aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: verébvágy Takács Máté
2018. március 12. 17:30:00

Kategória: boxoffice Szólj hozzá!

Ez még nem az a hétvége volt, amikor a napsütés elsöprő ütést mér a mozikra, de a jó idő szele már távol tartott elég embert. A Bosszúvágyra ültek be számottevő mértékben a magyarok a premierek közül, ám csak a bronzérem jutott Bruce-nak; eközben az élen helycserét mutatott be a Vörös veréb és a Valami Amerika 3. A 12 katona mellé kevesen szegődtek, a Hívatlanok 2: Éjjeli préda nem ment jobban, mint az első rész, a Vándorszínészek pedig nem szította a magyar film sikerességét.

death_wish.png

> új filmek
Bruce Willisről egy időben nagyon lemondtak az amerikai és a magyar nézők egyaránt, aztán nagy gárdák tagjaként vagy menő mellékszerepekben küzdötte vissza magát - mielőtt egyenesen DVD-n kikötött filmek frekventált vendége lett volna belőle. Az azért egyedi talán, hogy eközben a moziban is releváns tudott maradni, úgy, ahogy, és a Bosszúvágy régóta a legnagyobb próbája ennek. Az amerikai nézők ímmel-ámmal, de inkább ímmel haraptak Eli Roth remake-jére, míg a magyar nézők valamivel érdeklődőbbnek bizonyultak. 19.021-en váltottak jegyet a Fórum Hungary terjesztésére, az ezzel járó 27,5 millió forint pedig éppen dobogós helyet kölcsönöz neki. Egyszerre érdektelen és jó eredmény ez, hiszen mostanság azért a jelentősebb heti újdonságok nem adják alább 20.000 nézőnél (A Pentagon titkai és A világ összes pénze is csaknem ennyi embert vonzott első napjaiban, pedig azok nem ennyire közönségbarátok - és Gerald Butler is többre ment picit a Gengszterzsaruk élén), mindazonáltal egy csaknem 40 éve játszott film remake-jéről van szó egy régi motoros színész hátán utaztatva. Az itthon 1980-tól játszott Bosszúvágyat több mint egymillióan nézték meg, de az azóta eltelt idő a feledés homályát húzta rá, legalábbis a mostanság mozizók fő rétege előtt, s Willis is régen aratott már valamirevaló sikert főszerepben, ha nem John McClane-t játszotta. All in all, kielégítő nyitányt szállított a 18-as korhatárral vértezett akció-dráma, a Looper - A jövő gyilkosa (11.991) és a Hasonmás (22.275) közé megérkezve, s a viszonylag alacsony átlagos jegyárából (1445 Ft) ítélve sok tizen-huszonévest is megmozgatva. A kérdés, hogy az irtó zsúfolt hónap során elég tér marad-e neki, hogy eljusson 60.000 nézőig.

Januárnál, amikor a 12 katona Amerikában mozikba került, csak 2001. szeptember 11-e volt régebben, de a tengerentúliak azért bármikor kaphatók egy kis hazafias háborúskodásra. A magyar közönség mondjuk mostanság nem annyira foglalkozik egy-egy film csúszásával, ellenben a közel-keleti háborúval sem túlzottan, így a Jerry Bruckheimer-produkció minimum egyféle hátrányból indult kegyeinkért. Az, hogy az InterCom késlekedett a filmmel (már ment odaát, mikor itteni érkezése ismertté vált), nem tett jót, csak 37 mozi vállalta műsorára, melyekben 11.477 néző fordult meg. A forgalmazónál ritkán látott módon kevés érdeklődő ez egy mainstream produkcióra, de egyébiránt nem olyan magyarázhatatlan, még úgy se, ha a főszerepet játszó Chris Hemsworth sose volt népszerűbb (Thor szerepének hála). Ja, és talán az se volt nyerő, hogy a Bosszúvággyal küzdeniük kellett ugyanazon nézők kegyeiért. A 12 katona, már csak hossza miatt is, e számok nyomán gyorsan el fog tűnni az értékes műsorsávból, úgyhogy 30.000 néző már kihívásként jelentkezhet végcélként.

A Hívatlanokat a Fórum Hungary mutatta be 2008 szeptemberében, négy hónappal az amerikai sikert követően, a magyar sikert biztosítani próbáló moziünnepes víkenden. Az akkori viszonyokban értve elég sokan megnézék a premier hétvégéjén (11.433), ám aztán mintha ott se lett volna, elpárolgott a toplistáról, és 16.542 eladott jeggyel befejezte karrierjét. A Hívatlanok 2: Éjjeli préda a horror virágzásának köszönhetően jó helyzetben volt, hogy ezt simán felülmúlja: megfelel a szinkronizáltsági igényeknek, a 18-as korhatára imponál a célközönségnek és a Freeman Film ki tudta hozni mostanság szinte mindenből a maxot. 10 év azonban sok idő. A folytatás csak 6.443 nézőt érdekelt 28 moziban, ami a zsáner régi szenvedéseit idézi - vagyis nem lépett az Insidious: Az utolsó kulcs nyomába, mint alig nézett elődökkel bíró, mégis sikeres folytatás. A film 9,4 millió forinttal 7. lett, és amúgy van még sansza arra, hogy meghaladja az első rész nézettségét - az sem kis szó, végtére is.

Sándor Pál tizenegy éve nem jelentkezett játékfilmmel, de már a Noé bárkája sem volt az a kifejezett közönségsiker, bármennyire is törekedtek széles körben elérni a népeket vele (52.000-en nézték meg, viszont ehhez csak 15,4 milliós bevétel párosul, ami kevesebb mint 300 forintos jegyárról árulkodik - 2007-ben). A Vándorszínészek is hasonlóan járt: a Big Bang Media 36 moziba küldte szét, pontosan annyiba, mint januárban A hentes, a kurva és a félszeműt, ám e film címe nem gazdálkodott marketingszempontból értékes kifejezésekkel, így hát módfelett kevesebben, 3.916-an nézték csak meg. Na de, a valódi okok között valóban ott van, hogy már színészekről szóló filmet se divat nézni, hát még vándorszínészekről szólót, a főbb szerepeket játszó fiatalok pedig még nem elég ismertek-érdekesek a közönség számára ahhoz, hogy növeljék a bizalmat a produkció iránt. Az 5,5 millió forint nem volt elég top 10-es helyezésre (11. lett), a premiert megelőző nézőkkel együtt 5.378 az állás. Ha A hentes vonalát követi, alig több mint 10.000 nézőre számíthat, és ismerve a nagyobb mozik módszereit, már jövő héten sem lesz valamirevaló időpontban elérhető ahhoz, hogy ezt kicsivel is meg tudja haladni.

A Cinenuovo legnagyobb sikerét jelentette eleddig a 2016 végén bemutatott Teljesen idegenek. A főként olasz művekkel kufárkodó forgalmazó a hírek szerint 70.000-nél is több jegyet számlálhatott össze rá, ami nem csak e nemzet produktumainál, de feliratos filmeknél is szokatlan már. Az arthálózatban szárnyra kapó szájhagyomány tehát csodákra képes, és a következő delikvens is lehet akár a rendező új filmjéből. A helyre már a kezdeti érdeklődés is érezhetően nagyobb volt a szokásosnál, hiszen 3.107-en ültek be rá. A 4 millió forintos bevétel a 16. helyet kölcsönzi neki, és biztosra vehető, hogy még lesz alkalom emlegetni a filmet az elkövetkezendőkben.

> korábbi filmek
A Vörös verébre közel 50.000 jegy kelt el az első héten, és nézők érezhetően ajánlásra méltónak tartották, hiszen csak 30%-ot csökkent bevétele, ami a top 10 második legjobb aránya. A Fórum Hungary terjesztése 40,6 millió forinttal az első helyet is átvette - ha változatlanul jól alakulnak üzelmei, egy hét múlva meglesz a 100.000 néző is.

Második helyre csúszott vissza három hétnyi regnálás után a Valami Amerika 3. A Vertigo Média ezúttal kis híján 23.000 látogatót jegyezhetett, összességében pedig hajszál híján 300.000-en nézték már meg.

Átlépte a múlt hét elején a 200.000 nézős határt a Fekete Párduc. A Fórum Hungary propagálta Marvel-mozi harmadikként teljesítette ezt a mérföldkövet az idei felhozatalból - két hét termése teszi ki eddig az elit klub tagjait.

Kamatoztatta Oscar-díjait A víz érintése és a Három óriásplakát Ebbing határában is. A Fórum Hungary két feliratos filmdrámája egyaránt pozitív irányú változást produkált; Guillermo del Toro fantasyje majdnem 30.000 nézőt csábított már, míg a színészi díjakat bezsebelő opus az 50.000-es határt pedzegeti.

> végszó & ami jön
A premierek összességében nem zavartak sok vizet, a korábbi hetek slágerei pedig igazi kihívókat kapnak a hosszú hétvégére. Bizonyosan fényesebb jövő áll a Tomb Raider előtt, mint Amerikában, és legalább hasonlóra számíthat a Nyúl Péter. A biztos tippek mellett A párizsi vonat és a Szellemek háza tesz még próbát a top 10-be kerüléssel.

> a top 10, március 8 - 11. (csütörtök-vasárnap)

# film csüt-vas
Ft bevétel
csüt-vas
nézők
bevétel-
változás
Ft össz-
bevétel
össznéző
1  Vörös veréb
40.6M 26.775 -30.2% 114.6M 76.817
2  Valami Amerika 3.
34.8M 22.952 -43.1% 429.9M 298.303
3  Bosszúvágy
27.5M 19.021 - 27.5M 19.021
4  Fekete Párduc
26.3M 16.204 -42.3% 344.9M 222.079
5  Éjszakai játék
20.5M 13.663 -39.9% 114.2M 76.943
6  12 katona
17.6M 11.477 - 17.6M 11.477
7  Hívatlanok 2: Éjjeli préda
9.4M 6.443 - 9.4M 6.443
8  A víz érintése
9.1M 6.171 +26.2% 42.6M 29.040
9  A Pentagon titkai
6.7M 4.622 -57.4% 59.5M 40.403
10  Lady Bird
5.5M 3.912 -44.2% 18.5M 13.015

 

 

Címkék

horror remake magyarfilm box office bruce willis forum hungary action a hely jerry bruckheimer intercom sequel chris hemsworth the strangers 2 eurocinema war movie box office hazai big bang media death wish cinenuovo freeman film red sparrow 12 strong vandorszineszek

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr713734280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása