AE megtiltotta, hogy kommentelve írjam le véleményemet (idézem: „tessék saját bejegyzést írni róla, vagy már megint elfelejtetted a jelszavad..?”), így a tegnap esti delíriumot kihasználva és sebeimet nyalogatva, 3 Simpson rész után úgy éreztem, én is billentyűzetet ragadok, és leadom saját kis szubjektívem.

Jó ideig nagyon büszke voltam magamra, hogy én minden zenét ismerek, látóköröm tág és befogadó. Miután végigolvastam néhány összeállítást a pestiest.hu-n, rá kellett jönnöm, hogy az ott felsorolt együttesek és előadók nagy részét már nem ismerem… összeomlottam, majd gyorsan utánanéztem a dolgoknak és bátran kijelenthetem, hogy nem vesztettem sokat például azzal, hogy a TV on the Radio albumát eddig nem hallgattam meg. OK, nem rossz, de nem is olyan jó, hogy mindenki teleordibálja a sajtót velük.

Számtalan olyan előadót tudnék mondani, akik előálltak egy-egy zseniális dallal, de egyéb teljesítményük tart a nullához: Vampire Weekend: A Punk, MGMT: Time ot Pretend, The Last Shadow Puppets néhány dala, Biffy Clyro: The Mountains, Seether: Fake it, stb.

És az új Metallica sem került fel az első 10-be. Hogy miért? Fogalmam sincs.

Amit nem voltam hajlandó meghallgatni: GnR: Chinese Democracy (már évekkel ezelőtt eljátszották minden esélyüket nálam); az új The Killers album (Human: micsoda állati ócska fos tingli-tangli), Hercules and Love Affair (Űristen, micsoda név ez??), az új The Cure album (egész egyszerűen félek az újabb csalódástól).

A magyarok, amik kimaradtak az életemből, gyanítom, méltatlanul: az új 30Y lemez, Amber Smith, HS7, Isten Háta Mögött és hát ugye Quimby, bármit is csináltak (nem csináltak) ebben az évben, az csak is jó lehet.

És a lista, amit vérrel és verejtékkel hoztam össze…

10. The Ting Tings: We started nothing

Igazából nem hoztak semmi újat, a szokásos zenész pasi/jó csaj énekes kategória, mégis kiemelkedtek az unalmas mezőnyből, sok fülbemászó sláger van az albumon, személyes kedvenc: Great DJ.

Jó tanács: Katie, sürgősen fésüld ki a hajad a szemedből, mert engem idegesít.

9. We are Scientists: Brain Thrust Mastery

Először a Chick Litet hallottam az MTV2-n, szenzációs refrén és bevezetés, azonnal a fülemben maradt. Az albumon található többi szám is hasonló stílusban szólal meg (időnként unalmas is, rendesen), személyes kedvencem: Ghouls.

8. UNKLE: End titles… Stories for Films

Személyes kedvenc: Nocturnal. Nem nagyon tudnám AE-nél jobban szavakba önteni azt, amit érzek, amikor ezeket a dalokat hallgatom.

7. Coldplay: Viva La Vida or Death and all His Friends

Nehéz érzésekkel hallgattam meg, mert a CP-nél alap elvárás az, hogy minden dal azonnal a füledbe másszon. Persze nem így lett, és azonnal félre is dobtam „ez szar” felkiáltással. Majd kis dózisban hallgattam meg a dalokat, shuffle üzemmódban, és lassan, de biztosan megszerettem őket. Személyes kedvenc: Viva la Vida (nem tudom a vigyort letörölni a fejemről, ha hallgatom).

6. John Dahlback: Winners and Fools

Visszarepített a fiatalságomba; könnyed szinti pop, sallang mentes és könnyen fogyasztható de messze nem felszínes. Imádom. Személyes kedvenc: You and Me.

5. Portishead: Third

1995-ben jártam először Londonban: első és legfontosabb dolgom az volt, hogy bemenjek az első HMV-be és megvegyem kazettán az első albumot, amit azonnal benyomtam a Walkmanembe, és az ott is maradt, míg a fülhallgató ki nem rohadt a fülemből. Ennek egyenes folyománya volt, hogy másnap visszamentem, mert muszáj volt Portishead pólót vennem, pedig nem vagyok az a nagy merchandise addict. Tizenegynéhány évvel később is nagyok voltak az elvárások, és a harmadik album majdnem hozta is ezeket, így panaszra nincs ok, de a Silence végén mindig elszorul a szívem… olyan nyomasztó és egyben nyugtalanító, hogy nincs vége.

4. The Music: Strength in Numbers

AE már említette, hogy ha elvonatkoztatsz Lobelt hangjától, nagyon pöpec kis album ez. Mivel már évek óta figyelemmel kisérem a The Music tevékenységét, rég megszoktam a hangot, sőt megszerettem, különben is, mi lenne a Muse-zal Matt Bellamy nélkül??? Személyes kedvenc: Cold Blooded. (Ezt sajnos nem találtam meg, így íme egy korábbi kedvenc:)

 3. Kings of Leon: Only by the night

Számomra egyetlen komoly kihívás van a zenéjükben: Caleb énekhangja a magasabb hangoknál megbicsaklik, s ez egy fura, időnként idegtépő stílust ad a zenéjükhöz, de ezt félretéve zseniális az album, igazi feel good rock zene hangsúlyos gitár riffekkel. Személyes kedvenc: Use Somebody.

verdict: fura és nyugtalanító a 3 testvér + 1 unokatestvér felállás. főleg, hogy néha összeverekednek a back stage-ben.

2. Slipknot: All hope is gone

Amikor először hallottam, azonnal kijelentettem, hogy az év albuma. Aztán meggondoltam magam. A koncert után sok minden átalakult bennem. Most azt mondanám, hogy a lassú metál balladák nem illenek ehhez a bandához (lásd / halld lejjebb). És ezen az albumon van belőlük több is. Hiába szenzációs ezek a számok, nem illenek ide. Azért egy második helyet simán megérdemelnek. Személyes kedvenc: Psychosocial. Mégszéphogy.

1. Deus: Vantage Point

Figyelemmel követem őket a Worst Case Scenario óta, amit azóta is bálványozok, simán ott van az All Time Top 10-ben (egyik kedvencem róla lejjebb). Közben jött néhány gyengébb darab, de a Pocket Revolution újra nagyot szólt, és a Vantage Point kikapcsolhatatlan olyan darabokkal, mint a Slow vagy az Architect, de a legnagyobb a Favourite Game. Nem találok szavakat, hogy tovább méltassam. Csillagos 5-ös teljesítmény.