aeon flux

ready for the action now, danger boy?

decemberi toplisták Takács Máté
2018. január 03. 20:07:00

Kategória: boxoffice Szólj hozzá!

Decemberben, egyúttal a teljes 2017-es évben természetesen a Star Wars: Az utolsó Jedik volt az úr. A film Magyarországon nyitányrekordot döntött, vagyis nem csak a 12. hónap bajnoka lett, míg a tengerentúlon a hónapot ugyan nem tette magáévá, második helyezésekben viszont szorgoskodott.

A második slágerfilm a Jumanji: Vár a dzsungel lett; Amerikában bőven 200 millió dollár felett fog végezni, ahogy nálunk is nemsoká köszönti majd 200.000. látogatóját - mindkét oldalon az 1995-ös film nézőszámának legyőzését tűzte ki céljául. A két biztos befutón túl itthon a Megjött apuci! 2. muzsikált még igen jól, miközben a Ferdinánd igyekszik az ünnepek utáni időszakot is alaposan meglovagolni - hazájában már ez sem segít azonban a bukáson.

A kínaiak saját filmjeik nézésével töltötték a decembert, s volt belőlük dögivel. Kiemelkedett a Youth című dráma, amely a hónap végéig 182,4 millió dollárnyi összeget hajtott fel, miközben több mint 35 millióan látták.

Decemberi és 2017-es top 10-ek...

december_top.png
2017. december – magyarországi nyitány-lista

1. Star Wars: Az utolsó Jedik – 422,8 millió Ft*
2. Megjött apuci! 2. – 69,5 millió Ft
3. Jumanji: Vár a dzsungel – 48,0 millió Ft
4. A legnagyobb showman – 35,4 millió Ft*
5. Tökéletes hang 3. – 28,4 millió Ft
6. Ferdinánd – 27,9 millió Ft
7. Az igazi csoda – 16,1 millió Ft
8. Egy szent szarvas meggyilkolása – 11,7 millió Ft
9. Bőrpofa – 7,3 millió Ft
10. Eszeveszett esküvő – 7,0 millió Ft

* premier előtti vetítések eredményével együtt

december – magyarországi nyitány-lista

1. Star Wars: Az utolsó Jedik – 422,0 millió Ft*
2. Star Wars: Az ébredő Erő – 415,4 millió Ft
3. Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet – 244,8 millió Ft
4. A hobbit: Az öt sereg csatája – 183,9 millió Ft
5. Harry Potter és a Tűz Serlege – 181,3 millió Ft
6. A hobbit: Smaug pusztasága – 149,2 millió Ft
7. Avatar – 135,6 millió Ft
8. A hobbit: Váratlan utazás – 124,5 millió Ft
9. Harry Potter és a bölcsek köve – 117,1 millió Ft
10. Harry Potter és a Titkok Kamrája – 113,7 millió Ft

* premier előtti vetítések eredményével együtt


2017 – magyarországi nyitány-lista

1. Star Wars: Az utolsó Jedik – 422,0 millió Ft*
2. Thor: Ragnarök – 191,9 millió Ft
3. Gru 3. – 186,9 millió Ft

4. Halálos iramban 8. – 185,9 millió Ft
5. A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja – 145,8 millió Ft
6. A galaxis őrzői vol. 2. – 145,2 millió Ft
7. A sötét ötven árnyalata – 139,1 millió Ft
8. A szépség és a szörnyeteg – 131,9 millió Ft
9. Az – 117,2 millió Ft
10. Alien: Covenant – 113,0 millió Ft

* premier előtti vetítések eredményével együtt

2017. december – észak-amerikai nyitány-lista

1. Star Wars: Az utolsó Jedik – 220,0 millió USD
2. Jumanji: Vár a dzsungel – 36,2 millió USD
3. Tökéletes hang 3. – 19,9 millió USD
4. Ferdinánd – 13,4 millió USD
5. A legnagyobb showman – 8,8 millió USD
6. The Disaster Artist – 6,4 millió USD
7. A világ összes pénze – 5,6 millió USD
8. Kicsinyítés – 5,0 millió USD
9. A legsötétebb óra – 3,9 millió USD
10. Apavadászat – 3,3 millió USD

december – észak-amerikai nyitány-lista

1. Star Wars: Az ébredő Erő – 248,0 millió USD
2. Star Wars: Az utolsó Jedik – 220,0 millió USD
3. Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet – 155,1 millió USD
4. A hobbit: Váratlan utazás – 84,6 millió USD
5. Legenda vagyok – 77,2 millió USD
6. Avatar – 77,0 millió USD
7. A hobbit: Smaug pusztasága – 73,6 millió USD
8. A gyűrűk ura: A király visszatér – 72,6 millió USD
9. Narnia krónikái: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény – 65,6 millió USD
10. Sherlock Holmes – 62,3 millió USD

2017 – észak-amerikai nyitány-lista

1. Star Wars: Az utolsó Jedik – 220,0 millió USD
2. A szépség és a szörnyeteg – 174,8 millió USD
3. A galaxis őrzői vol. 2. – 146,5 millió USD
4. Az – 123,4 millió USD
5. Thor: Ragnarök – 122,7 millió USD
6. Pókember: Hazatérés – 117,0 millió USD
7. Wonder Woman – 103,3 millió USD
8. Halálos iramban 8. – 98,8 millió USD
9. Az Igazság Ligája – 93,8 millió USD
10. Logan - Farkas – 88,4 millió USD


2017. december – kínai nyitány-lista

1. Youth – 44,3 millió USD
2. The Ex-File: The Return of the Exes – 43,2 millió USD
3. Gold Buster – 38,5 millió USD
4. Legend of the Demon Cat – 36,6 millió USD
5. Bleeding Steel – 29,7 millió USD
6. The Thousand Faces of Dunjia – 27,7 millió USD
7. Hanson and the Beast – 25,9 millió USD
8. Miracles of the Namiya General Store – 22,0 millió USD
9. The Liquidator – 21,3 millió USD
10. Paddington 2. – 15,7 millió USD

2017 – kínai nyitány-lista

1. Halálos iramban 7. – 190,4 millió USD
2. Wolf Warriors 2 – 132,5 millió USD
3. Transformers: Az utolsó lovag – 119,7 millió USD
4. A Kaptár: Utolsó fejezet – 90,7 millió USD
5. Journey to the West: The Demons Strike Back – 84,1 millió USD
6. Kong: Koponya-sziget – 71,6 millió USD
7. Pókember: Hazatérés – 69,2 millió USD
8. A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja – 65,9 millió USD
9. Gru 3. – 64,1 millió USD
10. xXx: Újra akcióban – 60,8 millió USD

Címkék

toplista box office ferdinand box office hazai box office kina star wars the last jedi daddys home 2 jumanji welcome to the jungle

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr9713547579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása