1st night on the streets of new york. 4 körül találkozom mayával, sikerül kicsit elksénem, mert a megfelelő busz nem akar jönni, egy másik pedig a kivánt utca másik pontján tesz le. a buszok egyébként minden második sarkon megállnak, s hiába van odakint tiz fok, minden busz (és subway) légkondis. már várom, hogy a nehéz new yorki pára és a tömegközelekesés fagyos légtere mikor fog remek kis náthába tolni.

először a columbus circle-re megyünk, amely a central park egyik sarkában található. kacsingatok a zöld irányába, de nekünk a felhőkarcolók erdejében van dolgunk. 6 körül találkozunk maya nővérével, aki egy jótékonysági felvonulásra invitált meg minket a seaporthoz (hohó, én itt már jártam korábban!). még csak szorványosan gyűlnek az emberek, de programokból már van szép számmal: alapjában vévő ijesztő kék tündér invitálja közös fotóra a bátrabb gyerekeket (pl. engem :), egy memory band többek között u2 számokat ad elő meglepően autentikusan: mikor még csak halljuk őket, arra gondolunk, hogy akár bono is itt lehet. a gyerekeket nem nagyon érdekli a koncert, annál inkább az ingyen osztogatott, piláccsal felszerelt lufi és az ingyenétek: mi is felszerelkezünk mindkettőből, ám se a lila szinű chipstől, sem a cukros viztől nem ájulunk el. a menet nemsokára elindul, s ekkor látom, hogy percek alatt több ezer ember gyűlt össze a leukémiás gyerekek támogatása alkalmából rendezett brooklyn-bridge séta kedvéért. s négyből három ember kezében lufi..

brooklynnak csupán a szélét karcolgatjuk: egy csendes utca csendes éttermében vacsorázunk (többek között calimarit, amely panirba forgatott polipot takar), majd lesétálunk a partra, hogy megcsodáljuk manhattan éjszakai látképét. a kép sajna nem túl beszédes, de hidd el nekem: eszméletlen.

nem csupán a látvány, de a jet lag is levesz a lábamról, igy szupergyorsan hazamenekülünk. kipipálhatjuk az első napot.