik, hogy bármely erotikus jelenetet részletezzen, de ennek ellenére is olyan az Újlaki udvar, mintha egy nagyköltségvetésű pornófilm díszlete lenne: legalábbis ha hihetünk a regénynek, a középkori Magyarországon minden nő gyönyörű volt. És kapós is. Nincs kivétel. A királynőtől kezdve az utolsó parasztlányig mindenki csábítóan néz ki és hamar el is csábulnak.

A zárás az apróbb hibák ellenére is reményt keltő: Hunyadi végre megállapodik, s rájön, hogy elképesztő erejét és kardforgató képességét nemes célokra kéne fordítsa. A hős tehát nemcsak megszületett, de végre rájött, hogy ő a hős. Mostmár csak a hőstettek megírása van hátra. Kíváncsian várom a folytatást.

Címkék

kritika hunyadi magyar irodalom bán mór

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr324536388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vittorio 2009.03.23. 15:37:24

Akkor ez most menniyre épül a mondákra, mennyi az író fantáziája...?

Bomarr 2009.03.25. 17:50:29

Ha meg kéne saccolni e kettő keveredését akkor úgy 80% történelem és 20% fantázia/mese. Az elsődleges szempont azért a megtörtént események felvázolása volt.

nembeszélekhülyeséget 2009.04.09. 01:12:08

Mindenképpen ajánlom a történelmet és romantikát szerető embereknek.Ami az pornográfiát illeti az írók nem beszélnek róla, átugorják mintha nem is létezne.Pedig a valóságban minden ez körül forog kis túlzással, hatalmas szerepe van a nemiségnek a társadalomban, a kultúrában mindenhol előjön, már legősibb művészetben is hatalmas szerepe volt, a szexualitás nem más mint az emberi érzésvilág egyik legfontosabb tartóoszlopa.Az embereket életük nagy részében lépten-nyomon foglalkoztatja, de még jókora reklámot is kap.Az ember a középkorban is csak ember volt.Végre egy író nem csak csatát, hazafiságot ,árulást, mert írni hanem valóságossá teszi az embereket és nem szexmentesek mint a régi romantikus regények.Tudásbővítő, rendkívűl lexikális és egy pillanatra sem unalmas.Ami a kritikát illeti meg tudom érteni mű stílusát, toposzait illető nemtetszéseket de azt nem szeretem ha abba is beleszólnak hogy mi történjen...ez történelmi regény.Nem lehet ott csata ahol nem volt csata...Ha bele akar szólni ilyesmibe kedves "kritikus irodalmár" úr akkor keressen kötetlenebb műfajt, pl. sci-fit vagy valami pulp-fiction-t vagy egyéb tömegirodalmat.

nembeszélekhülyeséget 2009.04.09. 01:18:14

Ja, ehez hasonló a James Clavell "Sógun"-ja ajánlom a hasonló romantikát és naturalizmust történelmi környezetben kedvelő olvasóknak.

Teidl Pál · http://bán mór - hunyadi: a hajnalcsillag fénye 2010.01.15. 14:09:51

A regény az elmúlt évtizedek legjobb magyar történelmi regénye. Méltó az író a Mór név használatára, mivel korunk Jókaiját köszöthetjük benne. Végre egy olyan történelmi regény, mely kivételes és rendkívül alapos történelmi tudásra és kutatásra alapul, de mégsem száraz és unalmas, hanem nagyon olvasmányos, izgalmas, lebilincselő.

Bomarr 2010.02.04. 17:44:40

Bár lehet hogy nincs túl sok értelme egy közel egy éves kommentre reagálni, de azért én megteszem :) Szóval oké, hogy van szexualitás, de annak a regényben vázolt változatának az ég egy adta világon semmi köze a realitáshoz. Legalábbis nehezen hihető, hogy a középkori Magyarországon a szolgalányoktól az udvarhölgyeig bezárolag minden nő gyönyörü, szép, formás mellü, jó seggü nő volt. Ezt hivják öncélúságnak. Egy gesztus az erre fogékony fiatal olvasóknak. Másrészt azt meg az iró dönti el, hogy miről is beszéljen karaktere kapcsán (Bán Mór például simán kihagy éveket főszereplője életéből). Attól hogy történelmi egy regény egyáltalán nem jelenti azt, hogy megengedheti magának, hogy unalmas legyen. Pláne ha valaki ennyire szabadon kezeli a történelmi forrást, mint Bán.

xrvdvlbg · http://uzreoeuvwnfw.com/ 2010.04.15. 11:27:06

WGBPNg dvohwsspgfry, [url=http://ojzjipyxkggx.com/]ojzjipyxkggx[/url], [link=http://yxgbbnfgvezb.com/]yxgbbnfgvezb[/link], http://juhgwyqkwwah.com/

Ilona59 · http://igazszo.blog.com 2011.01.31. 15:36:06

Egy megalapozottnak tűnő kritika a regénysorozatról: http://igazszo.blog.com/2011/01/27/ban-mor-hunyadi-avagy-banom-is-en/

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása