36 quai des orfèvres (2004). nem vágom a franciákat. mégha vért izzadnak is, akkor sem tudnak összerakni olyan filmeket, melyek alapvető életfunkcióival ne lenne valami nagy gond. hol a humorral van a baj, hol a dráma ehem... tragikus, máskor meg a vágás olyan, mintha körömvágó ollóval végezték volna. s a cselekmény... nos, az mindig zagyva. épp ezért is meglepő, mit meglepő: meghökkentő, hogy pont a nemnormális franciák csinálták meg az utóbbi évek legkerekebb filmjét, amibe sehogy se tudok belekötni, bármennyire is erőlködöm. s hidd el nekem, nagyon odateszem magam. :)

de mit lehet tenni? itt van egy film, amelyben két zseniális színész (daniel auteuil és gérard depardieu) feszül egymásnak egy gyönyörűen megírt, élettel és értékkel, értelemmel és érzelemmel teli sztoriban, amely 100 elegáns, de brutális perce néma ámulatra készteti a nézőt. egy rendőrdráma, amelyben nincsenek jók és rosszak, csak tökéletlen emberek, akik nem fogják függetleníteni a munkát a magánélettől, mert ilyen csak a filmekben létezik. de nem ebben. olivier marchal író/rendező saját rendőri éveit gyúrta bele a produkcióba, amely sok szereplőt mozgat, de egyet sem céltalanul, ehhez pedig egy olyan profin fényképezett, vágott és rendezett filmet kanyarított, amire michael mann is büszke lenne. s ha már itt tartunk: sokan a francia heat-nek nevezik a 36-ot. valóban hasonlít, csak jobb nála. (trailer)